Kalló László festőművész kiállítása (Szőnyi István Terem, Miskolc, 1982)

Régi miskolci családból származom. Itt születtem, s amikor 1957-ben diplomát szerez­tem a Képzőművészeti Főiskolán festő szakon, ide tértem vissza. Művészpályám kezdete több volt, mint göröngyös. Figurális kompozíciókban, murális fel­adatokban gondolkodtam, de ilyen jellegű megbízásokhoz nem jutottam, bár a pályáza­tokon díjakat szereztem. Itt rendeztem a Szőnyi teremben az első önálló kiállításomat 1964-ben, amelynek visszhangtalansága tizennyolc éven át visszatartott attól, hogy szü­lővárosomban önálló kiállításra vállalkozzam. Közben rendszeresen szerepeltem az or­szágos jellegű tárlatokon a fővárosban és vidéken, és értékes díjakat is kaptam. 1965- ben Miskolcon, a Téli Tárlaton az Ózdi Kohászati Művek díját, 1966-ban Salgótarján­ban a Tavaszi Tárlaton a Munka és Művészet plakettel tüntettek ki. Két önálló kiállításo­mat tartom jelentősebbnek, Pécsett és Nyíregyházán szerepeltem sikerrel 1975-ben és 1979-ben. Műveim eljutottak az Egyesült Államokba, Kanadába, Új-Zélandra, Ausztráliába, Japán­ba. A szocialista országok közül Lengyelországba, Csehszlovákiába és az NDK-ba. Cso­portosan szerepeltem a Kassai Nemzetközi Festészeti Biennálén, Freibergben, jelenleg Katowiczében. Művészpályámra döntő hatással volt az a hoszabb tanulmányút az Egyesült Államokban, melyet egy műpártoló amerikai barátom segítségével tettem. 1976-ban Párizsba is elju­tottam. Az amerikai és európai modern festészetet szembesítve a magyar piktúra ered­ményeivel, rádöbbentem arra, hogy nemzeti festészetünkben olyan értékek rejlenek, ame­lyek kiindulásul kell, hogy szolgáljanak továbbra is művészetemben. Meggyőződésem, hogy nem múló képzőművészeti divatot kell importálnunk, hanem sajátos nemzeti ha­gyományainkat kell ötvözni a modern festészet eredményeivel. Kiállításom vall a meggyőződésemről és kötődéseimről: a Bükkről, szülővárosomról, a vásárhelyi tanyákról, a tengerről, utazásaimról. Kalló László A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT KALLÓ LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÁSÁRA 1982. OKTÓBER 14-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA: PAPP LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ MEGTEKINTHETŐ: 1982. OKTÓBER 14-28. SZŐNYI ISTVÁN TEREM MISKOLC, SZÉCHENYI ÚT 21.

Next