Lieber Éva festőművész kiállítása (Helikon Galéria, Budapest, 1982)

Feszültség nélkül nincs valódi művészet, csak leírás van, reprodukálás vagy öntőforma-készítés. Aki ismeri Lieber Éva hatvanas évekbeli festményeit és a hetvenes években varrott szőnyegeit, annak a számára meglepetés lehet ez az utolsó négy esztendő anyagából válogatott kiállítás. A biblikus vagy mitikus, gyakran szorongásokat sugalló témák helyett és után most a végtelenségre nyíló ablakokat, egyszerűségükben megragadó téri belsőket láthat a néző, ahol sokszor szinte csak az átsuhanás ál­lapotában jelenik meg az ember, mintegy rávetülve a falakra vagy áthatolva a falakon, hogy a terem­tés utolsó fázisaként birtokba vegye a számára rendelt teret és beleolvadjon a világosság s a sötét­ség egymást feltételező rendjébe. E megújhodásra van kézenfekvő magyarázat: a városi, az égtől ráccsal elválasztott, börtönszerű, le­vegőtlen lakásból új, hatalmas­ égre tekintő, valódi felszabadultságot jelentő otthonba költözés, Buda­keszire. Nem csoda hát, hogy olyanok most ezek a kis képek, mint megannyi mélyről fakadó hálaadás... Somos Miklós Lieber Éva újabb munkáin a feszültség kettős — alaki és tartalmi — tendenciája mutatható ki. Egyfelől a tenyérnyi képméretek s a beléjük sűrített hatalmas tér közötti feszültség, mely tér a maga tárgyi­­atlanságával és berendezetlenségével egyszerre külső tér és belső tér, vagy mondhatnám úgy is, pozi­a­tív és negatív tér. Egyetlen síkon jelenik meg a kint és a bent, mint egy áttetsző vetítővásznon az ellentétes irányokból érkező képei ugyanannak a világnak, ugyanannak a miliőnek, ugyanannak a lel­kiállapotnak. Másfelől a puritán, szűkszavú tematika, az anti-makarti, a kopár falakig, fénylő padló­­­kig, egyszerű ajtókig lemeztelenített enteriőrök — miket itt-ott egy függöny zöld, barna vagy fe­hér foltja színez — és az előadás vibráló fényei nyomán sugárzó otthonos, bensőséges, emberi-egye­­ temes melegség közötti feszültség. Tiszta geometria ez, nem a józan észé, hanem a lélek geometriája. Lieber Éva 1932-ben született Budapesten. A Szépműves Líceumban, majd 1951—1957 között a Képzőművészeti Főiskolán végezte ta­nulmányait. 1966-ban a Fényes Adolf teremben, állította ki festményeit, majd 1972-ben varrott szőnyegeivel mutatkozott be a Mű­csarnok Kamaratermében. 1977-ben Szentesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Központban ugyancsak textilekből rendezett gyűjte­ményes kiállítást. Rendszeres résztvevője az országos kiállításoknak és a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak. 1978 óta tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének.

Next