Pataki Ferenc festőművész (Képcsarnok, Kecskemét, 1982)

A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT PATAKI FERENC FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA MEGNYITJA: BÁNYAINÉ DR. BIRKÁS MÁRIA SZEGED MEGYEI VÁROSI TANÁCS ELNÖKHELYETTESE 1982. ÁPRILIS 8-ÁN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR KECSKEMÉT, PETŐFI SÁNDOR UTCA 4. MEGTEKINTHETŐ: 1982. ÁPRILIS 8-22. Az egyik mesében megkérdik : hol jársz, ahol a madár sem jár? az egyik énekben: ma­dárkám, madárkám . . . másik mesében: az üveghegyen túl van a csengő-bongó arany­almafácska és mindig van egy kedves hely, ahová vágyik a hetedhét országot járó fá­radhatatlan. ,,Közel is van, még nincs is messze" — tanultam meg ezt a gyerekbölcs mondást Lakite­leken. Túl a Tiszán, Óperencián, Tó utcán — és­­ innen. Hogy járt-e azon a tájon, ami oly kedves-ismerős, vagy csak az ős-ősök? Megkérdezik: hol születtél? a Tó utcában, Szegeden, 1941 nyarán. Most 41 éves vagyok. Ebből valójában másfél évtized a Művé­szeté, rátalálás a Családra, felismerése a feladatnak : előhívni szunnyadó, őrzött képe­ket, világra hozni a rejtőzködő emberit, vállalni a furcsát, a különöst, beszédes tárgya­kat óvni, üzeneteket érezni — tiszta, szép beszédű hangszeren verset hallani. Zenéje a gyalunak, az is idege, Apánk emberi lábra formált cipői, Anyánk ősi, legyőzhetetlen sze­­retete. Barátaink és „ellenségeink" gyengesége-ereje , csodás emberi összetartozásunk itt és ott; a varázs, ami a csönd óráiban terem; konok-szorgos munkálkodás, amely sokszor este kékre, de hajnal kékre, zárt terek és jó illatú, tágas mezők, találkozások régen lá­­tott emberekkel és ismerős ízekkel, jószággal, virággal. Ráismerni a megélt helyzetre: itt jártam már egyszer. Felismerni az újat és továbbadni. A képeim egy része cím szerint: ,,Rónaság", „Írott sorok a nagy asztalon", „Tisza mentén", „Füzes", ,,Áradás után", „Fény felé", Madárkám, madárkám", „Különös éjszaka", „Jegyesek", „Mindig szélben . .." „Az Út". Fotó: Sípos István F. k. : Köteles István — 82-0410 KVNYD g t-C-i /r. ZZz. d c­dís* ^

Next