Hévízi Éva kiállítása (Fővárosi Tanács Kiállítóháza, Budapest, 1983)
Hévízildtva Hévízi A tér, amelyben a néző áll, nem üres: figurák népesítik be, töltik meg élettel — egy divatos szóval élve: „humanizálják" Valójában ők,a figurák alakítják ki maguk körül a teret; a falak csak a határ szerepét töltik be. Ám a feladatuk nem csupán a tér megmozgatása: az emberi lét helyzeteit fejezik ki mozgásukkal, küzdelmeikkel, a bénító erők elleni viaskodásukkal. Jellemeket állítanak elénk és emberi szituációkat jelképeznek. Ezek a gézzel és gipsszel formázott, pillekönnyű testek és arcok, melyek egyszerre festőiek és plasztikusak, a szecesszió és a pop art közös gyermekei, ha mindenáron stiláris szülőket akarunk keresni nekik. De elsősorban a makacsul érvényesülni vágyó művészi közlésvágyból fakadnak:a századforduló magyar íróinak, vagy a legmodernebbeknek álomszerű nőalakjai ők a térbe vetítve. Megfoghatatlanul és lebegőn rögzítik az alkotó egyéniségén átszűrt emberi lényeget. Székely András The space in which the visitor is standing is not empty; it is inhabited by figures* fulfilled with life —it is, so to say, "humanized". The figures virtually form space around themselves, the walls have only bordering functions. These figures are not only for agitating the space but—by moving, and by fighting against vicious agents—they express basic human situations. These thin bodies and faces made of lint and plaster are picturesque and have values as well, in style they can be connected to the Art Nouveau and Pop Art, respectively. These works of art derive from a steadily outbursting readiness to communicate, they are "plastic transcriptions" of the dream-like women figures of the recent and contemporary Hungarian literature, fixing inconceivably the artist-interpreted human essence. András Székely