Janáky Viktor (1983)
Pécsett ismertem meg Janáky Viktort. Egy picit pontatlan ez a mondat: őt magát nem Pécsett ismertem meg, a munkáit láttam meg s nem feledtem azóta sem. Plasztikus képek voltak, ha illő ide ez a kifejezés: fehér táblán kicsi gyöngyök (valójában porcelán szigetelők), közelítve vagy távolodva, valamerre félrehúzódva fénynek és árnynak különös játéka mozdult meg akkori művein, érzéseket ihletett a nézőben, gondolatokra késztette, tűnődésre. Azután megismertem őt magát, megismertem más munkáit, barátok lettünk, s beszélgetéseink során is föltárultak azok a gondolatai, amelyek műveiből megszólítottak mindenkit, aki szembenézett velük. Csöndes szavában, halk beszédében filozófia ötvöződik iróniával, etika esztétikával, természetszeretet emberséggel. Ez jellemzi a kerámiáit is. Falakra tervezett munkái is a teret varázsolják oda, a környezetet, a világot. Függőleges vonalak csupán, amelyeket egy-egy hullám borzol fel? Igen. De mintha a piciny hullámok ritmikus játéka az életre és a sorsra terelné a gondolatainkat, egerföldet látóhatárként összekapcsoló hegyek vonulatára emlékeztetve. S ahogy a napfény továbbhalad, vagy este lámpa világít rá, mindig új és új gondolattársításra alkalmas. Akárcsak napjaink, akárcsak az életünk. Máskor mintha kettészelt erdőt látnánk. Fahasábok. Fehérek. Távolabbról, futó pillantással felhőkarcolók nyagyvárosára is emlékeztethet, vagyis a jövő sejtelmére terelheti a gondolatot. S ha igen, egy okkal több, hogy az erdőt, a természetet, az élővilágot lássuk meg e hasábokban. S a kerek mintákon évgyűrűket, Nap-jelképet, vagy akár rózsaablakot, amely egyként kapcsol a román és a gótikus stílushoz. Vagyis hát élet, természet, történelem egyetemességéhez. Kortársainkhoz s az előttünk jártakhoz. Elkötelezve bennünket a jövőnek. S méretre kisebb művei? A vázák, amelyek termek, szobák padlóján állhatnak? Egyik-másik ezek közül is szinte csak hengeres forma, minden más díszítmény nélkül, vagy övszerű domborulattal, kevéske erezettel. Bensőséges térben bensőséges emlékeztető a világra, a természetre. S ha megjelennek rajtuk a színek (a tűz alakítja ki őket a kemencében), sebzett fára éppúgy emlékeztethetnek, mint mindennapjaink életszíneire. Nézni kell őket, mert megragadják a tekintetet — s továbbvezetik, mélyre, érzelmek, tapasztalatok, gondolatok mélységei felé. Bizony, aki ezekkel a művekkel igazán megismerkedik, megismeri bennük alkotójukat, s megismerkedhetik a világgal, az élettel, történelemmel és emberiséggel. Ismerkedjünk meg hát egymással és önmagunkkal. E törekvés tüze ég Janáky Viktorban, s formázza műveit. Művei: minket. ZAY LÁSZLÓ F. k. : Köteles István - 83-1221 DNy