Kollár György festőművész (1983)
Földünk energiakészlete rohamosan fogy, de a napfény mellett valami korlátlanul sokszorozható, s ez a gondolat. A gondolat, az eszme, mely a fantázia újabb és újabb megújulásával műveket eredményez. Kollár György friss eszközökkel rendelkezik, s ezt a termő apparátust nem statikus állandósággal haználja, hanem szelektív választékossággal áramoltatja. Éppen ezen nagy összpontosítást igénylő belső tartás miatt komoly tartalékkal rendelkezik minden új kép szerkesztése előtt és közben. Utat tör új vizuális ösvényen a megismeréshez, nagy élet- és eszmetartományt ragad meg, s ezt az immanens felderítést visszasűríti képi alapjellé. A Kollár-festmény tudati tartalommal értelmezett látvány. Kolumbusi alkat, a festészet új földjét keresi és rendszerint meg is találja. Ábrázol, kutat és prognosztizál, szépségforrásai összetettek, a létezés törvényeinek mély közegében halad. Belső föld ez a maga különös omlásaival, szakadásaival, szigetképződésével, a színes keletkezés általános örömével, egyedi alakzatával. Az esztétikummal megragadható igazság következő fejezete izgatja, nem az, ami volt, hanem ami lesz és lehetséges, ami teremthető a világ lehetőségeiből. Mégis, s ez artisztikumának boldogító lényege, hogy az értelem térnyerése nem egyszerű tükörkép, hanem érzelemmel dúsított organikus hálózat, a töredékes, zúzalékos részletek úgy tömörülnek montázzsá, hogy az egyetemességet közelítik. Nem szerencse, hanem koncentráció eredménye, hogy Kollár György művészi gyakorlata a mesterség és az innováció rendszeres találkozásában rejlik, ezért a Holnap festője, Losonci Miklós