Magyarok a 12. párizsi biennálén Banga Ferenc, El Kazovszkij, Záborszky Gábor (Műcsarnok, Budapest, 1983)
A kortárs magyar fiatal képzőművészek helyzetét elemző rész abból indult ki, hogy a fiatalok helyzete Magyarországon sem könnyű és nem elsősorban anyagi okok miatt. A képzőművészet az egész világon krízisben van, az új médiumot keresők még nem tudnak mit kezdeni az új médiumokkal. Ez jellemzi a fiatal magyar képzőművészeket is. Helyzetüket nehezíti, hogy egy nagyon tehetséges, a magyar kultúrában a hetvenes évek elején új hangot megütő, avantgarde hullámot indító nemzedékek nyomába lépnek - bonyolultabb körülmények között. Talán nem is olyan tehetségesek, mint elődeik. Az új generációra jellemző némi bizonytalanság. A rettentő információáradatban keresik önmagukat, ám ugyanakkor azt is megkérdőjelezik, hogy ez fontos-e igazában. Néha narcisztikusak, máskor beletörődnek önmaguk feladásába egy-egy divatos irány problematív vállalása érdekében. Abból indulnak ki, hogy korunkban nincsenek kompetens iskolák, uralkodó tendenciák. A mindent szabad lehetősége még nem nyomasztja őket, nem szoronganak miatta, de nem is lelkesíti őket különösképp. Adottnak veszik, hogy megszűnt a műfajok hierarchiája és a művészeti ágak közötti merev elkülönülés. Egyre többen próbálkoznak az új médiumokkal, de inkább csak ízlelik a lehetőségeket. A magyar képzőművészetben hagyományosan rangos művészeti ágakban - mint például a grafika vagy textilművészet - mindig bukkannak fel új tehetségek, új jelenségként azonban mind többen foglalkoznak egyfajta installációs művészettel, amely valamiként összefoglalja a szcenikát, az environment és a hagyományos Les terres cuites sont en parenté étroite avec ses dessins. , EL KAZOVSZKIJ est la grande découverte des dernières années, un artiste dont la voie individuelle est saisissante. Il éprouve le désir élémentaire d'objectiver son moi artistique, et en trouve le moyen d’expression dans tous les genres. L'installation est un genre typiquement intermédiaire, la prise ën possession artistique d'un espace artificiellement clos, non pour quelque raison pratique, mais selon la logique d'une organisation plastique associative des ensembles d'objets dotés de signification par la mythologie personnelle. j Les „Grandes natures mortes" d'EI Kazovszkij relèvent de ces contaminations ( d'objets, un coin de chambre fictif, instal- i lation à la fois imaginaire et matérielle d'un endroit arraché arbitrairement à l'espace infini et pénétré de l'émanation du moi, où l'endroit plus ou moins clos obti- I ent une totalité et les maquettes, les éléments d'objet et les fragments de meubles reflètent l'intimité d'un quasi-chez-soi et organisent les dimensions de l'espace et I du temps selon le vécu subjectif. Une telle installation exige de l'artiste une mythologie individuelle autonome qui ne se contente pas de décorer la banalité, un moi énigmatique capable d'insuffler un message à l'univers qui l'environne. El Ka- j zovszkij possède ces qualités. GÁBOR ZÁBORSZKY appartient à la génération qui devait choisir entre la voie ro- \ mantique de la négation de l'art, et la tâche qui semble impossible à notre âge, d'assu- I mer la tradition et la renouveler, en créant j des valeurs nouvelles. Záborszky a choisi plasztikai lehetőségeket. E próbálkozásokban félreérthetetlen az egyéni mitológia megteremtése utáni nosztalgia. Végül pedig nem újkeletű jelenség, a megelőző generációnál is megfigyelhető volt -, és a magyar valóságra való „rákérdezés" vágya, a realizmus több útjának keresése - néha ironikus, néha nosztalgikus felhanggal. E sokrétű útkeresésből a Biennálén három fiatal képzőművész kerülhetett bemutatásra. E jelenlegi kiállítás lényegében az ő anyagukat rekonstruálja, bár az eltérő lehetőségek miatt nem teljesen a Párizsban szerepelt anyaggal, hiszen például El Kazovszkij esetében eleve lehetetlen lett volna az azonosság. BANGA FERENC epikus művész. Grafikai lapjain mindig „történik" valami, rajzai „ábrázolnak", figuratívek, sztorit mesélnek. Rajzai nem szimbólumok, grafikai rébuszok, emblémák - mégis tévednénk, ha műveiben csupán illusztrációt látnánk. Banga tétovának, keresőnek ható stílusa tudatos program eredménye. Figuráinak kvázi-realitása, szürrealisztikus-abszurd, ambivalens jelentése, kontaminációs karaktere a szüntelen változásra kész, a végérvényestől óvakodó grafikai jelrendszerben megtalálta adekvált kifejezési módját: az egyértelmű, direkt expresszivitást. Csak ebben a megformálás előtti vagy inkább már szétfoszló, széttöredező formákból szerveződő, tehát forma utáni állapotban tárulkozhatik fel az a valóságértelmezés, amely Banga művészetét élteti. Banga művészi világa egyéni hangú kisrealizmus, a banalitásvilág feltérképezése, afféle groteszk szociológia. „Számtalanszor találkoztam az emberben rejlő állattal és ez az élmény vezetett a groteszk torzalakok világának megalkotásához" - vallja Banga és e megjegyzés arra is utal, hogy mélyebb tartalmak és indulatok rejtőznek a gyakran karikírozónak, játékosan szürreálisnak ható kvázi-figurák, köznapi jelenetek mélyén. Terrakottái édestestvérei grafikai lapjainak. EL KAZOVSZKIJ az elmúlt évek nagy felfedezettje, elragadóan egyéni hangú alkotó. A művészi szubjektum önobjektivációjának vágya elementáris, és minden műfajban megtalálja kifejezési módját. Jellegzetes „köztes" műfaj az installáció, egy művileg elhatárolt tér művészi birtokbavétele, nem valamiféle praktikus cél szándéka szerint, hanem a személyes tér, a szubjektíve motivált, az egyéni mitológia által jelentéssel felruházott tárgy-együttesek aszszociatív-plasztikai rendbe szervezése bibáját követve. A Kazovszkij „Nagy csendéletei" ilyen tárgykontaminációk, egy fiktív szobasarok, a végtelen térből önkényesen kiragadott és a szubjektív fluidumával átitatott „helynek" egyszerre képzeleti és materiális „berendezése", mikor is a többé-kevésbé zárt terület totalitássá válik, amelyben a makettek, a tárgyi elemek, a bútortöredékek egy kvázi-otthon intimitását sugározzák és a tér-idő dimenziókat szubjektív élményvilághoz kapcsolják. Csak olyan művész vállalkozhatik ilyen installációk készítésére, akinek szubjektív mitológiája szuverén jellegű, nem csupán a banalitásvilág felcicomázása, egyénisége enigmatikus, az őt körülvevő világot jelentéssugallóvá tudja varázsolni. El Kazovszkij ilyen egyéniség. ZÁBORSZKY GÁBOR ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek választania kellett: vagy az „antiművészet" romantikus útját választja, vagy pedig megpróbálkozik a korszakunkban lehetetlennek látszó feladattal, a tradíció vállalásával és azt továbbfejleszteni akarással, nem mondva le az értékteremtésről. Záborszky ez utóbbi, nehezebb utat választja. Induláskor a neokonstruktivizmus tiszta formarendjét próbálta szubjektív poézissel humanizálni. Annak a kortárs magyar művészetben kibontakozó áramlatnak, amelyet az „új szenzibilitás" névvel illetnek, Záborszky az egyik legtehetségesebb képviselője. Számára a művészet ma is artisztikus, azaz esztétikai érték létrehozója. Konzervatívnek, túlhaladottnak hathat e vállalkozás, ám létjogosult, hiszen a szubjektum önvédelmi harca is ez, a technokrata és diktatórikus világ absztrakciójával szemben a szubjektív rezdülések, megfigyelések, a valóságra való rácsodálkozás jogának védelme. Záborszky meditatív alkat, művei - a fehérben felsejlő önvallomások és a természet valóságos elemeinek konfrontálása - meditációs objektumok, az új szenzibilitás kegyképei - nem véletlenül vonzódik gyakran a triptichon formához. NÉMETH LAJOS cette dernière voie qui est la plus difficile. A ses débuts, il avait essayé d'humaniser par une poésie subjective l'ordre pur des formes du néoconstructivisme. Il est un des représentants les plus doués de cette tendance hongroise contemporaine qu'on apelle „nouvelle sensibilité". Pour lui, l'art reste toujours artistique, c'est-à-dire porteur de valeurs esthétiques. Cette entreprise peut paraître conservatrice et dépassée, elle a pourtant sa raison d'être, étant un combat défensif de la subjectivité contre l'abstraction d'un monde technocratique et dictatorique, défense du droit des réponses subjectives, des observations et de l'étonnement devant la réalité. Záborszky est un caractère méditatif, ses oeuvres - confessions suggérées par les blancs et confrontations des éléments réels de la nature - sont des objets de méditation, images sacrales d'une nouvelle sensibilité; ce n'est pas par hasard qu'il est si souvent attiré par la forme triptyque. LAJOS NÉMETH