Alkalmazott Grafikai Művésztelep (Békéscsaba, 1984)

Magyarország új grafikai image-ének megterem­tése oly nagyralátó cél, hogy lehetetlen vállalkozás­nak tűnik egy nyári, vagy akár több nyári alkotótelep programjaként. Még akkor is állíthatjuk ezt, ha a művésztelep rendszeres résztvevői a mai magyar alkalmazott grafika élvonalbeli művészei. Mégis ezt, és nem kevesebbet vállalták 1983-ban azok a grafikusok, akik az évben meghívást kaptak az immáron hagyományos békéscsabai alkalmazott grafikai alkotótelepre. Zavarba ejtően nagyszabású program volt, zavar­ba ejtette a mecénáló tanácsot, a telep munkáját figyelemmel kísérő szakembereket, és mi tagadás, zavarban voltak maguk a résztvevő művészek is. Hogyan fogjanak hozzá a program megvalósításá­hoz? Intuitív „beletalálás" alapon vagy szisztemati­kus, de roppant hosszadalmas - egy-egy nyári alko­tótelep időtartamát messze meghaladó­­ tudomá­nyos módszerekkel, szociológiai, szociálpszicholó­giai vizsgálódásokkal? Néhány szervezett és sok spontán beszélgetés­sel egy olyan eszmecsere kezdődött, amelynek a „műfaja" valahol az imént említett két módszer között határozható meg - no meg, a résztvevők krea­tív emberek lévén, még több rajzolással, vázlat készí­tésével indult a munka. Papíron rögzültek azok a jelek, képek, amelyek meglehet, nagyon régen fog­lalkoztatták a művészeket. Úgy hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, vala­mennyiünkben él egy Magyarország-kép, vázlatosan még grafikailag, képileg is megfogalmazhatóan. Ter­mészetes, hogy ez a képi „képzet" egy művészben sokkal határozottabb. Különösen így van ez olyan alkalmazott grafikusok esetében, akik mindennapi munkájuk során (plakátok, kiállítási grafikák készíté­sében) rá is vannak kényszerítve, hogy valamilyen formában e képzetet meg is jelenítsék, így hát vala­mennyi művész Békéscsabára is magával hozta a saját grafikai image-ét, Magyarország-képét. A gondolatok cseréjén kívül így megvalósulhatott egyfajta képi tapasztalatcsere is. Mindenki felmér­hette, hogy az ő képi elgondolását a másik alkotó hogyan értelmezi, a vizuális jel inspirál-e újabb vizuá­lis asszociációkat, esetenként nem jár-e olyan veszéllyel, hogy egy közhellyé vált képzet képét egy másik képi sztereotípiával váltják fel. A mindennapi munka során a különbözőképpen megoldott részmozzanatok, motívumok nem állhat­nak össze teoretikusan is megfogalmazható egésszé. Egy elméletileg megfogalmazott közös programú művésztelepen azonban ezek a mozzanatok tudato­sulhatnak, egységbe rendeződhetnek, ha a teoretikus összegezés a rövid együttes munka során is elképzel­hetetlen, vagy legalábbis csak sokéves tapasztalatok summázata alapján lehetséges. Az első év tapaszta­latai, tanulságai, még inkább a második évben vég­zett munka alapján az már bizonyos, hogy Magyaror­szág grafikai image-e nem képzelhető el egyetlen képi jelként, vagy a képi jelek egyetlen egységes rendszereként. Az új image megteremtése sokkal inkább szemléleti, mintsem konkrét grafikai feladat. Csak induktív módszerrel valósítható meg, a konkrét témák, motívumok sokszínű feldolgozásának útján, ha ezekből a konkrétumokból kiindulva a művész képes a túlzott általánosítás, absztrakció veszélyeit el­kerülve a belső identitás mozzanatait is megragadni. //

Next