Fiatal szovjet festők és grafikusok kiállítása (Babits Mihály művelődési központ, Szekszárd, 1984)

A kiállítás szervezői azt a célt tűzték maguk elé, hogy a magyar közönséget megismertessék a fia­tal szovjet képzőművészek tevé­kenységével. Természetesen ez a tárlat nem tud teljes képet adni a fiatal nemzedék munkásságáról. A ,,Fiatalság” fogalma a művé­szetben viszonylagos. A valódi mű­vészet a lélek alkotása, és nem le­het éles választóvonalat húzni ,,fiatal” és ,,nem fiatal” között. Csupán az utóbbi tíz év kortárs ké­pi felfedezéseiről beszélhetünk. Mintegy kétezer fiatal művész tartozik a Szovjet Képzőművészek Szövetsége tagjai sorába, és több mint hatezer tagja van a fiatalok egyesülésének, amely a Szövetség mellett működik. Ezt a számot min­den évben szaporítják a különböző köztársaságokból jelentkező új mű­vészek. A szovjet képzőművészet régi hagyománya a humanisztikus ideálok szolgálata, a múlt kultúrá­jának és az alkotás népi forrásai­nak tisztelete és a korunk iránt ér­zett felelősség. A fiatal művészek nemzedéke új módszerrel tárja fel a mai ember életét. Erkölcsi-filozó­fiai problematikával gazdagítja a művészet palettáját, elvonatkozta­tott ábrázolásra törekszik, általá­nos emberi problémákat igyekszik megragadni. Útkeresésének fő jel­lemzője a szellemi telítettség, a személyiség értékébe vetett hit (V. Kalinyin, O. Bulgakova stb.). Ugyanakkor újra és újra rákérdez­nek a XX. századi kultúra sorsára. A forma megválasztását az a tö­rekvés határozza meg, hogy korun­kat akarják ábrázolni. Innen a té­mának az a gazdag tárháza, amit ezen a kiállításon megfigyelhetünk. A szovjet művészetnek mindig fontos témája volt az alkotó mun­ka. Ez is újszerű megoldást nyer. A művészek dokumentumra tá­maszkodnak, s ez krónikajelleget, hitelességet kölcsönöz a művek­nek. (M. Ombis-Kuznyecov). A technika századát nem tekin­tik az embert dehumanizáló kor­nak, hanem a szellemi felszabadu­lás korának. Meglátjátok a modern realitás sajátos szépségét is. (H. Polli, N. Lemming, T. Mamedov, G. Markozasvili). Emellett azonban néhány mű­ben a valóság elveszti költőiségét, nyugtalanságot, aggodalmat su­gároz. A mechanizált közeg, alko­tójuk véleménye szerint, elnyomja az embert, lelketlenséget szül. N. Beljanov, I. Ism­ere). A hétköznapi motívumokat a művészek a legkü­lönbözőbb módon értelmezik. A természettel való kapcsolat, az ün­nepségek és más, igénytelen jele­netek pszichológizáló jelleget nyer­nek. Az alkotók arra törekszenek, hogy megmutassák a hétköznapi­­ságban a modern lét bonyolultsá­gát. (A. Volkov, J. Grigorjan, L. Frolikova).

Next