Szurcsik János festőművész kiállítása (Iskola Galéria, Csepel, 1984)
Hűség, hit és elkötelezettség: ezek a kulcsszavak jellemzik munkásságát, emberi tartását. Ennek a társadalomnak értékeiről és vívmányairól vall. Ő nem beszél erről, hanem értően csinálja, mindannyiunk örömére. Túl az ötvenedik évén Szurcsik János gazdag, tartalmas életet él ívelő pályájának eddig maga mögött tudott időszaka izgalmas lehetőséget kínál alkotói munkásságának mérlegelésére. Tudjuk, hogy a közönség, a kritika a véleménynyilvánításkor olykor nem kíváncsi a belső vívódásokat sem nélkülöző alkotói folyamatra: a kész művet minősítve, azon keresztül ítéli meg a művészt. Szurcsik János azok közé tartozik, akik a gyönyörűséget, a felelősséget, a küzdelmet és nemegyszer a kudarcokat is magába foglaló művészi munka teljességét vállalják. Munkáját, művészi és közösségi érdekeltség egységében gondolkodva végzi. Mit kell tudni róla a művészet iránt érdeklődő nem szakembereknek? Pályája a felszabadulás után indult és teljesedett ki. Fiatalon került Hercegszántóról a közeli Bajára Rudnay Gyula szabadiskolájába. Itt kapta az első, hosszú évekre szóló indító útravalót. 1950—1956 között a Képzőművészeti Főiskolán tanul, Fényi Géza és Domanovszky Endre tanítványaként. Képeivel a hazai kiállítások mellett a magyar művészek külföldi bemutatóin is szerepel. Ugyanakkor nem tartozik a gyakran kiállító festőművészek közé. 1963-ban Ernst Múzeum-i, első önálló bemutatkozását egy évtized múlva követte műcsarnoki tárlata. Szigorú önmagához. Közönség és szakma előtti szembesülésre csak akkor vállalkozik, ha mondanivalóját saját mércéje szerint érdemesnek tartja a másokkal való megosztásra. A szülőföldhöz, a tájhoz, az emberekhez való kötődése művészetének meghatározó élménye. Alkotásaiban megőrizte és tovább gazdagította élményvilágának inspiráló hatását. Ragaszkodása a termőföld és népe témájához művészileg a természet és a társadalom ábrázolásával válik közérdekűvé. Mondanivalóját a valóság szenvedélyes művészi kutatásában alapozza meg. A munka, a hétköznapok, az ünnepi események ábrázolása meggyőzően jelennek meg képein. A vásznairól ránk tekintő ember alakja ugyanúgy magával ragadó, ha a nyári forróságban a földeken kapál, ha a vonaton utazik vagy ha éppen táncol. A Szurcsikról szóló értékelések szinte egybehangzóan kiemelik képeinek tömörségét, amely szerves egységben van a harmóniateremtés igényével. Az alföldi festészet gazdag hagyományát tisztelve sajátos utat jár művészi kifejezésének keresésében. A továbblépni akaró művész türelmetlensége, belső töprengése jellemző Szurcsik Jánosra. Nagyméretű bajai, nagybátonyi, szombathelyi pannóival változó életünk múltjának és jelenének árnyalt felidézését, bemutatását vállalja. A markáns egyéniségű Szurcsik János művészetét a mesterség aprólékos, biztos ismerete, felkészültsége, emberi tartása hitelesíti. Alapvető szándéka és törekvése az önmagával szemben támasztott magas szakmai követelménynek megfelelni. A megújulni kész alkotó érzékenységével reagál a szűkebb és tágabb környezetben eligazodni akaró emberre. Teheti, hiszen szereti az embereket, szereti a tájat és ezek ábrázolására törekszik a képi kifejezés eszközeivel. Azok közé tartozik, akiknek alkotásai a közönség körében értő és azonosuló érdeklődést keltenek. Munkáiban közülük valóan, róluk és értük szól. Ez olyan természetes egyensúly, olyan érték napjainkban, amely megérdemli, hogy figyeljünk rá.