Tatabányai Tárlat (Tatabánya, 1984)

Tatabánya, a Komárom megyei székhely is belépett a sorba: a nagy múltra visszatekintő esztergomi tárlatok, a több - kevesebb rendszerességgel jelentkező tatai seregszemlék mel­let a város kortárs kézőművészetének termését felvonultató kiállítást szervezett. A megyei kollektív megmozdulások, az önálló és csoportos jelentkezések , bemutatkozások összetett folyamatában - rendszerében ismét egy lehetőség, illetve tudatosan teremtett alkalom a számvetésre: a nyolcvanas évtized derekán mit és milyen minőségűt adhatnak egy szőkébb regionális egység alkotói, Tatabánya kézőművészei a közönségnek? A tatabányai kézőművészek kiállításának képei, grafikái, kisplasztikái és kerámiái között szemlélődő látogató­ban bizonyára felvetődik a gondolat: a viszonylagos gazdagság több évtizedes munka gyümölcse, folyamatosan vég­zett művészetszervező tevékenység pillanatnyi tükörképe. E munkálkodásnak minden bizonnyal legfontosabb jellem­zője a hagyományok biztos alapjait nélkülöző építkezés, vagyis a hagyományteremtés szándéka. A felszabadulást kö­vető évek alapozása - a bányász szabadiskola megindulása és működése­­, művészek letelepülése - letelepítése és város­hoz kötése, fiatal alkotók nevelése és útra indítása, a szívós ismeretterjesztő és közművelődési tevékenység révén nap­jainkban már magától értetődő, természetes jelenséggé vált Tatabánya hétköznapjaiban is egy - egy művészeti kép­zőművészeti esemény, és ezért az erőszakolt ünnepi felhangok megszólaltatását mellőzve fogadhatjuk most a Kernstok Terem tárlatát is. A változatos, sokrétű anyag szuverén alkotói arcéleket villant fel, s kiforrott művekké érlelt produktumokat vonultat fel. Természetesen nem mondható el ez mind a tizenegy alkotóra, s a kiállított negyven mű mindegyikére. Szubjektív árnyaltságú véleményalkotással,kritikusi szelekcióval ezúttal Krajcsirovits Henrik lendületes, konstruktív alakítású, és Sz. Györfy Klára bensőséges, lírai érzelmekkel telített tájképeire, Karkus István­­ korábbi alkotóperió­dusának lezárását, bátor meghaladását tanúsító nonfiguratív táblaképeire, Bánfi József balladisztikus hangvételű, szép monometszeteire és Szunyogh László gyengéd formálású éremsorozatára hívjuk fel a figyelmet. A tatabányai képzőművészek kiállítása bíztató kezdet: jövőbeni, vissza visszatérő megrendezésével értékeket felvonultató fórummá alakulhat. Ezért köszönthetjük, köszöntjük örömmel és bizakodással ezt a hétköznapi és ezért magától értetődően ünnepivé minősülő kiállítást. Wehner Tibor

Next