Z. Varga Csaba kiállítása (Plasztonnin Panoptikum, 1984)
Túl a közhelyigazságokon, nekem Zala - szépsége mellett - életem meghatározó élménye és része. Ebben a megyében születtem 1946-ban. Itt voltam " vásott kölyök", jártam iskolába, itt voltam először szerelmes. Érettségi után itt léptem át ama bizonyos NAGY ÉLET kapuján, ingázva három műszakban első munkahelyemre, Tófejre. Itt próbáltam "megváltani a világot ", mint népművelő. Itt sikerült először CSAPATRA lelnem: a gellénházi GRIMASZK színpadra - talán valaki még emlékszik rá... Na és a képzőművészet: itt kezdtem el firkálni, tulajdonképpen "dühből", miután kiderült, "komoly" grafikus nem lehetek /nem vettek fel a képzőművészeti gimnáziumba/. Akkor kezdtem komolyra venni a MÜPAIT, mikor Hári Sándor - mint elsős gimnazistát - megjelentetett a Zalai Hírlapban. Úgy emlékszem , rengeteget firkáltam, főleg portrékat. Aztán elkapott az agyag bűvölete, amit Hetés Györgytől "irigyeltem el." Köszönet Németh Jánosnak és Szabolcs Péternek, akik szeretettel segítettek s időben figyelmeztettek a buktatókra. Érdekes, éppen tíz éve volt életem első kiállítása, Budapesten. Akkor még ZALA-s voltam, 1978-óta Budapesten élek, de ... Tulajdonképpen rendhagyó, amit csinálok, mivel célom csak a nevettetés és nem a kinevettetés. Ez fokozott felelősséget kíván az embertől, mert ugye még mindig tisztességesebb dolog valakinek a karikírozott mását KIÉGETNI, mint eredeti magát LEÉGETNI. Nehéz ezt csinálni, mert a plasztika adta műfaji lehetőségek nem teszik lehetővé a végletes túlzást. Ezért marad a SZEMÉLYISÉG DERŰJE. Ezt a derűt keresem mindenkori modelljeimben. De vagyon az általunk annyira szeretett, kedvelt személyiségek mindig az arcukon hordják a lényüket? Amit az arc nem mindig mutat, azt próbálom meglátni. Szeretem modelljeimet, s ha Önökkel is el tudom ezt hitetni és "csak" megmosolyogják őket, akkor megérte... Z. Varga Csaba