Z. Varga Csaba kiállítása (Plasztonnin Panoptikum, 1984)

Túl a közhelyigazságokon, nekem Zala - szépsége mellett - életem meghatározó élménye és része. Ebben a megyében születtem 1946-ban. Itt voltam " vásott kölyök", jártam iskolába, itt voltam először szerelmes. Érett­ségi után itt léptem át ama bi­zonyos NAGY ÉLET kapuján, in­­­gázva három műszakban első mun­­­kahelyemre, Tófejre. Itt pró­­­báltam "megváltani a világot ", mint népművelő. Itt sikerült először CSAPATRA lelnem: a gel­­lénházi GRIMASZK színpadra - talán valaki még emlékszik rá... Na és a képzőművészet: itt kezd­tem el firkálni, tulajdonképpen "dühből", miután kiderült, "ko­moly" grafikus nem lehetek /nem vettek fel a képzőművészeti gimnáziumba/. Akkor kezdtem ko­­­molyra venni a MÜPAIT, mikor Hári Sándor - mint elsős gim­nazistát - megjelentetett a Zalai Hírlapban. Úgy emlékszem , rengeteget firkáltam, főleg portrékat. Aztán elkapott az a­­gyag bűvölete, amit Hetés Györgytől "irigyeltem el." Köszö­net Németh Jánosnak és Szabolcs Péternek, akik szeretettel segítettek s időben figyelmeztettek a buktatókra. Érdekes, éppen tíz éve volt életem első kiállítása, Bu­dapesten. Akkor még ZALA-s voltam, 1978-óta Budapesten élek, de ... Tulajdonképpen rendhagyó, amit csinálok, mivel célom csak a nevettetés és nem a kinevettetés. Ez fokozott felelősséget kíván az embertől, mert ugye még mindig tisztességesebb do­log valakinek a karikírozott mását KIÉGETNI, mint eredeti ma­gát LEÉGETNI. Nehéz ezt csinálni, mert a plasztika adta műfa­ji lehetőségek nem teszik lehetővé a végletes túlzást. Ezért marad a SZEMÉLYISÉG DERŰJE. Ezt a derűt keresem mindenkori modelljeimben. De vagyon az általunk annyira szeretett, ked­velt személyiségek mindig az arcukon hordják a lényüket? Amit az arc nem mindig mutat, azt próbálom meglátni. Szere­tem modelljeimet, s ha Önökkel is el tudom ezt hitetni és "csak" megmosolyogják őket, akkor megérte... Z. Varga Csaba

Next