Bárdy Margit díszlet- és jelmeztervező kiállítása (Várszínház Galéria, Budapest, 1985)
BARDY MARGIT 1929-ben Magyaróváron született. 1948—53 között a Képzőművészeti Főiskolán (Budapest) 8 szemeszter, Bernáth Aurél növendéke. 1953—56 Madách Színház kosztümtervezője. Első filmmunka: Fábry Zoltán „Életjel". 1957—59 között Ford ösztöndíj a müncheni Képzőművészeti Akadémián, szenika osztály, 6 szemeszter Prof. Helmut Jürgens-nél. 1960—61 Badische Staatstheater első szerződés. 1961—70 Bavaria BmbH TV Stúdió kosztümtervezője. 70 film, közöttük „Orion űrhajó" és Oskar Schlemmer (Bauhaus) Triadische Balett rekonstrukciója. Vendégtervezés az összes többi TV stúdiókban + koprodukciók: Mafilm,ORF. 1967—68 új impulzus keresés: Képzőművészeti Akadémia München, Prof. Rudolf Heinrich. 4 szemeszter díszlettervezői diploma 1970-től kizárólag színházi munkákon dolgozik, mint díszlet és kosztümtervező. 45 produkcióban vesz részt: Kamerspiele München, Stadttheater Basel Burgtheater Wien, Staatsoper Hamburg, Opernhaus Zürich, Stadttheater Freiburg, Staatstheater Kassel, Deutsche Oper Berlin. Együttműködés rendezőkkel és dirigensekkel: Gerd Albrecht, Christoph Dohnányi, Adolf Diesen, August Everding, Götz Friedrich, Roland Gall, Heinrich Holreiser, Horvai István Makk Károly, Pártos Géza, Hans Schweikart, Peter Siefert, Ádám Ottó, Vámos László. 1984. ezüstérem Internationale Triennale Novi Sad. 1985. Covern Garden Royal Opera, London. ÜDV, BÁRDY MARGIT! 1974-ben Münchenbe kaptam meghívást. Else Lasker-Schüler „Die Wupper" c. darabjának megrendezésére. Minthogy nem hozhattam magammal az NDK-ból erre a célra senkit, Münchenben három előkelő férfi várt rám, akik ott, úgymond, jártas díszlettervező hírében állnak. Bizonyára azok voltak és meglehetősen kedves benyomást is tettek rám. A találkozás után behívott magához az igazgató és megkérdezte, melyikükre esne a választásom. Magam is meglepődtem, mikor azt feleltem: egyikükre sem. Zavaros lett a helyzet, kicsit kínos is, tanácstalanságommal már-már az egész produkciót veszélyeztettem. Legalább még valamit mondani akartam, ezért elkezdtem érdeklődni, ki is volt az a nő, akit egyik a három jeles úr közül a jelmeztervek elkészítésére megemlített. Az igazgató nem emlékezett, hogy kiről lehet szó, de megígérte, hogy megtudakolja. Én meg gyorsan egy fél oldalon leírtam ami szenikai elgondolásom kapcsán eszembe jutott. Aztán minden ment, mint a karikacsapás. Hamarosan tudtomra hozták, hogy az illetőt Bárdy Margitnak hívják, aki Müchenben itt és itt lakik. Meglátogattam. Már kész makettel várt. Ahogy kiléptem lakásának erkélyére, megdöbbentő közelségben kristálytisztán tárult elém egy addig soha nem látott magas hegyláncolat. Bárdy Margit egyébként erre, meglehetős közönnyel, csupán annyit jegyzett meg, hogy akadnak itt bőven aféle bajor hegyek. Én ott láttam először az Alpokat, „fon" esetén (ez egy különleges, ritka alpesi légáramlás) válnak csak ennyire láthatóvá. Aztán a makett előtt gubbasztottunk. A darab arról az áthidalhatatlan kontrasztról szól, amelyet egy koromsötét iparvidék és Lasker-Schüler költői Jeruzsálem-égboltja képeznek. Amint elkezdtem fitymálni a makettet, egyszeriben felderült a Bárdy arca, mégpedig sokkal gyorsabban, mint az Alpesek láttán, észlelhető örömmel eltávolította a kis színpadtérből a némileg naturálisan ható téglavörös házfalakat, csaknem úgy tűnt, eredetileg is pusztán rám való tekintettel állította oda őket, nehogy elriasszon a radikalitásával. Pár pillanat alatt egy új makettet épített fel, amit aztán nemcsak, hogy elfogadtam, hanem ami további közös együttműködésünket évekre megalapozta. Bárdy Margittal való első találkozásom jellegzetes volt. Ő nem tartozik azok közé, akik legelői sürgölődnek. Ha munkáról van szó, olykor barátságtalan, sőt nyers is tud lenni. Mindig akadnak emberek, akiknek lábára lép és akik erre megfelelő hangerővel reagálnak. Ha valaki munkájához mindenek előtt bájos légkört igényel, számítását kevéssé fogja megtalálni nála. Úgy dolgozik, mint egy igásló és ugyanezt várja a többiektől. Ha ezt vállalja az ember, akkor kiderül, hogy vannak más oldalai is. Hamburgban, amikor a Zemlinsky-operára készültünk, a legkeményebb szakasz idejére beszállásolta magát Hamburg legdrágább helyén a „Hotel Vier Jahreszeiten"-be. És mialatt mi izzadtan és koszosan gürcöltük végig az utolsó próbákat, rajongva mondta nekem közbe-közbe, milyen műveltek ott a pincérek és hogy ott torták vannak, majdnem olyan jók, mint Magyarországon. A főfodrásszal folytatott megbeszélésünkön aranybrossokkal a mellén jelent meg, amelyek összesúlya legalább másfél kilóra rúghatott — állítása szerint taktikai okokból, hogy jó benyomást keltsen. Nevetnem kellett, mert taktikához aztán jóformán semmit sem ért. Egyszerűen beleszeretett abba az érdekes ékszerbe. Engem egyszer sikerült rászednie, épp amikor zsebemben a frissen átvett gázsival Hamburgban kódorogtam, hogy vegyek érte magamnak valami eszméletlen nercprémmel bélelt zekét, amelynek szükségét legkevésbé sem éreztem, — ő „látott" benne engem. Azt hiszem, a lelke legmélyén úgy viszonyul a luxushoz, mint egy született grófnő. De azt hiszem, sem a luxus sem bármi egyéb által nem megvesztegethető. Boldog vagyok és büszke rá, hogy vele dolgozom. Adolf Dresen