Diósy Antal Munkácsy-díjas érdemes művész (Diósy Antal Terem, Budapest, 1985)

DR. BODNÁR ÉVA A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT DIÓSY ANTAL v_Y\\ v1\» . MUNKÁCSY-DÍJAS, ÉRDEMES MŰVÉSZ AKVARELYEIBŐL RENDEZETT EMLÉKKIÁLLÍTÁS ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1985. OKTÓBER 10-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA. DR. BODNÁR ÉVA MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ MEGTEKINTHETŐ: 1985. OKTÓBER 10-19. DIÓSY ANTAL TEREM GYÖNGYÖS, SZABADSÁG TÉR 1. DIÓSY ANTAL 1895-1977 Az idén lenne kilencven esztendős Diósy Antal, századunk magyar művészetének értékes és vonzó egyéni­sége, az akvarell festészet kitűnő képviselője. Az Iparművészeti Iskolában Kőrösfői Kriesch Aladárnál kezdte tanulmányait, a mívesség tiszteletét” egy életre tőle tanulta meg. A huszas évek derekán Párizsban és Hollandiában bővítette tudását, ahol mint karikaturista és újságrajzoló működött. Egészen fiatalon ala­pította meg barátaival együtt a Cennini Társaságot, melynek legfőbb elvét: „az örök természet mindig új szépséget mutat annak, aki őszintén közeledik hozzá” — művészetében mindvégig híven követte. Már leg­első méltatója, Elek Artúr, a Nyugat művészeti kritikusa, első kiállításán 1921-ben felfigyelt a természet­ben készült „fátyolos tónusba burkolt” vízfestményeire, sajátosan finom technikájára. Diósy Antal félévszázados, rendkívül gazdag és sokrétű alkotótevékenysége a monumentális falfestészettől, a freskó, a secco festéstől,­a gobelintervektől a karikatúráig, a bélyegtervezésig, a legkülönbözőbb műfa­jokra és technikákra terjedt ki, de igazi területe, legkedveltebb kifejezési formája az akvarell maradt. Mű­vészete a leheletfinom, bensőséges szépségű vízfestményeiben nyilatkozott meg a legteljesebben: a körü­lötte lévő világot, a természet határtalan változatosságát, a hétköznapok meghittségét érzelmi és formai bőséggel, keresetlen egyszerűséggel, előadásmódjának magával ragadó virtuozitásával ábrázolta. Akár bu­dapesti városképeket, a Duna-partot, az őszi Városligetet, vagy a korcsolyázók mozgalmas, színes látvá­nyát, akár a Balaton csillogó víztükrét, aranyló naplementét, vagy a parti élet tarka elevenségét festette — a táj, a város atmoszféráját, az évszakok színhangulatát élettelién, friss benyomásaitól áthatva, nagyszerű technikai tudással érzékeltette. Portréiban mély emberismerettel, remek karakterérzékkel örökítette meg barátait, pályatársait, a magyar művészeti élet kiválóságait­­, feleségét, Nagyajtay Teréz jelmeztervező­­iparművésznőt és önarcképei sorát. Szobabelsős otthonának melegét árasztják, asztali csendéletei, üde, színes virágcsokrai - a környezetét szerető, mindenre finom érzékenységgel reagáló festő meghitt vallomá­sai. Alkotásainak derűje, őszinte hangja, áhítata, ami minden művéből sugárzik, életünk, világunk ezernyi szépségét csillogtatja meg. Hazai és nemzetközi elismerését számos kitüntetése tanúsítja, többek között 1937-ben a párizsi Világki­állításon Grand Prix, New­ Yorkban, Milánóban aranyérmek, 1971-ben Munkácsy-díj, néhány héttel halála előtt 1977-ben pedig az Érdemes Művész cím. Páratlanul termékeny alkotó, igaz és egyszerű művész, az akvarell festészet európai rangú magyar művelője volt. F. k. : Köteles István - 85-1535 GENERALART Dorogi Nyomda

Next