Károlyi András festőművész (1985)
Megítélésem szerint ma, amikor korunkban annyira veszélyeztetve van az Ember az értelmes élet vonatkozásait érintő kérdések megítélésében, a művészet küldetése fokozottan felelősségteljes. Meglátásom szerint ma nem „divatos jelenség” az életvitel morális problematikáját keresni, a munkában mást látni, mint anyagi érdekeltséget és ilyen irányú szükségszerűséget. A művészi alkotómunka így szintén több oldalról veszélyeztetett és problematikus: hogyan viszonyuljon az árujelleghez, az emberek jobbára felszíni jelenségekre korlátozódó igényeihez, a divatokhoz stb. Röviden erről talán nem is szabadna beszélni..., mégis úgy gondolom, hogy érzékeltetnem kellett a képeim születését meghatározó társadalmi atmoszférából is valamit, mert a többi gond az már lényegében „magánügy”. A munka tisztessége, szellemi méltóságtartalma, mint erkölcsi követelmény lebeg mindig a szemem előtt. Emelkedett sorsúnak is csak akkor érezhettem magam, mikor ennek intuitív állapota megsuhintott. Belső tájakat, emberekkel kapcsolatos látomásaimat igyekszem képeimben megjeleníteni. A szemlélődés állapotát keresem. A tájfogantatású képeimen legvisszatérőbb elem a lombtalan fa..., talán sorsokat szimbolizál, hiszen a fák szépsége is igazságtartalmukból fakad — mint minden — és tudjuk, hogy a természet sem csupán „idill”, hanem kemény küzdőtér. Az emberi természet is az, önmagunkkal és egymással is egyaránt. Ez mindig megrendítő élményeim forrása volt, és — remélem — lesz is. Egyéni kiállításaim : 1967 Ferencvárosi Pincetárlat; 1969 Szentendre, Művelődési Ház; 1961 Madách Színház; 1977 Fényes Adolf Terem; 1979 Salgótarján, Képcsarnok; 1982 Szekszárd, Képcsarnok; 1984 Köln, Kapelle Galerie; 1984 Nürnberg, Fränkische Galerie.