Kurucz Imre szobrászművész kiállítása (Berettyóújfalu, 1985)

Először arra figyelhettünk föl, hogy Kurucz Imre már­ványból, gránitból, bazaltból faragta szobrait. Csupa kemény, ellenálló anyagból. Nem azt a munkát szemelte ki ugyanis, amit azonnal és könnyen alakíthatott volna, hanem azt kereste inkább, ami őt alakította. Ami kutatásra, tanulásra, összponto­sításra, szívósságra késztette, így birtokosa lehetett annak a belső egységnek, ami nélkül aligha érdemes magasabbra néző pályát kezdeni. Miben állna ez az egység? Tárgy, mondandó, anyag, forma, felület találkozásában. Legyünk csak hiteleseb­bek azonban: e találkozás mind nagyobb mértékű természetes­ségében, szervességében. Mert úgy igaz, hogy Kurucz Imre már megteremtette azokat az alapokat, amikre aztán építhetett és építhet. No, és az építésben is haladt előre, láthatóan, eredmé­nyesen, kétségtelenül. Főleg azáltal, hogy legjobb szobraiban a mozgás és a nyugalom, az erő és a finomság, a tömbszerű zártság és az eleven könnyedség elemeiből mind többet akart és tudott egybeötvözni. Többet, ámde nem nehézkesen, nem zsúfoltan, nem szertelenül. Bizony, elhihető, hogy Kurucz Imre arról győz meg bennünket, mennyire összefér a művészi egy­szerűség és gazdagság. Székelyhídi Ágoston PIREMON Berettyóújfalu, 1985. október 7—21. KURUCZ IMRE szobrászművész kiállítása

Next