Lóránt Zsuzsa szobrászművész kiállítása (Dorottya utcai kiállítóterem, Budapest, 1985)
festett ruhaszél, egy szoknya, egy kalap, egy sál .. . Ezekkel azonban nemcsak egy személy azonosítható, hanem egy lélek, egy jellem, egy emberi szituáció. Lóránt Zsuzsa nem tartja magát nagyon progreszszívnek. Mégis, amit művészetében véghezvisz igenis korszerű. Ahogy a XX. században felerősödött az intellektuális iránti vonzalom, úgy az ő szobraiban is az emocionálison - a nietzschei értelemben vett dionüzoszin - uralkodik az apollói gondolat, így nemcsak újra él, értelmez régi formákat, pátoszmintákat, hanem maga is teremt ikonográfiai erővel bíró műveket, amelyek igaz testvérei azoknak, amelyek évszázadok alatt kikristályosodtak a művészetben. A klasszikus akadémiai tanulmányokat befejezve ezt mondja magáról: „elkezdtem szobrász lenni és akkor még nem tudtam, hogy én ki vagyok..., meg kellett tanulnom sok dolgot zárójelbe tenni”. Úgy gondolom, hogy Lóránt Zsuzsa „csúnya-szép” szobrai arról tanúskodnak, hogy nemcsak saját magáról tudott meg sokat, hanem a rátarti világ erejéről és esendőségéről is. GOLOVICS LAJOS Andrée Őrző angyal (Erzsébet Szálló)