Szabady Veronika szabadtéri kiállítása (Rihany, 1985)
Noha a művészeti alkotás egyéniség lenyomata, olykor névjegye, értékéhez és maradandóságához bizonyos értelmű személytelenség is szükséges. A jó mű alkotójához való viszonya tekintetében ellentmondást, feszültséget rejt magában. Szabady Vera szobrai és plasztikái az elvonatkoztatás különféle távolságaiból „szemlélik” témájukat. Tárgyak, totemek, emberi formák sorát alkotják, amelyeknek — többek között — az a különösségük, hogy nem ütnek el drámaian környezetüktől, hanem annak különféle hangsúlyú és szerepű részét alkotják. Vegyített műfajiságuk alkotójuk szemléletéből és művész-státusának kettősségéből táplálkozik: abból a kiindulásból egyrészt, hogy a mű szükségszerűen építi tovább a természetet, másfelől a díszítő szobrász és a keramikus jórészt kétféle világ megközelítéséből. A művek nemcsak körbejárhatók tehát, nemcsak többnézetűségükkel értelmezik a teret, hanem úgy élnek benne, hogy a nézőt együttélésre késztetik. Tihany, a kiállítóház így jelent Szabady Vera alkotásai számára saját teret, olyan életteret, amely tárgyi-lelki kapcsolatot épít ember és természet között. A mű célja, haszna, hivatása tehát túlmutat önmagán, kilépve az öncélú gyönyörködtetés, az irracionális utalgatások és a szellemi rejtvényjátékok egysíkúságából. Üzenete így lesz hatásos, korszerű és hasznosan is szép. SZABADY VERONIKA SZABADTÉRI KIÁLLÍTÁSA TIHANYBAN PARKDÍSZEK «» SZÖKŐKUTAK «» KERÁMIASZOBROK VÁZÁK «» PORCELÁN RELIEFEK A KIÁLLÍTÓHÁZBAN 1985. AUGUSZTUS 11-TŐL SZEPTEMBER 9-IG Fotó: (1), (2), (3), (7) — Becker Leonóra (4), (5), (6) — Horváth István 2000 pf. 280/85. Mozirota, Veszprém F. k. : Dr. Molnár Attila Szelényi Pál