Szabady Veronika szabadtéri kiállítása (Rihany, 1985)

Noha a művészeti alkotás egyéniség lenyomata, olykor névjegye, értékéhez és maradandóságához bizonyos értel­mű személytelenség is szükséges. A jó mű alkotójához való viszonya tekintetében ellentmondást, feszültséget rejt magában. Szabady Vera szobrai és plasztikái az elvonat­koztatás különféle távolságaiból „szemlélik” témájukat. Tárgyak, totemek, emberi formák sorát alkotják, amelyek­nek — többek között — az a különösségük, hogy nem üt­nek el drámaian környezetüktől, hanem annak különféle hangsúlyú és szerepű részét alkotják. Vegyített műfajisá­­guk alkotójuk szemléletéből és művész-státusának kettős­ségéből táplálkozik: abból a kiindulásból egyrészt, hogy a mű szükségszerűen építi tovább a természetet, másfelől a díszítő szobrász és a keramikus jórészt kétféle világ meg­közelítéséből. A művek nemcsak körbejárhatók tehát, nemcsak többnézetűségükkel értelmezik a teret, hanem úgy élnek benne, hogy a nézőt együttélésre késztetik. Ti­hany, a kiállítóház így jelent Szabady Vera alkotásai szá­mára saját teret, olyan életteret, amely tárgyi-lelki kap­csolatot épít ember és természet között. A mű célja, hasz­na, hivatása tehát túlmutat önmagán, kilépve az öncélú gyönyörködtetés, az irracionális utalgatások és a szellemi rejtvényjátékok egysíkúságából. Üzenete így lesz hatásos, korszerű és hasznosan is szép. SZABADY VERONIKA SZABADTÉRI KIÁLLÍTÁSA TIHANYBAN PARKDÍSZEK «» SZÖKŐKUTAK «» KERÁMIASZOBROK VÁZÁK «» PORCELÁN RELIEFEK A KIÁLLÍTÓHÁZBAN 1985. AUGUSZTUS 11-TŐL SZEPTEMBER 9-IG Fotó: (1), (2), (3), (7) — Becker Leonóra (4), (5), (6) — Horváth István 2000 pf. 280/85. Mozirota, Veszprém F. k. : Dr. Molnár Attila Szelényi Pál

Next