Ásztai Csaba festőművész kiállítása (Madách Galéria, Vác, 1986)
ÁSZTAI CSABA művészete az első látásra szokatlan az érdeklődő számára. A szemlélőt szíven ütheti az a megközelítés, amely nem a történést állítja az alkotás létrejöttének megindoklásába, hanem azt a véleménnyé kikristályosodott nézőpontot, amit egy-egy jelenség a ma emberéből kivált.Ennek alapján ne szépségesen megfestett vízpartot, regélő hegyormokat, játszótéren hancúrozó gyerekeket várjanak képre applikálva. Asztai másféle szemléletű alkotó. A szemet gyönyörködtetést meghagyja a természeti világnak, sokkal inkább az ebben elfoglalt helyünk, szerepünk izgatja. Ez a megközelítés természetesen nem mentes az ellentmondásoktól. Itt azonban nem a festő kerül szembe önmagával. Konfliktusait a már-már bocsánatos bűnné váló gyarlóságok váltják ki. Piktúrája így tehát nem áll távol az élettől. Ám vele egyírású pályatársaiéhoz hasonlóan Asztai sem az életörömöt vallatja meg, hanem a hétköznapi gondolatiságot társítja szarkasztikus véleménynyilvánításával. Képeinek és nyomatainak vállfai mentesek az álruhás jelenetektől; felület-hasadékai, festék-erezetei ellentétei a zárványvilágnak. Asztal figurái erősen stilizáltak. Az arcmás másodlagos bennük, nem a felismerhető jelek adják konkrétságukat, hanem helyzetük a kereten belül, az alkotás mechanizmusának belső összefüggései. Mindezt verbálisan úgy jellemezhetjük, hogy a kulcs bennünk van elrejtve ahhoz, hogy ráérezzünk a rövid és hosszú vonalak egyensúlyában, a nagy és kis felületek ellentétpárjában, a kemény és lágy színek dinamikájában a valóság átemelésére a gondolati szférába. Asztal mentes a nagy gesztusoktól. Hűvös józansága visszatartja őt az üresen kezelt felületektől. Kézműves módjára dolgozza meg vásznait és lemezeit. Formái így különös kiemelést kapnak, a részletek finomsága kvadrál azzal a renddel, amely rendszerszemléletű látásmódját meghatározza. Ipari formatervező indíttatása révén festészetében is megőrzi a funkciókat. Ebből ered az anyag megbecsülése, az a bánásmód, amely öntörvényűen megsokszorozza az élettelen tárgyak jelentését. A tárgy funkciója az élet harmóniájával, az ember elmaradhatatlan küzdelmeivel párosul. Egy-egy munkájában szinte fényképszerű egzaktsággal tárja elénk a mérnöki pontosságot, a tárgykészítés szabályszerűségét. Szellemessége különösen akkor hat, amikor a megélt világ görcsei naponta feloldódhatnak a vágyak tettenérhető megvalósulásában. A tárgyiasság mellett ezért meghatározóak művészetében az oldó, alakítható elemek. A képiség szuggesztivitása egy-egy felvetés-foszlány köré csoportosuló festék-halmazzal formálódik. A dekorativitás így épül bele ebbe a piktúrába, teret hagyván a szemlélőnek kapaszkodók keresésére és találására. Asztal önálló képi nyelve most formálódik.Megérdemli figyelmünket. Zsolt ÜZENET (olaj, vászon, 100x70 cm) DOBOZ II. (olaj,vászon, 90x70 cm)