Ásztai Csaba festőművész kiállítása (Madách Galéria, Vác, 1986)

ÁSZTAI CSABA művészete az első látásra szokatlan az érdeklődő számára. A szemlélőt szíven üt­het­i az a megközelítés, amely nem a történést állítja az alkotás létrejöttének megindoklásá­­ba, hanem azt a véleménnyé kikristályosodott nézőpontot, amit egy-egy jelenség a ma emberéből kivált.Ennek alapján ne szép­ségesen megfestett vízpartot, regélő hegyormokat, játszótéren hancúrozó gyerekeket várjanak képre applikálva. Asztai másfé­le szemléletű alkotó. A szemet gyönyörködtetést meghagyja a természeti világnak, sokkal inkább az ebben elfoglalt helyünk, szerepünk izgatja. Ez a megközelítés természetesen nem mentes az ellentmondásoktól. Itt azonban nem a festő kerül szembe ön­magával. Konfliktusait a már-már bocsánatos bűnné váló gyar­­­lóságok váltják ki. Piktúrája így tehát nem áll távol az é­­­lettől. Ám vele egyírású pályatársaiéhoz hasonlóan Asztai sem az életörömöt vallatja meg, hanem a hétköznapi gondolatiságot társítja szarkasztikus véleménynyilvánításával. Képeinek és nyomatainak vállfai mentesek az álruhás jelenetektől; felü­­­let-hasadékai, festék-erezetei ellentétei a zárvány­világnak. Asztal figurái erősen stilizáltak. Az arcmás másodlagos ben­nük, nem a felismerhető jelek adják konkrétságukat, hanem helyzetük a kereten belül, az alkotás mechanizmusának belső összefüggései. Mindezt verbálisan úgy jellemezhetjük, hogy a kulcs bennünk van elrejtve ahhoz, hogy ráérezzünk a rövid és hosszú vonalak egyensúlyában, a nagy és kis felületek ellen­tétpárjában, a kemény és lágy színek dinamikájában a valóság átemelésére a gondolati szférába. Asztal mentes a nagy gesz­tusoktól. Hűvös józansága visszatartja őt az üresen kezelt felületektől. Kézműves módjára dolgozza meg vásznait és leme­zeit. Formái így különös kiemelést kapnak, a részletek finom­sága kvadrál azzal a renddel, amely rendszerszemléletű látás­módját meghatározza. Ipari formatervező indíttatása révén fes­tészetében is megőrzi a funkciókat. Ebből ered az anyag meg­­­becsülése, az a bánásmód, amely öntörvényűen megsokszorozza az élettelen tárgyak jelentését. A tárgy funkciója az élet harmóniájával, az ember elmaradhatatlan küzdelmeivel párosul. Egy-egy munkájában szinte fényképszerű egzaktsággal tárja e­­lénk a mérnöki pontosságot, a tárgykészítés szabályszerűsé­­­gét. Szellemessége különösen akkor hat, amikor a megélt világ görcsei naponta feloldód­hat­nak a vágyak tettenérhető meg­valósulásában. A tárgyiasság mellett ezért meghatározóak mű­vészetében az oldó, alakítható elemek. A képiség szuggeszti­­­vitása egy-egy felvetés-foszlány köré csoportosuló festék-hal­mazzal formálódik. A dekorativitás így épül bele ebbe a pik­­­túrába, teret hagyván a szemlélőnek kapaszkodók keresésére és találására. Asztal önálló képi nyelve most formálódik.Megér­­­demli figyelmünket. Zsolt ÜZENET (olaj, vászon, 100x70 cm) DOBOZ II. (olaj,vászon, 90x70 cm)

Next