Fülöp Ilona grafikusművész kiállítása (Orosházi Petőfi Művelődési Központ, 1986)
£JL£ FÜLÖP ILONÁRÓL Dr. Haulisch Lenke művészettörténész ,,Földből kiszakadva" — ezt a címet viseli Fülöp Ilona néhány rajza a Magyar Nemzeti Galéria egyik kiállításán. A cím mintha tömöríteni látszanék a fiatal művésznő grafikáinak fő közlendőjét. Nemcsak azért, mert a Nagyalföld szülötte és lakója topográfiai helyzete fölé emelkedve szemléli bennük magát és a világot, hanem műveinek megfogalmazása miatt is: a felhasogatott, világos foltokkal tagolt sötét felületekre a föld gravitációs ereje éppen úgy hatni látszik, mint az érzelmi-értelmi erőfeszítések által létrejött sodrások-lebegések ellentétes mozgása. Fülöp Ilona mozgékony képgrafikái többféle síkon megragadhatóak: a töprengő művész szubjektivitása és ami miatt töpreng, a környező objektív világ zaklatottsága, a „külső magyarázat" csakúgy megmutatkozik bennük. Játékosság és iszonyat egyaránt kiolvasható finom tolljárása nyomán, mely a konkrét valóságból olyan burjánzó szerkezet és látomás kozmoszába emeli át alakjait, hogy grafikai előképét aligha találnánk. De felfedezhetünk benne némi hasonlatosságot Juhász Ferenc költői világával. Nem véletlen, hogy éppen az ő verseihez készített pompás illusztrációkat. A közel két évszázados romantikának egy új, a huszadik század hetvenes éveiben termett sajátos ágazatát műveli. Tipikusan mai művész, aki látja a földtől való elrugaszkodásnak, a csillagok felé száguldásnak a visszáját is, az egy emberi élet rövid tartama alatt éppen csak felcsillanó új szépségeknek és teljességnek csupán viszonylagos megközelíthetőségét. Ez a viszonylagosság azonban nem bénítja meg, nem fordítja vissza, elég erős ahhoz, hogy megkísérelje a mozgó, változó anyag gyötrelmes útját nem csupán szemlélni, de azzal együtt lendülni és tollvégre kényszeríteni. Furcsa mélytengeri lények rajzanak lapjain, aranyos derengéssel. Nagy nyomás alól felszabadult, ismeretlen mutációk. Hosszú evolúciós folyamat eredményei, új összefüggések hálójában. A művész energiája, idegei, keze, szeme, a fizikuma közvetíti szeizmográfként a jelzéseket. Távoli elektromos viharokat, földmozgásokat, tektonikus rengéseket. Az árapály lüktetés csiszolta, alakította, formálta parti köveit, morzsolta megújuló ciklusaival szikláit. Gondolatfoszlányok, félmondatok, ki nem fejezhető, múltba süllyedő, talán meg sem történt események, alig érzékelhető visszfénye dereng, aranyos ragyogással lapjain. A háttérből lassan előgomolygó szürke köd lassan belep mindent, s végül ebben a tejfehér ismeretlen közegben felszívódnak a formák, elsüllyednek a tárgyak, kontúrok A művész belefúrja magát az ismeretlen fehér formátlan anyagba, belülről lassú és kezdetben óvatos mozgással halad előre, majd támpontokra találva, egyre határozottabban szondázza az ismeretlen területeket, így veszi birtokba, tágítja az előtte mástól meg nem rabolt, ki nem fosztott területet. Vízszintesen és függőlegesen minden irányba törekedve a megismerésre. Ez a kutatás önmagától alakítja ki rendszerét, törvényszerűségeit. Önmagából hozza létre sajátos egyéni stílusát, mely megkülönbözteti mindenkitől, mástól. Mégis alapjaiban, a konvencionálisan kihasznált és közhelyként ismert emberi tapasztalatokról szól: a szenvedésről, a magányról, az örökös, minden generációt veszélyeztető rettegésről, amit a génekkel együtt betáplált a sors. Íme az eredmény! Vonalhálóval futtatott új geometrikus rendszer, látszólag geometria nélkül, mégis önmagát rendszerezve, alakítva. A széttördelt és újra összerakott valóság nem hoz meglepetést. De a nézőpont változást hozhat. Fülöp Ilona nézőpontja felcsillant nekünk egy új összefüggést, s abból következtethetően számtalan variációt. Ez a meglepő szemlélet egyszerre kényszerít a figyelemre, a koncentrációra, az eddig ismert dolgok újraértelmezésére, a megszokott, s a megkopott új fényt kap. Mi közeledjünk a művekhez ösztönnel és értelemmel, a nyitott lélek gazdag ajándékot kap, s megdolgozva a megértésért, nem könnyen, de lépésről lépésre feltárul az elrejtett titok! Kass János grafikusművész