Hernádi Paula grafikusművész kiállítása (Bemutatóterem, Salgótarján, 1986)
ECSERY ELEMÉR Miként a modern képzőművészet többi ága, úgy korunk rajzművészete is több úton járhat.. A korszerűség ugyanis nincs stílusirányzatokhoz kötve, hiszen nemcsak a mű külső formája, hanem az adott eszmei-társadalmi viszonyok objektív jelenléte is meghatározó tényező egy-egy alkotásban. Éppen ezért rendkívül összetett és bonyolult jelenünk ugyanúgy kifejezésre juthat a széles horizontú realizmusban, mint a különféle elvontabb irányzatokban, esetleg a nonfiguratív absztrakcióban. Hernádi Paula a realista alkotói módszer sajátos változatát fejlesztette ki emberi-művészi közlendői számára. Mindenekelőtt is szembetűnő nála a fegyelmezett műgond s ugyanakkor bármiféle szélsőség elkerülése. De kiállítási anyaga azt is egyértelműen tanúsítja, hogy munkásságának igazi területe a rajz. Érzelmi beállítottsága is erre predesztinálja. Ceruza- és tusrajzait finom lelki rezdülések és tiszta képszerűség jellemzik. Mindez persze nem zárja ki a sokszorosított grafikai eljárásokkal, főképp a rézkarckészítéssel való foglalatoskodást. Az autonóm rajz és rézkarc nála amúgy is egymáshoz közel álló — a képi hatáskeltés vonatkozásában. Míves és átgondolt kompozíciói megtévesztően bravúrosak is: csak szemközelben érzékelhető, hogy a tustollrajznak vélt lap ceruzával, vagy a ceruzarajznak hitt mű rajztollal készült. E káprázat oka — mindkét eljárásnál — a leheletfinomságú vonalkázással elért árnyalásban, tehát a rajzeszközök és -technikák biztos kezű használatában keresendő. Az imént felvázolt szuverén kézjegy a tartalmi szférában — adekvát kifejezője Hernádi Paula költői fogantatású gondolatainak, közlendőinek. Élményeit átélő képessége teszi teljesebbé, s ez vezeti a kompozíció izgalmas és racionális felépítéséhez. Elkötelezetten figuratív és emberközpontú témáit gyakran tölti meg különös, vagy éppenséggel elvonatkoztatott tartalmakkal. Még irodalmi ihletésű illusztrációi is átformálódnak a művészi újjáteremtés varázslatos folyamatában. Sok mindenre kiterjedő figyelmének, dús élménytárának minél változatosabb közvetítő és kifejező eszközre van szüksége, ezért jut jelentős hely ábrázolásmódjában a szimbolikus meg a szürrealisztikus elemeknek. A valóságosnak tűnő formai megjelenítés mögött ugyanis jobbára halkszavú jelképek, vagy lebegő látomások húzódnak meg. Mint zeneszerető művészt a nemes misztika ereje és hatása is ösztönzi. Az ilyen ihletésű lapjai rendre azt látattják, hogy valamely zenei alkotásban nem annak illusztratív megfogalmazása érdekli, hanem azoknak az érzelmi hatásoknak képi nyelven való érzékeltetése, melyeket benne egy-egy zenemű élménye kelt. Tehetséggel párosult szorgalom, alkotói szerénység és mérsékletesség: mind olyan erény, amely buktató, vagy zajos siker nélkül, de Hernádi Paula számára is változatlan biztosíték az egyenes, töretlen fejlődéshez.