Réti Zoltán festőművész kiállítása (Sátoraljaújhely, 1986)

Réti Zoltán irigylésre méltó ember, mert egyszemélyben festőművész és zeneművész, ezenkívül kitűnő művészet­pedagógus, művészeti ismeretterjesztés hivatott műve­lője. Nemcsak neki, de Tünde nevű leányának is tanára voltam a képzőművészeti főiskolán, és így személyes él­ményeket is nyerhettem arról a bensőséges atmoszféráról, amely a művészettel eljegyzett Réti családot jellemzi. Réti Zoltán szerény, szívós és vállalkozó kedvű művész. Otthonosan mozog a tájképfestés birodalmában, de nem­ idegen tőle a figurális ábrázolás sem: ezt bizonyítja Madách illusztrációinak sorozata. Kedveli a derűs színe­ket, a formák lágy hajlatait, keresi a harmóniát és a világgal való békét. Ezzel magyarázható, hogy Londontól Japánig sikeres kiállításokat rendezhetett. Bízom abban, hogy vonzó személyisége, változatos festői­­sége a sátoraljaújhelyi közönség tetszését is elnyeri VÉGVÁRI LAJOS „Réti Zoltán «Violon­ce Ingres»-je igazi hegedű . . . Szeretettel ábrá­zolja a nógrádi embert, a földmunkást, az otthoni tájat, a virág­csokrot és ideje van arra, hogy tanulmányozza, ábrázolja a muzsi­káló embert, a képzőművészet örök és megújuló témáját. Mindezt teszi olyanképpen, ahogyan énekel az ember. Ahogy hangja föl­­száll, hallom azt. Sors ez, a látott valóság öröme, az a vonzó egy­szerűség, ahogy a mozdulat fátyolos, tiszta zavarában átnyújtunk egy virágcsokrot.” MARTYN FERENC (Dunántúli Napló, 1979. február 10.) mHIEEEma

Next