Dobrovits Ferenc festőművész (Gulácsy Lajos terem, Szeged, 1987)

A maga módján minden festő látni tanít bennünket, mert nem csupán a szembeszökőt, hanem azt is elénk tárja, amit egyedül észre se vennénk, amire a művészt is csak különös érzékenységére, képzelőerejére vezeti rá. Ilyen tanító Dobrovits Ferenc is, akinek a képeiben nincs mesterkéltség, mert nincs más célja, mint egyszerűen, őszintén szólni a látottakról. Művei nem a látvány másolásából fakadnak, hanem művészi átélésből, így megérté­sükhöz nem szükséges szakmai magyarázat. Dobrovits Ferenc a mostanában megújuló magyar tájfestészet egyik figyelemreméltó művelője. Alkotásai között kitűnő csendéletek, portrék, aktok, enteriőrök is vannak, mégis a tájfestés hivatott képviselőjének mondható. S ez talán összefüggésben van azzal, hogy egyre sürgetőbb társadalmi igény merül föl a festői szépség iránt. Egyre többen vannak olyanok, akik a víztükrök csillogásával, a ligetek csendjével, a nap éltető melegével szeretnének együtt élni otthonukban. Növekszik a vágy a hagyományokra épülő, de mégis a jelentős ihletett, maradandó értékű műalkotások iránt, így minden tisztelet és elismerés azoknak a művészeknek, akik nem a múló divatirány­zatok jegyében fogant alkotásokkal lépnek a közönség elé. Dobrovits Ferenc is ezek közé a művészek közé tartozik. Kiállításának „Barangolások hazai tájakon" címet adta. Valamennyi festménye a természet közelében élő, a természet szavát értő és a természettel azonosulni tudó festő megnyilatkozása. Azt festi, ami a táj lényege, legyen az havas domboldal, őszi kopasz fák csoportja, esetleg egy tavaszi hangulat. Nem harsognak képei rikító színekről, s aki alaposabban szemügyre veszi ezeket az alkotásokat, az észreveszi, hogy a kevés szín ellenére milyen gazdag pl. a barnák árnyalata, színátmenetekben, fokozatokban. Delacroix halála előtti utolsó jegyzetében ezt írja: „A kép első kötelessége, hogy ünnep legyen a szem számára." Száz év óta sok kiváló festő tette számunkra ünneppé a környezetet, fedezte fel benne a hangulatok ezer árnyalatát. A szín szépségeinek álmodói közé tartozik Dobrovits Ferenc is. Festői világában tartós érzelmeket ébresztettek ezek a tájak. Ez az érzelmi kapcsolat teszi munkáit valóságszerűvé. Ezek a tájképek nem pillanatnyi impressziók, hanem valós élményeken alapszanak, elmélyült meditációról tanúskodnak. Képeit szemlélve közeli és távoli vidékeket járunk be gondolatban, békés alföldi tájat, dunántúli dombokat, szelíd és szép világot. Valamennyi alkotás a valóság által tett benyomásokról számol be anélkül, hogy a művész szubjektív érzéseit, élményeit elkülönítené a realitástól. Dobrovits Ferenc művészetének igazi záloga derűs egyénisége, igaz embersége, s az a szándék, hogy saját maga örömére, mások gyönyörűségére azt festi, amit várnak tőle. Pellionisz Valéria A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT DOBROVITS FERENC FESTŐMŰVÉSZ „BARANGOLÁSOK HAZAI TÁJAKON" KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÁSÁRA 1987. OKTÓBER 8-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA TANDI LAJOS ÚJSÁGÍRÓ AZ MTV SZEGEDI STÚDIÓJÁNAK FŐSZERKESZTŐJE MEGTEKINTHETŐ 1987. OKTÓBER 8-21. GULÁCSY LAJOS TEREM SZEGED KÁRÁSZ UTCA 17.

Next