Hortobágyi Alkotótábor (Debrecen, 1987)

A magyar puszta, a Hortobágy táji szépségét, néprajzi érde­kességét már a múlt század közepén felfedezték a költők, fes­tők, majd a fényképészek. Idős Kovács János és Wagner Sán­dor festmények egész sorát készítette 1880—90 között s ezek egy része Münchenbe került. Már az 1900-as párizsi kiállításon bemutattak Hortobágy ábrázolásokat, többek között Tóth And­rás: Ponyvavető csikós című szobrát. Jantyik Mátyás, Mészöly Géza, Pataky László után festők sora jött a Hortobágyra a XX. század elején, így Iványi-Grünwald Béla, Glatz Oszkár, Edvi-Illés Aladár. 1901-ben készült el Haranghy György fény­képész filmje: „A Délibábok hazája”, amely egy nagy fest­mény megalkotására ösztönözte a magyar festészet magános óriását, Csontváry-Kosztka Tivadart. 1903-ban festette „Vihar a Nagy-Hortobágyon” című olajképét. 1928-ban Boromisza Tibor festőművész megalapította a Hor­tobágyi Kolóniát, Káplár Miklós és Maghy Zoltán hajdúböször­ményi festőkkel dolgozott s több mint négyszáz festményt ké­szítettek két év alatt. Nagysikerű kiállítást rendezett Budapes­ten s felhívta a figyelmet a Hortobágy védendő értékeire. A puszta igaz, álromantikától mentes arcát mutatták be. Munkás­ságuk hatására jött a Hortobágyra Medgyessy Ferenc szobrász­­művész, akinek hortobágyi trilógiája („Bika”, „Komondor”, „Ponyvavető csikós”) számottevő érték a modern magyar plasz­tikában. De eljött Höllering német filmrendező és elkészítette „Komor ló” című filmjét, amelyhez az egyik legnagyobb ma­gyar író, Móricz Zsigmond írt forgatókönyvet. Erre a gazdag hagyományra építhettünk a hatvanas évek­ben, amikor létrejött a Hajdúsági Művésztelep, amely azóta nemzetközi teleppé vált. Nemcsak a határon túli magyarokat hívta meg, hanem finn, német, bolgár, lengyel, szovjet, jugo­szláv vendégeket is. Az 1982-ben alakult Hortobágyi Alkotó­tábor, elsősorban a téli pusztát mutatja be. Változatok egy témára, egy téma jelentésváltozásai — így foglalható össze a Hortobágyi Alkotótábor munkássága. Az örök és változó pusztát, az ég-föld-víz találkozását, a táj és ember viszonyát jelenítik meg az alkotók, ha más-más eszkö­zökkel is. Van akit a hortobágyi embertípus izgat: a naptól, széltől cserzett, kemény arcélek, a szilaj pásztorkodáshoz szo­kott, edzett pásztorok, juhászok, csikósok megjelenítése. Máso­kat a vonuló juhok, bivalyok, csikók tömege, tájba mosódása, vagy a hodályok tájba illesztése kapott meg. Ezek a festők ugyanazt akarják ecsettel, festőkéssel, mint a Hortobágyi Nem­zeti Park szakemberei: megvédeni a tájat minden illetéktelen

Next