Kerti Károly grafikusművész emlékkiállítása (Kuny Domokos Múzeum, Tata, 1987)
A hetvenedik születésnap közeledtével Kerti Károly Munkácsy-díjas grafikusművész számvetésre készülődött. 1985-ben Színhangulatok címmel megrendezte a művészet pedagógiai munkásságának eredményeit felmérő tanulmányi kiállítást, s egy évvel később bemutatta a tanulmányokból, vázlatokból, tervekből összeállított — a műhelymunka titkait feltáró — Életutam mentén című tárlatot, s önálló kollekcióval tért vissza pályakezdésének színterére, Orosházára — itt a közelmúlt húsz esztendejének terméséből válogatott anyaggal jelentkezett. E fellépések, összegző jellegű bemutatók csupán előkészítői, kiegészítő elemei voltak az 1987-re tervezett, a négyévtizedes munkásságot feltérképező életműkiállításnak, amelynek megnyitását már nem érhette meg. Kerti Károly 1986 késő őszén váratlanul elhunyt. A budapesti Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán végzett grafikusművészt a második világháború, a hadifogság hosszú hallgatásra, passzivitásra kényszerítette. Csak 1947-ben kezdhette meg működését — Orosházán —, s miként a viharsarki évtizedet, a tatai alkotóperiódust is — 1957-ben telepedett meg a festői szépségű kisvárosban — hármas tevékenységi kör jellemezte: a művészi munka, a rajztanítás és a szakkörvezetés. 1953 óta követhetjük nyomon a Kerti-műveket az országos kiállításokon és a szűkebb pátria képzőművészeti seregszemléin. 1947 óta gimnáziumi és általános iskolai osztályok tanulóinak százait tanította a rajzolás és a festés alapismereteire, nevelte művészetszeretetre, s az ötvenes évek óta indította útjára az általa szervezett és vezetett szakkörökből — vagy helyesebben: műhelyekből — számos tehetséges tanítványát. Áttekintve az alkotóutat, leltárba véve az alkotásokat, egy nyughatatlan, csapongó, kísérletező kedvű, új és új kifejezési lehetőségeket kereső, sokoldalú művész portréja körvonalazódik. Kerti Károly művészete ezért sem zárható kizárólagos műfaji és stíluskategóriába. Festőként végzett a főiskolán, de grafikusként mutatkozott be, ám később gyakran visszatért a festészethez — orosházi periódusában alkotott pannókat, majd később megbízásra muráliákat, sgraffitokat és faintarziát tervezett, s a hetvenes évek Komárom megyei kiállításain többször jelentkezett táblaképekkel, és a térformálás, az anyagalakítás is izgatta: számos kisplasztika és plakett maradt fenn műtermében, két terve pedig monumentális méretben, köztéren, illetve középületben valósult meg. A műfaji sokrétűség — rátérve a leghangsúlyosabb alkotói tartományra, a grafikára — összefonódott a technikai változatossággal: a rajz — a toll- és szénrajz —, valamint a monotípia mellett a sokszorosított grafikai ágazatok számos válfaja foglalkoztatta: rézkarcok, linóleum- és papírmetszetek, szitanyomatok születtek műtermében. Nincsenek e művészpályán egymástól élesen elváló, elkülöníthető korszakok. Kerti Károly mondandóját hol az érzékenyen kifejező, csupasz vonalra, hol a villódzó fény—árnyék hatásra, hol a foltok szerkesztett rendjére fűzte fel. Egymással párhuzamosan, egy-egy azonos időszakban készültek a naturához hű, realista szemléletű ábrázolások, a képi tőmondatokban megfogalmazott, jelszerű megjelenítések, és a feszített geometrikus rendbe