Stefanovits Péter grafikusművész, Tornay Endre András szobrászművész kiállítása (Dürer Terem, Budapest, 1987)

Egy szobrász és egy grafikus legújabb munkáival ismerkedhetünk meg Dürer­­termi kiállításuk alkalmából. Stefanovits Péter kifejezetten erre a tárlatra alkotott rajzsorozatait mutatja be, míg Tornay Endre András a kamaraterem méreteit figyelembe véve elsősorban éremkollekcióval jelentkezik. Stefanovits a 70-es évek közepe óta készíti grafikáit. Meglehetősen kevés témát feldolgozó művészete szürreális formavilágú, de az ő szürrealisztikus figurái egyaránt különböznek Szemethy Imre lebegő tárgytöredékeitől és Almá­­sy Aladár ágas-bogos csodalényeitől. Mindkét grafikus alkotásmódja elsősor­ban a vonalra épül, Stefanovits figuráinak viszont testük, tömegük van. Rézkar­cai, objektjei és festményei után, a 80-as évek első felétől, a művészetben bekövetkezett szemléletváltás hatására Stefanovits is kevesebb sokszorosított grafikát és több nagyobb méretű színes rajzot készít. A frissiben született Divatbemutató tizenkét lapja elsősorban jellemrajz-gyűjtemény, de a figurák marionett jellege „az élet színház" Shakespeare óta gyakran vissza-visszatérő életérzését is sugallja. A rajzokon a finom vonalkázott háttér előtt egy-egy karaktert megtestesítő bábu jelenik meg. Ezek a szürreális térbe forduló alakok Theophrasztosz jellemrajzait idézik: a kockafejű figura akarnok és zsarnok, a lámpafejű okos, de törtető, a madárijesztő szerencsétlen és kisemmizett, a lovag könyörtelen, az angyal éterien könnyed, a kőkőbakú három kőfeje pedig bigot­tul konok. Ezek a figurák nemcsak jellemek, hanem tárgyak is. Sőt kétszeresen is azok: egyrészt bábok, másrészt alkotó elemeikre - lámpára, sisakra, kődarabokra - is emlékeztetnek. A hat darabos Haláltánc-sorozat a keresztény kultúrkör művészetének egyik ősi témáját dolgozza fel, az iróniát sem nélkülözve. Itt is „színpadon", a négyzethá­lós, rácsos háttér előtt jelennek meg a szereplők: a lovag, a halál, a hölgy, de a világító finom pasztell színek és a groteszk formák inkább a feldolgozás persziflázs jellegét sugallják, mint a morális intelmet. Tornay Endre András szerves formákra utaló, a népi tárgykultúrából és a népi építészetből merítő művészete a 70-es évek végétől kapcsolható szobrá­­szatunk egyik legeredetibb - Samu Géza művészetével fémjelezhető - vonu­latához. Most bemutatott érmein főleg a fából készült nagyméretű plasztikáinak forma­világát viszi tovább. A feszesen komponált munkákon a fabálványok, csónakok, emberek, hajó alakú fejfák motívumai jelennek meg reliefszerűen és elvontan. Azért figyelemre méltóak Tornay érmei, mert rajtuk behatárolt kis felületen elvont formákat tud emblematikussá lényegíteni, és ezekkel az alakzatokkal - például egy gömbölydeddel és egy élessel - érzelmeket, sőt jelképeket is kifejez. Tornay Endre András eddig elsősorban a fából készített szobrai és kisplasztikái révén kapott a közönségtől és a kritikától elismerést. Úgy tűnik, az érem műfajá­ban és a bronzban megtalálta azt a kifejezési formát és anyagot, ahol néhány plasztikai fogással epigramma tömörséggel fogalmazhat meg gondolatokat. Lóska Lajos Fk.: Köteles István M­ A DURER TEREM MEGHÍVJA ÖNT STEFANOVITS PÉTER GRAFIKUSMŰVÉSZ TORNAY ENDRE ANDRÁS SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1987. JÚNIUS 17-ÉN SZERDÁN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR MEGNYITJA: LÓSKA LAJOS MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ MEGTEKINTHETŐ: 1987. JÚNIUS 17-JÚLIUS 1. DÜRER TEREM BUDAPEST, V., VÁCI UTCA 1­6/B BEJÁRATA RÉGIPOSTA U. FELŐL

Next