Experimentum és használati tárgy (Nemzetközi Kerámia Stúdió, Kecskemét, 1988)

A magam részéről az alkotói és emberi kapcsolat keresésében közösség­teremtő és érlelő hatásának óvásában és fejlesztésében látom a Studio leg­fontosabb tartalmi szerepét, tevékeny­ségének szellemének lényegét. A fejlődés, a jövő szempontjából, a művészeknek hivatásuknál fogva nagy a felelősségük. Meggyőződésem, hogy a stúdióban résztvevő művészekben és az általunk létrehozott alkotásokban van valami közös; - az igény, indíttatás, szándék vagy tudat, hogy a művésznek egyé­niségéhez és képességéhez mérten, kötelessége a létét igénylő közösség, társadalom számára a kor által fel­színre hozott kérdésekre, állandóan megújulva, alkotások által megfelelni. Probstner János stúdióvezető keramikus Általános felismerés, hogy egy nemzet pusztán mezőgazdaságból nem képes megélni, korszerű ipar nélkül remény sincs a jobb, emberibb életre. Azt azon­ban már csak kevesen látjuk, hogy életképes ipar esztétika nélkül elkép­zelhetetlen. Sajnos a mi esztétikai kultúránkat job­bára betűk, szavak - a vizuális tárgyi esztétikával ellentétes irányba ható verbalitás - alkotják. A vizuális eszté­tika, a tettek, a manualitás, a tárgyak Is a far as I am concerned, I think that the most important content element, the essential of the spiritual activity of the Studio is the search for creative and human relations and the safeguarding and developing of its effect in creating and ripening a community. Taking into consideration their artistic profession, a heavy responsitility falls upon them as far as development and the future is concerned. I am convinced that there is something common in the artists participating in the studio, and in the works created by them as well; - the demand, obligation, will or consciousness that an artist has got the duty to meet his obligations - according to his individuality and ability - towards the community, the society demanding his existence, by answering the questions brought to the surface by the age, in a way of constant renewal, and creating works in this sense. János Probstner ceramist leader of the Studio It is a general knowledge that a nation is unable to live on nothing else but agriculture, and that there is no hope of a better, more human life without an up-to-date industry. But only few of us see that a viable industry is unthinkable without aesthetics. Unfortunately, our aesthetical culture

Next