Kaszás István Viktor festőművész kiállítása (Duna Galéria, Budapest, 1988)

Egy alkotóművész minőségét, de rangját is az jelentette, és jelenti ma és a a jövőben is, hogy műveiben mit látott meg „ő" a lét (valóság, természet) bel­ső lényegéből, törvényrendszeréből. Hogy műveiben mennyit közelített az „igazságához és hogy mindezt hogyan fordítja át a művészet nyelvére, a „szépség" formáira. (A „szépség" fogalma századunk kategória-rendszerében értendő.) Mert minden lépés az igazság felé egyben lépés a „tökéletesség" felé is. Minden művész álma, hogy az igazságot, a tökéletességet, a valóságban is — „a művekben" is, — mint megmutathatót (realitást) a létezés rangjára, a láttatás szintjére emelje. Éppen ezért az alkotó „egyéniségét" ha valóban az, éppen az karakteri­­zálja, hogy a fent említett igazságnak, lényegnek megfogalmazására birtokában van-e a nyelvezetnek, ismeri-e grammatikáját, mondat szerkesztését és hogy e szerkesztett mondatok „szellemi" erejű művekké állnak-e össze. Hogy a rendelkezésre álló véges kifejezési eszközök hogyan válnak alkalmassá általa „anyagi-szellemi" valóságok kifejezésére, azok láthatóvá tételére. E kissé elméletinek tűnő bevezető néhány sora után most már fordítsuk a szót a konkrét valóságra, Kaszás István Viktor kiállítási anyagára. Arra, hogy a bemutatásra kerülő „képek” hogyan dokumentálják érzékelhető mó­don, hogy alkotójuk túljutott a tárgyi, természeti lét külső (felületi) világán. Megteremtve a személyiség és művészet belső ,,lényegi" kapcsolatát. Mert a festő legnagyobb és legnehezebb feladata éppen az, hogy a világot — külsőt és belsőt —, hogyan fordítja át a festészet nyelvére. Hogy rajta „van"-e a mű­veken minden technikai-gondolati vágy és kifejezési eszköz (módszer), mely az anyag megfestésekor a festőt izgatta. Hogy, hogyan lettek a tájak (holland város, vagy magyar falu­képek) a téri-színbeli, a művészi, szellemi mozgásnak a koncepciónak kifejezőivé, amely már nem horizontális, hanem vertikális irányban mutatja a valóságot és a szubjektumot „önmagát" is. Kaszás István Viktor képi analízise, szerkesztése, a színek redukált érték­rendje már egyre sűrítettebb és egyre nagyobb, „szellemibb" igények felé vi­szik egész festői habitusát, célkitűzéseit és eddig elért eredményeit is. A „témák" több változatban újra és újra visszatérnek. Szinte lelki-szellemi és nem utolsó sorban a festői problémák feltárás igényével. Ilyen igénnyel kutatja az „emberi arcokat" is a legszélsőségesebb „torzításaikban" a bohó­cok kategóriáiban. Kaszás István Viktor azok közé a festők közé tartozik, aki nagyon hatá­rozott programmal és becsületesen készült fel a pályára. Nem dőlt be a diva­toknak, hanem mindig őszintén követte a saját emberségéből és művészi szemléletéből szervesen adódó lépéseket. Ez meghozta gyümölcsét. Egész al­kotói szándékában és azok folyamatosságában is szépen követhető az a dia­lektika, ahol a „Van” és a „Lehet", az „Igen" és a „Nem", a „Véletlen" és a „Szükségszerű" keresi emberi és festői kifejezésének legmegfelelőbb eszközeit. Budapest, 1988. november 25. Fischer Ernő KASZÁS ISTVÁN VIKTOR Művei találhatók: MAGYAR NEMZETI GALÉRIA MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM DUNA INTERCONTINENTAL KPVDSZ HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYŰJTŐK TULAJDONÁBAN TALÁLHATÓK KANADA, EGYESÜLT ÁLLAMOK SVÉDORSZÁG, SVÁJC HOLLANDIA, NSZK ROMÁNIA, LENGYELORSZÁG BULGÁRIA A KIÁLLÍTÁST MEGNYITOTTA DR. N­É­M­E­T­H LAJOS MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ A KIÁLLÍTÁST RENDEZTE DR.U­R­I ENDRÉNÉ MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ EDDIGI KIÁLLÍTÁSOK: 1. 1966. Március 28. 2. 1968. Március 24. 3. 1970. OKtóber 23. 4. 1971. Április 1. 5. 1972. Január 30. 6. 1972. Március 30. A bölcs bohóC FŐVÁROSI VÍZMŰVEK KULTÚRTERME ÉPÍTŐK MŰSZAKI KLUBJA EGER KÉPCSARNOK FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZ TOKAJI PÁRTHÁZ KULTÚRTERME HOLLANDIA ROERMOND

Next