Lacza Márta festőművész kiállítása (Iskola Galéria, Budapest, 1988)

Rajzokkal, grafikákkal lett ismert. Szűkre húzott szemű, széles arcú, pullóverekből és szűk farmernadrágokból kidomborodó testű, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, de ezt a helyzetet ártatlan derűvel viselő cigány- és nem cigánylányok rajzaival. Valósággal „áruvédjegyei" lettek e figurák. A Belváros felől nézve talán „lumpen elemek" fizimiskái, a munkás­öntudat nélküli munkásosztály képviselői — Csepel felől, mely Lacza Márta számára ,,az édes grund", nehéz életű, együttérzésre méltó emberek. Közel kell menni hozzájuk, mint ahogy Lacza rajzaihoz is közel kell mennie annak, aki a ceruzavonalak finom rendszerét és játékát át akarja élni. A művész mély humanizmusa általuk nyilvánul meg; a rajzolás módja teszi e lapokat sokkal többé egyfajta szociográfiai látleletnél. A képek — valahogy mások. Már csak azért is, mert a festmény másként illeszkedik a művészet „használatának" rendszerébe. A falra kerül. Együtt kell élni vele. Ha valaki tanácsot kér tőlem, hogy ezt vagy azt a festményt megvegye-e, azt szoktam mondani: „Képzeld el, hogy az ágyaddal szemben függ, és minden reggel ráesik az első pillantásod. Örülsz-e neki minden reggel? Vagy vállalod-e azt a kihívást, amit a rilkes értelemben vett nagy művészet jelent? Amely felelősségre von hétköznapi bűneidért, ame­ly rádparancsol, hogy változtasd meg érted?" Mert ilyen a falon lógó kép, ha igazi mű, persze, lehet kellemes faldísz is, illő a fotel huzatának színéhez. Az ilyen festmény sem valamilyen elítélendő aktus szülötte — csak tudnunk kell, hogy az ipar­művészet területére tartozik, a polgári lakberendezés része. Havas táj, mezte­len nő, almafa, ahogy József Attila mondta egy versében e festészetformájú iparművészet termékeiről. Nos, Lacza Márta képei aligha sorolhatók ebbe a kategóriába. Kellemesek ugyan a szemnek, hiszen szépek. De különben nem azok. Van bennük valami nyugtalanító. Kényelmetlenül felkavaró. Nem csupán a hétköznapi figyelmez­tetés arra, hogy van más világ is, néhány gyorsvasút- vagy villamosmegálló­­nyira a gyűjtők világától. Ez önmagában nem volna annyira érdekes. Amit egy évtizede írók, művészek feszegettek, arról ma a képviselők szólnak a Parlamentben. Nem a cigánytelepek állapotának vizuális felmérése ez, hanem a felhalmozódott élmények sűrítése, úgy, hogy mindegyik festmény egy-egy kis világgá válik a képkereten belül. Olyan kis világgá, amelynek már csupán nagyon áttételesen van köze a szociológiai értelemben vett környezethez, mert alakjai elkezdték önálló és egyben magányos életüket a nagy, színes terekben, ahová a festő helyezte őket. Lacza Márta képeihez „VÁRAKOZÁS" színes ceruza rajz Eljön-e majd olyan­kor, amikor e modellek — vagy fiaik, unokáik — a tárlatlátogató, a gyűjtő szemével néznek a Lacza-képekre? Amikor felismerik, hogy a művek róluk, hozzájuk és értük szólnak? Nem tudom. A képek — a képek már itt vannak. Székely András

Next