Mária Berhidi (Budapest, Stúdió Galéria, 1988)
“A művészet a természettől nem különböző dolog, s annak határain túl nem is léphet. Ezáltal a tudásnak az a fénye, amely a természet adományaként mindenfelé szétszórva van, és különböző emberekben, különböző helyeken és időben jelenik meg, a művészet által egyesül, és ez a fény egészében vagy akár nagy részében is sohasem található meg egyetlen emberben. ” Nicolas Poussin “Természet nélkül nincs művészet, de mintha másfelől, a természetet művészet hatná át. Képzeljük úgy, mintha a természet is, a művészet is egy-egy nagy kör volna, és képzeljük úgy, hogy a két kör valahol összeér; ha erre a pontra, a természet s a művészet érintkezési pontjára állunk, akkor onnan tekintve mind a kettőt mélyebben érthetjük. " Karátson Gábor A tudásnak ama fénye, melyről Nicolas Poussin beszélt, valószínűleg többször villan föl a Karátson Gábor emlegette két kör metszéspontján állók számára, mint azoknak, akik csak e pontok közelében járnak. Bár akik jártak, álltak már e pontokon, azt mondják, mindenki mást lát onnan. Berhidi Mária művei azt tanúsítják, hogy ő ebből a bizonyos metszéspontból szemlélődik és értelmezi művészet és természet összefüggéseit. Művei a természeti formák szinonimáiként, esetenként, mint a természetben található alakzatok analógiái keresik helyüket új életterükben, a “művészet kertjében”. Beavatkozik a természeti forma életébe, de nem radikálisabban, mint egy kertész, aki ügyes oltással és metszéssel alakítja organikus teremtményeit. Kőszobrai, miként a természet erői által koptatott, csiszolt morfológiai képződmények, mentesek minden irodalmi jellegtől. Munkái nélkülöznek mindenféle heroizmust, mely köztéri posztamentumokat kíván maga alá. Ezek a szobrok billegnek, mozgathatók, forgathatók, sőt tapinthatók! Szándékosan kerül minden narratív mozzanatot, hiszen ama bizonyos metszéspontból nézve, számára a leíró jellegű formaalakítás fölösleges. A keresve talált természeti formát és anyagot — legyen az kőtömb, vagy farönk — minimális beavatkozással “tovább gondolja”. Tuskói visszájára fordított gyökércsonkok. A kő, fém, fa kiegészítésekkel megtoldott gyökér ág-bogak furcsa inverzei egy valóságos, terjeszkedő, élő növénynek. A végtelenségig bővíthető, ráoperált toldalékokkal növekvő tüskök, gyökerek, efemer életű növényekké fejlődnek, mint alkalmi konstrukciók. Ami rendesen alul van, az most fölül, potenciálisan benőheti az egész kertet, teret, kiállítótermet. Az igazi gyökerek pedig valahol Berhidi Mária közel egy évtizedes alkotói programjában ragadhatok meg. Lengyel László "Art is not different from nature, and cannot exceed its limits. Thus, the light of knowledge, which is spread everywhere as the gift of nature, and appears in different people, at different places and times converges in art; and the entirety or even a large part of this light can never be found in one person. ” Nicolas Poussin “There is no art without nature; on the other hand it appears as if nature were permeated by art. Let us imagine that nature and art are two big circles, and let us imagine that these circles adjoin at a certain point; taking a look at nature and art from this point, which is the contact point of the two, we can understand them both more thoroughly. ” Gábor Karátson Nicolas Poussin’s “light of knowledge” probably gleams more often for those standing at the contact point of the two circles Gábor Karátson speaks about than for those who can only approach them. Although those who have already reached these points say that everybody gets a different view from there. Mária Berhidi’s works bear witness of her contemplating and interpreting the inherence of art and nature from this contact point. Her works seek their places in their new living space, in the “garden of art” as the synonims of natural forms, sometimes as analogies of figures found in nature. She intervenes in the life of the natural form, but not more forcibly than a gardener who shapes his organic creatures with skilful grafting and pruning. Her stone sculptures, as the morphological formations eroded and rubbed by the forces of nature, are devoid of all literary characteristics. Her works are destitute of all sorts of heroism that wants pedestal in public squares. These sculptures teeter, are even moveable, turnable, moreover, touchable! She deliberately avoids all narrative elements, since contemplating from that particular contact point she finds all descriptive shaping unnecessary. The natural form and material —whether they be a stone block or long timber — , which she sought for and found, are “implemented” with the least intrusion. Her logs are inverted root snags. These branchy roots with stone, metal and wood extensions are peculiar inverses of the real, expanding, living plant. The logs, having become bigger through the pieces added to them, and thus offering themselves for boundless extension have grown, as occasional constructions, into ephemeral plants. What normally is at the bottom is at the top now, and may enlace the whole garden, the whole place, the whole showroom. And the real roots can be grasped in Mária Berhidi’s nearly ten-year-long working programme. László Lengyel