Stefanovits Péter (Dorottya utcai kiállítóterem, Budapest, 1988)

Műterem a Kálvin tér fölött. Időpont: 1988 tavasza. Téma: Stefanovits Péter őszi kiállítása, aggasztó erdélyi hírek, s a képzőművészet esztétikája, amelynek könyvét írom. Mivel a könyv hatalmas vállalkozás, más fába nem akarom fejszémet vágni, így születik meg az ötlet: a katalógusbevezető mint idézet-füzér. Irányadó a kiállítást ihlető Pilinszky-vers, s az environment terve, vázlata s három kulcsfogalma: színpad, dísz, mítosz. De nem sikerült az idézeteket összefűznöm. Úgy véltem, nem illeszthető a nevem a sorba. A költői idézete­ket magyarázva szárnyukat szegném, a filozófusokat ér­telmezve vagy megszüntetném tartalmi gazdagságukat, vagy egyetlen sorhoz kapcsolódóan oldalakat írnék emészthetetlen anyaggá gyúrva az élvezetes szegmenteket. Ezért hagytam végül, hogy a gondolatok lazán egymásra épüljenek, bár így ragyogó idézetek maradtak ki, szá­momra fontos szerzőktől (. .. mint amikor a folyó aranyrögöket tesz le egy kanyarba, s csak a kisebbeket görgeti tovább, hogy majd egy nagyobb árhullámnál kapja fel ismét az elhagyottakat...), így maradtak jegyzetlapjaimon többek között Hegel, Benedetto Croce, Theodor Adorno gondolatai. Nem tudom, hogy Önnek, kedves Olvasó, aki ott áll (vagy állt) a kiállításon, ahová Stefanovits Péter művét megtekinteni betért, segítettek-e az idézetek a mű megközelítésében, mint ahogy azt sem tudom, hogy az Élet ugyanazokat a problémákat sodorja-e még ősszel is legfontosabbként elénk, mint tavasszal, s hogy Önnek ezek mellett éppen mi a leglényegesebb. Család? Szere­lem? Munkahely? Pénz? Tudja-e ezeket feledni, amíg az environment előterébe kerül? Vagy épp felerősödik Ön­ben egy régi gondolat, érzés, vágy, elhatározás? A műtárgynak saját ideje van. S hogy az Ön ideje szinkronba kerül-e azzal, az csak fele részben múlik az alkotón. Mert a kiállításon, annak tér-idejében Ön is, mi is, valamennyien igazán szabad emberek vagyunk. Hová nyit ablakot a szabadság? Budapest, 1988. szeptember 1. Chikán Bálint

Next