Szentgyörgyi Miklós festőművész kiállítása (Bemutatóterem, Győr, 1988)
Mi a szép? Tudom annyiféle szépségképzet van ahány ember. Szép a csúnya is, ha a művészet átformálja alkotássá. Minden jelenség átemelkedik egy felsőbb tartományba, ha az emberi szellem szétbontja, összerakja és új tartalmat ad anyagának. Szép lehet így a művészetben az is, amit köznapi értelemben tekintünk szépnek. Én ennek a kiemelésére törekszem. Egy virágszál, egy szép női arc, amit talán, mint szépségideáit belénk épített sablonnak is tekinthetünk, újat és valóban igazi örömet ajándékozhat nekünk a megformálás érzékenységével, az anyag értő megmunkálásával. Tudom, hogy sok munka áll még előttem, míg célomat elérem, sőt azt is tudom, hogy ilyen megismerésnek nincs is határa, mert az elmélyedés, a megismerés az egész életet végigkísérő folyamat. Tudom magamról azt is, hogy kereső alkat vagyok. Ellentmondásos a klasszikus kifejezésre törekvő vágyam, szemben az újításra mozgósító kényszeremmel. Lehet, hogy ez az ellentmondás az a belső erő ami végülis, mint festőt munkára késztet. Végleg nem ismerjük meg önmagunkat, de egyre jobban és jobban megismerhetjük belső struktúránkat, alkotó mechanizmusunkat. Amikor egy-egy kiállítással jelentkezem szinte kívülállóként nézem munkáimat, s próbálom lemérni előreléptem-e és mi az amit befejezettnek tekinthetek. Úgy tűnik, hogy egy-egy kiállítás életem naplójának részlete is, amiben jelentős és jelentéktelen mozzanatokat rögzítettem. Remélem, hogy egy ilyen naplórészlet nemcsak magam épülésére szolgál, de felkeltheti mások érdeklődését is. Szentgyörgyi Miklós Szentgyörgyi Miklós festőművész Budapesten született 1955-ben. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja. 1984 óta öt önálló kiállítása volt. 1984. Fórum Szálló Galériája (Budapest) 1984. Nagykanizsa 1986. Bástya Galéria (Budapest) 1986. Székesfehérvár 1986. Galérie l’Ecume (Párizs) A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT SZENTGYÖRGYI MIKLÓS FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1988. OKTÓBER 20-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA: CSAJKA G. CYPRIÁN KÖLTŐ MEGTEKINTHETŐ: 1988. OKTÓBER 20 - 29. BEMUTATÓTEREM GYŐR, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 35.