A labirintus ornamentikája (Pince Galéria, Budapest, 1988)
nu du «pseudo-rite». Les cadres formels du «pseudo-rite» personnifié dans la peinture sont caractérisés par un ornementalisme sans rivage, expansionniste, pareil au lierre, absorbant tout et d'une richesse mystérieuse. La lutte mythique apparaît comme un spectacle sensuel en couleurs. Elle comprend à la fois le mot de l’énigme, l'exploration des pièges et des couloirs sombres du labyrinthe, le choix et la hiérarchie des valeurs, le «décor» d'importance sacrée et la lutte réelle, élémentaire, barbare et sanglante, la lutte menée jusqu’à la mort. L'art de Szirtes se caractérise avant tout par la poésie du mythe, sa réinterprétation esthétique au nom de la subjectivité radicale et sa représentation expressive-sensuelle en images. C’est de là que provient le faste sombre de ses décors. La question de vie et de mort, la lutte mythique menée contre «les forces du Mal» s’implantent dans la jungle désordonnée qu’est la vie, dans le monde des mystères. Toutes les peintures de János Szirtes sont des métaphores représentant la vie mystérieuse compliquée et variée jusqu'à la démesure dans laquelle se mêlent banalités et mythes, fugacité et permanence, apparence et essence; la vie des recherches permanentes. Nous nous promenons dans une forêt vierge, impénétrable, envahie de lianes, fabuleuse et pittoresque qui nous réserve sans cesse des surprises et dans laquelle nous sommes guettés de partout par des forces méchantes et destructrices. Avant de faire un pas nous sommes obligés d’arrêter notre choix: quel chemin prendre dans ce1 monde désordonné plein de pièges et de labyrinthes. Les peintures de Szirtes sont des labyrinthes. Les formes étroites, souples et tortueuses rappellent les branches des arbres ou les ruisseaux aux méandres capricieux, les chemins forestiers couverts de feuillage ou les grottes et les couloirs sous-terrains. Les petites figures, les signes énigmatiques,| les hiéroglyphes inconnus et les dessins primitifs apparaissent comme1 «des panneaux de signalisation» nous permettant de choisir la direction à prendre. Tous les points du labyrinthe nous posent des questions et nous obligent à y répondre. Nous sommes contraints sans cesse de lutter pour pouvoir continuer notre chemin. Tout comme le style «performance» qui représente la succession chronologique des événements, les peintures de Szirtes revêtent également un aspect temporel : la lecture chronologique de l’espace imaginaire du tableau, «l’approche aventureuse», l’interprétation des signes doivent être comprises! comme une action temporelle. Les tableaux de Szirtes sont envahis d'ornementations expressives qui enrichissent le décor primitif d’une nouvelle signification: la recherche des valeurs et la création d'une hyérarchie de ces valeurs. Les motifs simples, banals font également partie du mythe: c’est le pôle opposé des Grands Motifs mis en relief. Le décorà caractère sacral embrasse en effet les moindres détails tout en interprétant et analysant les événements. jut. A parttalanná váló, folyondárszerű, terjeszkedő, mindent felhabzsoló, rejtélyes gazdagságú ornamentalizmus teremti meg e képben testet öltő „pszeuda ritás” formai kereteit. A színes, érzéki látványban megjelenő mitikus harc éppúgy magába foglalja a titkok, rejtélyek feltárását, a labirintus sötét folyosóinak és csapdáinak kifürkészését, az értékek kiválasztását, a hierarchikus elrendezést és a szakrális jelentőségű „feldíszítés” aktusát, mint a tényleges elemi harc ősi, barbár, véres eljátszását, az életre-halálra folytatott küzdelem felidézését. Szirtes János művészetében a mítosz poetizálása, a radikális szubjektivitás jegyében való esztétikai újraértelmezése és érzéki-szemléletes képi megjelenítése áll a középpontban. Díszítményeinek komor pompája ebből fakad. Az élet és a halál viszonya, a sorskérdésekkel való szembenézés, a „gonosz” és pusztító erőkkel való mitikus küzdelem beágyazódik az élet szövevényes, dzsungelszerű kuszaságába, a rejtélyek sejtelmes világába. Szirtes János valamennyi festménye ennek a bonyolult, szertelenül sokrétű, a banalitást a mitikussal, a tovatűnőt a maradandóval, a látszatot a lényegivel vegyítő rejtélyes életnek, az örök keresés világának képi metaforája. Áthatolhatatlan sűrűségű, indákkal benőtt, homályos és meseszerű, picturesque „őserdőben” járunk, ahol mindenütt meglepetések várnak ránk, mindenütt gonosz, kiismerhetetlen és pusztító hatalmak leselkednek ránk. Minden lépésünk választáson alapul, merre induljunk ebben a szövevényes, csapdákkal és útvesztőkkel teli világban. Szirtes képei labirintusok. Szemünkkel követhetjük a karcsú, hajlékony, tekergő formákat, melyek széttartó faágakra, vagy szeszélyesen kanyargó patakokra, lombokkal fedett, sűrűn benőtt erdei utakra, olykor pedig barlangokra vagy földalatti folyosókra emlékeztetnek. Leolvashatjuk az apró ábrák és rejtélyes jelek, ismeretlen hieroglifák és primitív rajzocskák „útjelzőtábláit”, s választhatjuk, merre indulunk tovább. A képi labirintus minden pontja kérdéseket állít elénk, s döntésekre kényszerít. Permanensen meg kell küzdenünk a továbbjutásért. Ahogy a performance időben előrehaladó történéssort jelenít meg, s a befogadás időben zajlik, éppígy Szirtes festményeinek is van egy időbeli aspektusa: a kép képzeleti terének időben zajló virtuális bejárása, a „kalandozás” mint történés, mint akció időbelisége, a jelek leolvasásának és interpretálásának időbeli történésként való felfogása. Szirtes képeit expresszív tartalmú ornamentika borítja el, ami a díszítés ősi aktusát új jelentéssel telíti: az értékkeresés, az értékrend megteremtésének motívumával. A díszítés kiemelés, a fontosság hangsúlyozása, elkülönítés és egy szellemi hierarchia kinyilvánítása. A banalitás, a törmelékesség, a triviális dolgok világa is a mítosz része, a hierarchikusan kiemelt Nagy Motívumok ellenpólusa. Tehát a szakrális tartalmú díszítés kiterjed a legapróbb részletre is, s értelmezi, értékeli a jelenségeket. Ezért fordul Szirtes a primitív népek művészete felé, a magyar fél