Papírrestaurátor-műhely (Miskolc, Megyei Levéltár, 1989)

Papírrestaurátor-műhely Miskolcon A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a restaurálás „megrongálódott műalkotásnak eredeti alakjában való helyreállítása". A köztudat a restauráláson épületek vagy épületrészek, képző- és iparművészeti alkotások (festmé­nyek, szobrok, értékes műtárgyak) helyreállítását érti. Ezt az érdekes szakmát ismerteti meg a szélesebb olvasóközön­séggel a Műhelytitkok sorozat „A restaurálás" c. kötete is. Papírrestaurálásról a legtöbb ember még csak nem is hallott. Azt ugyan tapasztalatból mindenki tudja, hogy a papír nedvesség hatására könnyen vetemedik (hullámosodik), fény hatására kifakul, elszíneződik, könnyen szakad, mállik, de mit is tehet a sérült papírral egy restaurátor, az bizony ismeretlen, sőt még az is, hogy egyáltalán létezik ilyen szakma! Az, hogy a papír sérülékeny, a régi korok embere is tudta, s igyekezett is a fontosnak tartott irományokat megóvni Mi több, az alapvető dokumentumokat hazánkban is több mint félezer esztendőn keresztül a papírnál sokkal tartósabb, erősebb pergamenre (vékony, speciálisan kezelt állati bőrre) írták. Ezeket a rágcsálók ellen úgy is védték, hogy bőrzsákokba téve a gerendára fölakasztották. A kódexeket többnyire díszes fémveretes, bőrrel bevont fatáblák védték a polcokon, melyekhez olykor oda is voltak láncolva. A birtokokat, települések belterületét és határát ábrázoló térképeket vászonra ragasztották (kasírozták), így védték. Az iratokat ládákban, fiókos szekrényekben is tárolták, zsinórral átkötve. Elemi csapások (tűz, árvíz) és emberi gondatlanság, nemtörődömség, no meg a szándékos rongálások azonban alaposan megtizedelték a történeti értékű dokumentumokat csakúgy, mint a könyveket. A papírrestaurátor ugyanúgy foglalkozik a nyomtatott könyvek védelmével, javításával, mint a levéltári írott dokumentumokkal. Aligha kell bárkinek bizonygatni, hogy a papír és pergamen mennyivel sérülékenyebb a kőből, fából, fémből készült tárgyaknál. Mégis a muzeális képző- és iparművészeti tárgyak restaurálása sokkal régibb múltra tekint vissza, mint a levéltári dokumentumoké. Bár Kazinczy Ferenc már a múlt század első évtizedeiben Zemplén vármegye levéltárnokaként nagy gonddal javítgatta a sérült iratokat, ez nem tekinthető egy folyamat kezdetének, inkább csak folytatás nélküli kuriózumnak számított. Bár elcsépelt frázisnak számít, de igaz, megelőzte korát. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Herman Ottó Múzeumban már évtizedek óta működött régészeti-néprajzi­­iparművészeti tárgyakat „gyógyító" restaurátor műhely - csakúgy mint a többi megyében -, amikor a Megyei Levél­tárban ilyenről még nem is álmodtak (nem is álmodhattak). Amilyen gazdag Borsod-Abaúj-Zemplén pergamen és papír anyagú dokumentumokban, legalább annyira súlyo­sak a restaurálási gondok. Az utóbbi négy évtizedben emberi nemtörődömség, hozzá nem értés, a kultúra iránti közöny és politikai okok miatt ma még felmérhetetlen mennyiségű könyv és történeti dokumentum pusztult el. Ami megma­radt, annak is jelentős része rongált. A régi könyvek a gyakori használat, vagy a helytelen tárolás - olykor mindkét ok - következtében rongáltak: hiányzó, vagy sérült táblák, kötések, kihullott lapok, néha szétesett kötés, víz- és egyéb foltok, szakadások éktelenítik el őket. Köztük a felbecsülhetetlen értékű ritkaságokat, egyedi példányokat is. Az elmúlt századokban a könyveket még többnyire bőrbe kötötték (az értékesebbeket csak természetesen). E bőrkötéseket bőrtápláló krémekkel ill. oldatokkal kellene rendszeresen kezelni. Mivel ezt elmulasztották,, a bőr töredezett, foszladozó lett. A gondatlan tárolás miatt a gerinc deformálódott. Egy-egy kötet „rendbetétele" - amíg ép - alig néhány perces munka. Ennek elmulasztása évek-évtizedek múltán azonban azt eredményezi, hogy akár egy

Next