Bohdan Kopecky (Vigadó Galéria, Budapest, 1991)

Bohdan Kopeckÿ kiállításai A Közép- és Kelet-Európában az utóbbi években lezajlott változások egyebek között azt is lehetővé tették, hogy az idáig háttérbe szorított, te­hetséges és eredeti művész személyiségek teret kapjanak önmegvalósítá­sukhoz és újonnan vagy újra bemutatkozhassanak. A változások tették lehetővé, hogy Bohdan Kopeckÿ újra a közönség elé léphessen és bemu­tatkozhasson hazájában és Magyarországon is festményeivel. Nevével, munkásságának bemutatásával még a közeli múltban, hazájában sem ta­lálkozhattunk. Nem szerepelhetett az önálló kiállító művészek és a cso­portos kiállítások sorában sem, hiába keresnénk az 1968 augusztus és 1989 novembere közötti időszakban. Bohdan Kopeckÿ azon művészek közé tartozott, akiknek létezéséről, alkotó tevékenységéről a korábbi hatalmi rendszer nem szívesen vett tu­domást. Amennyiben mégis észrevette, csak azért tette, hogy nehézségek elé állítsa, s akadályozza a szélesebb nyilvánosság előtt alkotóként törté­nő bemutatkozását, gátolja és korlátozza személyes emberi jogainak ér­vényesülésében. Félreállításában, elhallgattatásában az sem akadályozta a hatalmat, hogy szakmai elismerését, a világviszonylatban is neves mű­vészettörténész Jirí Kotalík professzor, a prágai Nemzeti Galéria igazga­tója hitelesítette, aki a legjelentősebb csehszlovák kortárs alkotók közé sorolta őt. Bohdan Kopeckÿ a kelet-csehországi Li­tom­y SI ban 1928. augusztus 23-án született, apja üvegező és képkeretező volt. 1945-ben, a háború be­fejezése után jelentkezett a prágai Képzőművészeti Akadémiára, ahol Ot­tokar Nejedly professzor növendéke lett. Az akadémia egyik legkiválóbb hallgatója volt. Első képei világosan kifejezték a művész akkori érdeklő­dését a romantikus titokzatossággal, merengéssel és balladai hangulattal teli témák iránt. 1950 őszén kétéves kötelező katonai szolgálat letöltésére belépett a hadseregbe. Mivel kisiparos fia volt és ráadásul ismertek voltak a hivata­lossal meg nem egyező nézetei, abban a „megtiszteltetésben” részesült, hogy az akkori műszaki segédzászlóaljba osztva, bányászként dolgozott előbb a mosti, majd az osztrava-karvinái szénbányákban. Katonai szol­gálata letöltése után további négy évig maradt önként a bányákban. A sors iróniája s az eredeti, öntörvényű alkotó szel­lem megnyilvánulá­sa, hogy a művész az ingerszegény, szürke és lehangoló környezetben is képes volt megtalálni, magáévá tenni, ábrázolni és kifejezni azokat a mo­tívumokat, amelyeket mások észre sem vettek, s vizuális megjelenítésre érdektelennek tartottak. A sivár környezetben, ahová sorsa vezette, s ahol eredetileg klasszikus idilli tájat keresett, olyan világot talált és bontott ki, amely szokatlan, egyedi és izgalmas. A motívumok, amelyeket itt fedezett fel, egész további művészpályá­ját meghatározták, egyéni s csak rá jellemző látás- és ábrázolásmódot ala­kítottak ki, érzelmi, emberi viszonyulásait egy meghatározott irány felé fordították. Bár a 70-es évek elején visszatért szülővárosába Litomgálba, s emiatt bizonyos mértékig elveszett közvetlen kapcsolata a bányavidékkel, gyak­ran visszatért ehhez a témához, emlékei inspirálják, így ábrázolja a régi bányászváros Most eltűnését, a várost, amelynek meg kellett szűnnie, hogy helyet adjon a felszíni fejtésnek. A változó világ és vidék drámai pil­lanatait és részleteit örökíti meg. A föld anyagi összetétele, geológiai szerkezete foglalkoztatja, ezeket figyeli, s a drámai változások elemeit ábrázolja, szenvedéllyel, érzelmekkel, új fajta emberi és alkotói attitűddel. A politikai klímaváltozásának és annak köszönhetően, hogy a művész alkotásait értékelő megkövesedett hozzáállás addigra eltűnőfélben volt. 1965-ben a felszabadulás 20. évfordulója tiszteletére rendezett országos képzőművészeti versenyen Bohdan Kopeckÿnek ítélték az első díjat, el­sősorban a képeiből áradó mély meggyőződést értékelve, ahogy az általa oly alaposan ismert bányákat ábrázolta. Ezalatt a sajnos, rövid idő alatt megrendezett kiállításainak száma összehasonlíthatatlanul nagyobb, az ezt megelőző és ezt követő idősza­kok alatt rendezett kiállításokénál. Csehszlovákiában az 1968-as eseményeket követő, újra csak diktató­rikus belpolitikai rendszer erőteljesen meghatározta a kulturális életet is. Ez a korszak, amely hamis értékrendet teremtve, az ún. „szocialista rea­lizmus” mércéjével mérte és értékelte az alkotásokat, Bohdan Kopeckÿ alkotásait absztraktnak minősítette, amelyek titokzatosak, érthetetlenek, rejtett gondolatokat tartalmaznak, felfogásukban, tartalmukban nem fe­lelnek meg a kívánatos értékrend mércéjének. A művész politikai állásfoglalása szerint elzárkózott az ország 1968-as megszállásától, az elkövetkezendő időszak belpolitikai, társadalmi ese­ményeitől távol tartotta magát. Hosszú évekre a magánéletbe, a magány­ba vonult vissza. További tevékenységének lehetetlenné tétele, a műveivel szembeni hi­vatalos érdektelenség, mellőzés, a létért való küzdelem, valamint a család alapvető életkörülményeinek biztosítása miatt Bohdán Kopeckÿ hosszú évekre eltűnt a hivatalos kultúra színpadáról. Csupán a 80-as évek végén észlelhető társadalmi és politikai változás tette lehetővé számára, hogy nevéről és műveiről újra a megérdemelt elismeréssel beszéltek. Ennek bi­zonyítékai az 1989. év végén rendezett kiállítások, Ústí nad Labemban áprilistól j­úni­usig és Li­tomericében júl­iusban és augusztusban. A művész alkotótevékenysége, világlátása, szemlélete a 80-as évek­ben alapvető változáson ment keresztül, aszerint, ahogy az ember a jelen­ségek megismerésében fejlődik, változik. Azonban ez, soha nem a hozzáállás változását jelentette, hanem élményeinek elmélyülését, a látás E­gy évek óta tervezett kiállítás megvalósulását köszönthetjük. A cseh-magyar képzőművészeti kapcsolatok erősödése folyamatos. Fon­tos számunkra, hogy a már ismertebb irodalmi, filmművészeti értékek mellé mintegy „felzárkózzon” a képzőművészet is, amelynek a cseh kul­túrában szintén kitüntetett szerep jut. Az értékek bemutatását azonban évekig akadályozta a politika. Ezért gondoltuk, hogy Bohdan Kopeckÿ munkáit ne úgynevezett „államközi megállapodás” keretében mutassuk be Magyarországon, hanem a cseh és a magyar művészeti alapok közre­működésével. A szándékok hamar találkoztak, s időközben a kelet-eu­rópai politikai rendszerek is megváltoztak. Kopeckÿ az otthon hátterébe szorított festőművész újra a nyilvánosság elé léphet. Nagy öröm, hogy ezt - itt Közép-Európában - éppen Budapesten, a Vigadó Galériában teszi­­ Dr. Feledy Balázs szögének és mélységének változását. Bohdan Kopeckÿ művei össz-­em­beri eszményeket testesítenek meg. Úgy fordul az emberi lét alapvető kérdései felé, hogy ezeknek felmuta­tásával, értelmezésével egy lehetőséget nyújt megértésükhöz. A művész alkotásainak filozófiai alapját mély emberi ho­zzáállás, a szenvedő táj és ember megértése, az ember és a természet örök konfliktu­sa, a keletkezés és a megszűnés élet és halál kérdései alkotják. A Bohdan Kopeckÿ műveit bemutató jelen kiállítás hosszú évtizedek után a művész első külföldön rendezett kiállítása. Országainkban, illetve Közép- és Kelet-Európában lezajlott politikai változások tették lehető­vé. Megvalósításáért köszönet illeti a rendezőket. A művész szerény kívánsága, hogy kiállítása mozdítsa elő nemzeteink és minden jóakaratú ember közeledését és egymás megértését. 1956 -Most 1957-Praha 1958, 1959, 1962,1989-Litomysl 1961 - Katowice 1962 - Praha, Ostrava, Písek 1963- Ceské Budejovi­ce, Brno 1964- Litvinov 1971-VysokéMÿto 1981-Tábor 1985-Brno 1960-Leningrad, Tokio 1963 -Sao Paulo 1970-Zagreb, Ljubljana, Bergen, Piran 1989- Ustí nad Labern, Litomeïice 1991 - Budapest H OH UM ÍR DVORÁK

Next