Claire Szilárd festőművész kiállítása (Szombathelyi Képtár, 1991)
Rendkívül figyelemreméltó és újszerű e kiállítás anyaga. Az Izraelben és Franciaországban - és újabban Magyarországon is - alkotó Szilárd Klára (Claire Szilárd) nem ismeretlen nálunk. 1990-es budapesti tárlata nagy közönség- és sajtóvisszhangot keltett a Ferenczy Béni és Noémi tiszteletére rendezett 1991-es pályázati kiállításon is szerepelt műve (mindkettő a budapesti Vigadó Galériában). Festői munkásságához híven, legújabb, első ízben itt bemutatott munkáinak középpontjában is mi, azaz az emberek állanak. A hosszú ideje külföldön élő művész újra felfedezte magának a Magyarországon élő embereket: ittlétekor elment pályaudvarokra, piacokra és néhány régen látott vidéket keresett fel, ismert meg új tájakat. Világjárta szívvel, lélekkel és szemmel fogadta be és festette meg az itt élő embereket. Érzékeny, jellegzetes portrékban és környezettanulmánynak is beillő helyzetekben örökítve meg mondanivalóját. Képein a figurái feszültséggel telítettek, a pályaudvarok közönségét, a várakozókat, az élet elesettjeit, gondjaikba burkolódzva, a hallgatás, befelé fordulás csendjében ábrázolta. Nagyszerűen ragadta meg áhitatos elmélyültségben a hollókői templomban összeseregletteket. A piaci tömegjeleneteket, a sorban állva várakozás, az alku, a kiszolgálás, a huncutság, néhol a kapzsiság szolgáltak életképül, sok esetben szinte már a karikatúrához közelítve. A szomorú, tragikus, humoros, vidám, a hétköznapi és ünnepi hangulat mind megannyi alkotóeleme a nagy tehetséggel, érzékeny szívvel és találó szín- és formakultúrával felépített képeknek. Izraelben számos zsinagógát és közösségi épületet díszítenek üvegablakai. E munkássága végigkíséri festő- és grafikusi pályáját, már 1956-ból ismerjük első üvegablakterveit. Mind megannyi példa különös látásmódjának és festői felfogását jelző szürrealizmusának: harmonikusan élnek együtt az üvegablakokon a szimbólumok dekoratív jelei a jelentést hordozó színvilággal. Kifogyhatatlan, fantáziadús tárházából merített akkor is, amikor eddigi képsorai (Párizs a sivatagban, Gépek a tengerben, Akt és fatörzs stb.) után az itt bemutatott újabb sorozatát látjuk. Színvilágának kifejező erején át ismét a meghökkentés erejével ható ellentétpárokra, merész képzettársításokra épít, portréival (idesorolom a kezek portrészerűen megragadott ábrázolását is) a szenvedélyesen kavargó foltok vonalhálózatának közegében. Mondanivalóját, a fejek, kezek kifejezőerejét fokozza a dekoratív környezetben való megjelenítéssel, ezzel is a figyelmet irányítva. Elegáns összefogottsága, szenvedélyes alkotói vénája, harmonikus, derűs egyénisége számunkra a mégoly tragikus mondanivalókat is, olyan módon adja elő, hogy új erőt, reményt, tanulságot nyújt a továbblépéshez. És e feladatnak eleget tenni ma sem csekély teljesítmény. Kratochwill Mimi műszertörténész