Földi Péter festőművész, Jószay Zsolt szobrászművész kiállítása (Miskolci Galéria, 1991)
nini P E I E R Földi Péter a csehszlovák határ közelében Somoskőújfaluban született 1949-ben. Az egri Tanárképző Főiskolán 1972-ben matematikarajz szakon szerzett diplomát és visszatért szülőfalujába rajzot tanítani és festeni. „Az »ittmaradás« lett az életformám - vallja. Amikor hazatértem, visszataláltam a régi ízekhez, azokhoz a megkérdőjelezhetetlen értékekhez, aminek valóságtartalmában nem kételkedtem.” Szülőfalujába való visszatérésének meghatározó jelentősége lett világképének és művészetének az alakulásában. Feltehetően már hosszabb időn át foglalkoztatta egy, a népművészet emlékanyagából megsejtett „világmodell”-nek a mibenléte. Ahhoz azonban, hogy egyetlen egységben ragadhassa meg a világot, hogy létrejöhessen a kívánt szintézis, el kellett végezni a részecskék elemzését is. Különösen szoros kapcsolatot alakított ki a természettel. Volt türelme az élethez. Megfigyelte a jelentéktelennek tetsző dolgokat. .....évekig babszemeket rajzoltam - emlékezik vissza -, figyeltem milyen helyzetet, ritmust vesznek fel, ha szétgurítom őket. A krumpli, a hagyma a vitalitást, a kérlelhetetlen élni akarást hordozta, a létezést a csírától az enyészetig, amelyen újra kivirágzik az élet”. A pályakezdés éveiben az őt körülvevő növényeket rajzolta és festette; hagymát, burgonyát, kukoricacsövet, tobozt stb. S ezek a feldolgozásra került jelentéktelennek tűnő témák is azt bizonyítják, hogy Földi Péter nem szakadt ki a természeti létből, sőt megfigyelései, résztanulmányai segítették elmélyíteni a környezethez fűződő kapcsolatát, s mi több a művészetszemléletét. Ez a magatartás valahol egybeesik az ókori és a középkori kultúrák szemléletével, az egyetemesség igényével, a síkábrázolással és a groteszkre való hajlamával. Az általa képviselt világban az ember is csupán egyik alkotóeleme, organikus része a világ egészének. Az ember csupán egyenrangú részese az egész világmindenségnek, nem több mint a madarak, vagy mint az állatok. A madarak vagy éppen a kacsák és nyulak sok tekintetben az emberekhez hasonló élőlények és a „lelkük” tükröződik a tüskés gallyfonattal körülvett állatok óriási, riadt tekintetében. (Karám, 1982.) Az egyén és a dolgok elidegenedésének a korszakában a nagy realitást, az állat, ember és tárgy viszonyát, az én és a világ összecsengését képes megfogalmazni. A századforduló jelentős mesterei - többek között Gauguin, Picasso, Matisse, Kandinszkij, Klee és Nolde - az archaikus és a primitív művészek emlékei után kutattak. Az akadémizmus kiüresedett formáival és szabályaival szembeállították a népművészetet, a természeti népek kultúráját, a naivak és a gyermekek világát. Ezzel kezdődött meg az őskor és a primitív kultúrák reinkarnációja, a klasszikus antikvitás uralma alól való felszabadulás. A 20. század a legjobbakat megtanította arra, hogy új módon lássanak. Földi Péter azon kevesek közé tartozik a kortárs magyar képzőművészetben, akik számára a népi kultúra, a naivak és a rajzoló, festegető gyermekek az ősi lét forrásaihoz való visszafordulást jelentik. Külföldi útjai alkalmával nagy hatással volt rá a természeti népek kultúrája. Ennek egyik példáját a Hann Ferenccel folytatott beszélgetésében idézi: „Otterlóban találtam egy óceániai résdobot az állandó kiállításon. Minden fáradságom, fásultságom ellenére lenyűgöző volt a hatása. A vibráló Van Gogh-gal szemben maga a megtestesült nyugalom, világ fölötti bölcsesség, stilizált emberarcán a kicsiszolt, kikoptatott időtlenség, a véglegesség. Kultikus jellegén túl sugárzott belőle, hogy nem »műtárgy«-nak készült, istenember arca, üreges teste (amely még a lélegzetvétel ritmusát is felerősítette, hallhatóvá tette, ha elég közel hajoltam hozzá) üzenetközvetítő.” Földi Péter nyitott a világ felé, amelybe most már nemcsak az európai klasszikum, hanem a föld minden népe és kultúrája beletartozik. „A gyermekrajz gesztus szülte ákombákomja épp úgy ideálom, mint a végletekig pontosított kultikus jel. (Az eszköztelenség legalább annyira vonz, mint a művesség) - mondotta a már meghivatkozott interjú során. Tanáremberként is tapasztalja, hogy a gyermeki lélek telve van spontán megnyilatkozásokkal. Számukra idegen a hasznos és célszerű. Minden dolgot friss szemmel néznek. Játékból és elragadtatásból építik fel csodavilágukat. S a felnőtté válás folyamatában csupán kevesek őrzik meg a gyermeki lélek maradványait. Valójában a modern művészet látásmódja volt képes a gyermekrajzot valódi értéknek tekinteni. Paul Klee írja 1912-ben. .....Vannak ugyanis a művészetnek őskezdetei, amiket inkább az etnográfiai gyűjteményekben vagy otthon, a gyermekszobában talál meg az ember. Ne nevess olvasó! A gyermekek is képesek rá, és bölcsesség van abban, hogy erre képesek.” Földi Péter is azon alkotók közé tartozik, aki ösztönei szerint is magában hordozza a gyermeki világ megőrzött érzékenységét, aki képes azonosulni a gyermeki világgal, sőt alkotói programként is felvállalja a tudatelőtti gyermeki lélek értékeit. Művészetében több ponton is kimutatható a gyermekrajzok hatása, s ő ezt a forrást tudatosan vállalja. Megnyilvánul ez például a sajátos aránybeli különbségekben - többek között - az egymás fölé sorolt óriási fejek ábrázolásában. (Csatadal, 1980., Mérkőzés, 1980-82.) Ezt szolgálja továbbá a felhasznált eszközrendszer, a tiszta, keveretlen színek, a lángoló vörösek és aranyló mézsárgák, a hűvöskékek és smaragdzöldek, a közeli, vagy a rálátásos madártávlatú ábrázolás, a formák síkszerűsége, a felület dekoratív összegezése stb. A gyermeki világ megkülönböztetett figyelmű tanulmányozása mellett a népművészetnek a teljesség kifejezésére irányuló szemlélete is állandóan foglalkoztatja. „A magyar népművészet jelkincse, jelzésrendszerének működése, az üzenet sugárzó tisztasága, végtelen sokrétűsége megkerülhetetlen feladattá állította elém azt a tényt, hogy hová születtem” - vallja. S nemcsak a konkrét anyagokban megjelenő tárgyi emlékanyag, hanem a népdalok, népmesék és népi imádságok, tehát a folklór szellemi megnyilatkozásai is nagy hatással vannak rá. Ennek talán egyik legkifejezőbb példája a Szegény vagyok ... címet viselő kép formai ritmusa és emelkedett aránybeli léptéke. Egy másik festményén az ősi hitvilág táltosát használja fel forrásként, hogy érzékeltesse azt az ellentétet, amely a szerves és a szervetlen, a geometrikus és az amorf világ között feszül. (Táltos koronával, 1987-89.)