Iványi Katalin festőművész kiállítása (Vigadó Galéria, Budapest, 1991)
Iványi Katalin művészetéről Álom és ébrenlét határán, konkrét és elvonatkoztatott között, érzelmesség és irónia érintkezési pontjai fölött lebeg Iványi Katalin művészete. Fáradt rózsaszín és fekete, halk almazöld és mély barna színek terében játszódnak le azok a villanások, azok az áttűnések, amelyekben e festészet lényegére ismerünk. Mint a modern művészek közül sokan, Iványi Katalin sem szeret címet adni képeinek — hiszen egy teremtő folyamat részei. Nekünk, nézőinek, azonban a ráismerés egyik-másik motívumra segít eligazodni a művek közt, amelyek ezeket a motívumokat ismételten feldolgozzák, más-más környezetbe helyezve újabb s újabb összefüggésekben mutatják, további jelképes tartalmakkal gazdagítják. A korai festményeken, azoknak a múltba visszamerengő hangulatához illően, ilyesfajta sejtelmes éberálomképek voltak a Régvolt hölgyek, a Régvolt vasárnapok, a Gyermekkor és a Búcsú, a bohócfigurák, a mutatványosok, körhinták, konfliskocsik, léggömbök, nagy kalapok, fátylak... Dátumot sem szeret írni elkészült munkáira Iványi Katalin, talán, mert részben ezekkel együtt, részben ezekből következően keletkeztek a még távolabbi múltba visszatekintő művek, a Siralmak könyve, a Történelem, a Középkor, a Hódolat Dávid királynak, a Kelta legenda, az Indiai legenda, olvadó színeikkel otthonosak a múlt mélyebb rétegeiben. Ritka egységesen árad ez az életmű. Akár olajfestékbe mártja ecsetjét, akár pasztellkrétával dolgozik, netán a monotípia vagy frottázs létrehozásának eszközeit tartja a kezében, esetleg tépett, vágott papírdarabokat ragaszt kolázzsá — Iványi Katalin mindig önmaga. Legutóbbi sorozatának alapja gyűrt selyempapír, arra fest néven nehezen nevezhető, líraian absztrakt látomásokat. Amikor képei közt nézelődve, egy-egy műnél megállva, arról beszélgettünk, milyennek látja a világot, ezt mondta: „Az élet egyáltalán nem reális. Csak mi próbáljuk úgy felfogni. Az élet tiszta szürrealizmus.” Ennek a világlátásnak felelnek meg képein az alvadt vér vörösen végigcsorgó fehérek, a tört kékek és a légies lilák, a lisztes felületek alól elősejlő frézek , s olykor a vászon vagy a dekk nyers alapanyaga, mint ironikus meglepetés. EMBER MÁRIA