Józsa János festőművész (1991)
Debrecen és Józsa János művészete két évtizede összeforrt. Annak, aki ismeri Józsa képeit, grafikáit, magától értetődő, természetes megállapításnak tűnik a fenti kijelentés. Egy mindig igen magas színvonalon alkotó, önmaga teljességét műveibe átsugárzó, átadó művész festi képeit, rajzolja, metszi, vési grafikai lapjait köztünk. Legyen most tisztelgés is ez a néhány sor a művész előtt. Kerüljünk közelebb hozzá, szólaltassuk meg őt magát: „Minden embernek hozzá kell járulnia a maga eszközeivel és munkájával az élet formálásához. Én is ezt követem, tehát ábrázolni kívánom koromat úgy, ahogy látom. Szeretném mindezt egyetemesen csinálni, olyan alkotásokat létrehozni, amelyek az emberekhez mindenütt tisztán, érthetően szólnak.” Tíz évvel ezelőtt fogalmazott így Józsa, s ars poeticájához ma is következetes. Bizonyság erre a Medgyessy-teremben látható mintegy harminc-negyven festménye is. S milyen csodálatos a művészet! Mennyi tematikai, formai, gondolati - egyre magasabb szintű - változás figyelhető meg Józsa két évtizedes alkotói munkásságában! Korai lenne még azt mondani, hogy az összegzés szándéka jellemzi legutóbbi alkotásait. Akkor járunk közelebb talán az igazsághoz, ha az érlelődés kiteljesedését, a sokféle sokirányú kísérletezések összefogottságát állapítjuk meg az itt kiállított képeket nézegetve. Szerencsés alkatú, mindig megújulni kész, s megújulni tudó művész Józsa János. Megharcolt, meggyötrődött a sikerért - tanúsíthatom, de ez a harc hamarosan a művész s művészete elismerését eredményezte. Nyugtalan, mindig újra, jobbra, többre, szebbre törekvő, fáradhatatlan energiájú, s alkotókedvű művész Józsa. Napról napra születtek, lökődtek a fényre száz- és ezerszámra a grafikák, festmények, s váltak egyre ismertebbé a művészetkedvelők körében. Kérdés, hogy besorolható-e Józsa a magyar piktúra valamelyik iskolájába. Határozottan állíthatjuk, hogy nem Debrecen festői között is egyedülálló stílust, hangot képvisel, de sem az alföldi festészettel való rokonság, sem pedig más iskola-kötődés nem mutatható ki alkotásain. Életére a szüntelen alkotni vágyás a jellemző, az a nemes értelmű robotolás, mely a tartalmi megújulás mellett a felületkezelés tökéletesítésére, a gondolatok összegzésére, festői megfogalmazására törekszik. Egyéni hang, látásmód jellemző műveire, s legújabb alkotásaira egyre inkább a zárt kompozíciós szerkesztés. Kifejező eszközei sokféleségéből egy-egy kiállítása csak ízelítőt adhat, de mindegyikre jellemző a fegyelmezett festői tudás, az erőteljes színhatás, az egységes eszmei-művészihangulati közlés. Úgy gondolom, hogy nem lenne teljes a kép, amit Józsáról rajzolunk, ha nem figyelnénk arra, hogy igen aktív közéleti tevékenységet is kifejt. Rendszeres Józsa János festőművész kiállítása JÓZSA JÁNOS résztvevője az üzemi tárlatoknak; tárlatvezetőként szocialista brigádtagok művészeti ismereteit gazdagítja; a területi szövetség vezetőségében dolgozik. Színes és gazdag, sokoldalú és aktív az az élet, mely Józsa hétköznapjait jellemzi. Ezt a változatosságot tükrözi mostani kiállítása is. Párizsi élményeit vetíti elénk, potsdami hajók ragadják meg fantáziáját, a zene varázsa nyűgözi le és serkenti alkotásra. Csendéletei a természet, a tárgyak harmóniáját tükrözik. Napsárga napraforgók uralják az egyik képet öreganyáink borstörő mozsarával, szemrontó, pislákoló petróleumlámpájával társítva. Egy másik képén a fácán, virág, kulacs, sütőtök bizarr egymás mellé helyezése bizonyítja a néző számára, hogy a legprózaibb dolgokból is lehet képet komponálni. „Vándor” című képe talán Medgyessy-termi kiállításának az összefoglalója is lehetne. Az önarcképi elemeket is hordozó, bő köpönyeget viselő figura Párizs, Róma tornyait lépi át. Meghódítani készül a világot? Józsa hite, szándéka, jó értelemben vett törekvése lassan meghozza gyümölcsét. Külföldi és hazai kiállításai, sikerei igazolják „nagyratörését”. S ha ezen a járt úton halad tovább mind magasabbra, Debrecen újabb húsz év múlva még jobban fogja ismerni Józsa Jánost, a festő- és grafikusművészt. TÓTH BÉLA POTSDAM