Kós András szobrászművész kiállítása (Szentendrei Képtár, 1991)

tak kivitelezésével. Megvalósítását a háború megakadályozta. 1942-ben a Kolozsváron sorra került VI. Nem­zeti Képzőművészeti Kiállítás alkalmából ne­kem ítélték a Vallás- és Közoktatásügyi Mi­niszter azévi kőszobrászati díját. 1944 márciusában mozgósítottak, majd ugyanez év augusztusában harctéri szolgálat­ra osztottak be. 1945 májusában szovjet fogságba estem. Há­rom évet töltöttem a Kaukázusban (Örmény Köztársaság). 1948 májusában kerültem haza Kolozsvárra. 1949 januárjában az 1948-as tanügyi reform következtében Kolozsvárt létesített Magyar Művészeti Intézet színházművészeti karára neveztek ki, ahol adjunktusi minőségben a rendező szakos hallgatóknak színpadismeretet, rajzot, makettkészítést, színpatörténetet és mű­vészettörténeti ismereteket adtam elő. 1950-től, az újabb oktatási reform kapcsán, a Magyar Művészeti Intézet megszűnésével egyidőben ugyancsak Kolozsvárt létesített «Ion Andreescu» Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán tanítottam, melyet köz­ben 1953-tól számos (18) éven át, annak ve­zető tanáraként szerveztem, irányítottam, munkájáért feleltem. 1954-ben feleségül vettem Faluvégi Ibolyát. 1957-ben Virgil Salvanu építésszel Bábolna hegyére elkészítettük az 1437-es parasztfelke­lés emlékművét. 1960-ban született Katalin Zsuzsanna le­ányom. 1968-ban, előző évi bukaresti kiállításomért megkaptam a Romániai Képzőművészek Szö­vetségének szobrászati I. díját. Ugyanebben az évben Románia akkori államtanácsa Művelő­dési Érdemrenddel tüntetett ki. 1980-ban oktatói elfoglaltságomból nyuga­lomba vonultam. A száraz tényekhez természetesen hozzátarto­zik a nem sok, de elég kiállítás, melyeken — itthon, illetve a határokon túl — egyrészt cso­portosan vettem részt, másrészt munkássá­gom időről-időre való teljesebb bemutatására önálló kiállítás formájában teremtődött alkal­mam. Hasonlóképpen ide sorolom azt a né­hány, számomra emlékezetes külországi uta­zást, tartózkodást, melyeknek különböző mi­nőségben és különböző alkalmakból lehettem részese. S végül az életemet, gondolkozáso­mat befolyásoló tényezők közül még e futóla­gos számadásból sem hagyt­m ki azt a körül­ményt, hogy két világháborút éltem át. Az el­sőt első négy életévemben — csak áttételesen memorial could not be cast because of the war. In 19421 was awarded the prize for the best stone sculpture of the 6th National Art Show in Kolozsvár by the Minister of Cul­ture and Religion. In 1944 I was drafted for military service and was transferred to the front. In May, 1945 I was taken into Soviet capti­vity as a prisoner of war. I spent three years in the Caucasus (Armenia). In May, 1948 I arrived home to Kolozsvár. In January, 1949 —- as a result of the educa­tional reform of 1948 — the Institute of Hungarian Art was established in Kolozs­vár. I was appointed a junior lecturer of the Faculty of Theater where I instructed later directors staging, drawing, the making of models, theatrical and art history. As a result of the new educational reform the Institute was dissolved and thus I was transferred to the Faculty of Sculpture of the Ion Andreescu University of Arts where I became the leading professor and chair­man in 1953, a postition I held for 18 years. In 1954 I married Ibolya Faluvégi. In 1957 — in co-operation with Virgil Salva­nu, architect — we finished and erected the monument of the peasant revolt of 1437 on the Bábolna Hill. In 1960 my daughter Catherine-Suzanne was born. In 1968 I was awarded the 1st Prize of the Association of Romanian Artists in sculp­ture for my exhibition in the previous year as well as received the Order of Cultural Merits of the state. In 1980 I retired from my professorship at the University. As a complementation of the facts I should mention the exhibitions — not too many but enough — where I participated with colleagues as well as individually when I had the opportunity to present my oeuvre. Another important sphere of experiences were my memorable journeys abroad I could take either as an official or a private visitor. A decisive factor of my life was the fact I experienced two World Wars; the first rather unconsciously and passively as a child of four and the second most directly with all the destroying misery and inhuma-

Next