A Bánhidai Turul (Tatabánya, 1992)
tartva kiterjesztett szárnyú sas áll. A közelben egy másik ragadozóval is találkozhatunk. 1893-ban került a Múzeum elé Arany János ülő szobra /Stróbl Alajos/. A két közismert mellékalak, Toldi Miklós és Piroska között papírtekercset, lantot, tölgy- és olajágakat őrző turulmadár a „költő ideális szárnyalását jelképezi”. Mindkét költő madara a Magyar Tudományos Akadémia címeréhez köthető, melynek impozáns festmény-változata 1831 -ből a Johann Ender által megfestett „Borúra derű”. Itt az antik előképekre visszavezethető Hungária aktualizált nőalakja kelyhet tart, melyre egy sas készül leszállni. Másfelől Stróbltól sem állt messze a magyar történelem romantikus felfogása, s valószínűleg így jött létre a metamorfózis. Talán a költő Keveháza című költeményéből rebbent ide a furcsa madár: „Torda fia, hős Bendegúz! Zászlóidat a keleti Szellő vígan lebegteti, Hogy a turul repdes belé -Nyűgöt felé, nyűgöt felé!” Ebből a szempontból még érdekesebb az 1906-ban a Városligetben felállított Washington-szobor /Bezerédi Gyula/. Az amerikai elnök lábainál a kiterjesztett szárnyú madár a „nagy hős és hadvezér diadalmas kardját tartja”. Honnan tudjuk, hogy csakis sasról beszélhetünk? Kizárólag a talapzat orientáló felirata, s az ábrázolt személy országáról szóló háttértudásunk dönteti el velünk, hogy az amerikai címerállatot látjuk. Amennyiben a főszobor pusztulásával mindössze az értelmező mellékalak maradna fenn, nem lehetne visszakövetkeztetni az eredeti együttesre. A modern korra a törzsi, majd birodalmi madarak konkrét hatalmi jelentése teljesen általános lett, s az oroszlánhoz hasonlóan, bárhová applikálható, működőképesen illeszkedő elemmé vált. A legtávolabb az 1903-ban alakult József Szanatórium Egyesület naptárának rajzolója ment el. A borítón két hagyományos emblémát komponált egybe: a kígyót legyőző meztelen férfit és a kardot tartó ragadozó madarat. A kard felirata: „Mentsük meg a tüdőbetegeket”. 1888-ban a székesfehérvári Erzsébet-ligetben 48-as emlékoszlopot állítottak, mely eredetileg a középkori Szent István bazilikából származott. Három évtizeddel később Bory Jenő egészítette ki, megláncolt bronz turulmadarat helyezett a tetejére. Egy másik turult pedig Horthy Miklós bevonulása emlékére ültetett vasbeton oszlopra a művész /1920/. Ezek közvetlen előzményeinek, s tulajdonképpen a turul-motívum szétterjedésének az I. világháborús emlékműveket tekinthetjük. A turul itt nem egyszerűen országot őrző jelként funkcionált, hanem már „reaktiválódva” szinte harcolni kényszerült. „S úszott a német sas, mint zordon keselyű, Orosz sas, osztrák sas, két csudás kétfejű, S Kárpát ormairól Merészen repült el Magyarország sasa, Legendás időknek királyi szárnyasa, A félelmetes Turul. ” - énekelte meg a háború legendáit Seress Imre 1920-ban. A vesztett háború után továbbra is értékesnek bizonyult „védjegy” mivolta, az 1928-as budapesti Ereklyés országzászlón éppúgy szerepelt, mint az 1929-es soproni Lord Rothermere emlékoszlopon. 1927 előtt, az új pénz bevezetése idején felmerült, hogy korona helyett talán a turul elnevezést kellene használni. Szinte „fájdalomdíjként” a tervező Jaschik Álmos az 1930-ban forgalomba hozott százpengős bankjegyre Donáth Gyula szobrának mását metszette. A turul értelmezéséhez mégis a történelem tette hozzá a legfőbb érvet: a honfoglalás óta meghonosodott turult nem mindenki volt hajlandó szent állatnak tekinteni, s a politikai változásokkal számuk egyre fogyatkozott - az örökkévalóság jelképeinek jó része ma már csak fényképről tanulmányozható.