Bujdosó Alpár (Vasarely Múzeum, Budapest, 1992)

Bujdosó Alpár egy saját mellkasáról készült röntgenfelvételre építi rá mind a szövegeket, mind a grafikai elemeket (különböző bogarak és rovarok pontos rajzát). A leolvasható, szinte sorokba rendezett, bár a bordák vonalát követő vízszintes ,,verssorok" alatt „képvers’'-szerű szövegegység áll: ennek legerősebb motívuma egy megfeszített íjjal, a tüdő felé irányított nyílvesszővel kialakított szövegcsoport. A fenyegető, támadó, veszélyt hordozó, agresszivitást jelentő motívum mind szövegszerű „leolvasásával”, mind képi jelen­tésével egyértelműen negativitást manifesztál, ám ezt többrétegűvé teszi a szövegek fanyar, morbid, a szavak torzításával és a közmondás megváltoztatásával elért, asszociatíve erősen kitágított jelentése. A nyü és a túzok, illetve a túzok és a túsz képi és verbális jelentéseinek nyilvánvalóan csak egymáshoz kapcsolódva, az adott vizuális-verbális kontextusban van értel­me; ez viszont az első pillanatra meghatározó fontosságú motívum, a tüdő­röntgen fekete­fehér képére vonatkozik. A bogarak által ellepett emberi mellkas a pusztulást, a holttestet ellepő rovarok vízióját asszociálja; maga a röntgenkép viszont ezt a jelentéskört konkretizál­ja egyfelől (gépi-technikai civilizáció, hűvös és személytelen halál, stb.), másfelől pedig ugyan­ezt a jelentéskört tágítja (a külső, talán látszatra egészséges felszín mögötti belső valóság fel­mutatása, a látszat és a lényeg ellentéte, az öntudatlanul magunkban hordozott tartalmak, veszélyek, ismeretlen erők, ösztönök hatalma, sőt bizonyos irodalmi utalásként is felfogható. Thomas Mann híres Varázshegy-jelenetére, a röntgenfelvételre mint „belső portréra", illetve József Attila soraira: „Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, hadd lássunk át magun­kon itt ez estén.”). (Hegyi Lóránd:. .Megyik János és a Magyar Műhely alkotóinak munkáiról’­­, in: Utak az avantgárdból, Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó, Pécs)

Next