Eisenmayer Tibor festőművész fotósorozatai (Vigadó Galéria, Budapest, 1992)
A bonyolult leírás talán kompjúterrel létrehozott „fraktálok" képzetét idézi fel a figyelmes olvasóban. Eisenmayer munkamódszerétől azonban távol áll a matematika, vagy akár a vonalzó használata is. A „raszterhálók" kialakulásában sokkal nagyobb szerep jut akár a szeszélynek, akár a véletlennek. Ami pedig a montázselv alkalmazását illeti, a művész még kevésbé ragaszkodik a derékszögű metszésvonalakhoz. Időnként a legmerészebb hegyesszögek mentén vagdossa szét a nyersanyagul szolgáló korábbi képeket, máskor egyszerűen széttépkedi őket az újrafotózás számára. Minél jobban megértjük Eisenmayer Tibor gondolkodásmódját, annál inkább elbizonytalanodunk az egyes képek végérvényességét illetően, és annál inkább hatalmába kerülünk a képáradat vonzásának. Ugyanis egy kép csupán egy pillanatnyi állapotot jelöl, ha tudjuk, hogy bármelyik következő kép magába olvaszthatja, beszippanthatja, feldarabolhatja az előzőt. Ha viszont elfogadjuk ezt a folyamatszerűséget, hamar érzékennyé válunk annak belső mogzására, hullámzására, és azt is észrevehetjük, hogy a mozgásnak egyaránt lehetnek „csúcspontjai" és „mélypontjai". A képek világa elsötétedik, majd ismét kivilágosodik. „Negatívból pozitívba" fordul - hiszen azt sem szabad elfelejtenünk, hogy mindvégig a fotó fekete-fehér tartományán belül maradunk. A fotószerűség azonban még mást is jelent. Eisenmayer képein a fotóeljárás jelenléte - a művész tudtával - minduntalan leleplezi önmagát. Nemcsak a fotópapír anyagszerűségét érzékeljük, hanem a képszéleken felfedezhetjük a nagyítógép deszkájának erezetét, a lefényképezett másik fénykép gyűrődéseit, szakadásait, megfigyelhetjük, hogy a fixíroldat itt-ott ráspriccelt a felületre, az emulziós réteg a hívás közben fölösleges fényt kapott, vagy, hogy a fotokémiai folyamatok néhol ma is működnek, és elszíneződéseket hoznak létre. A magam részéről nagyon szeretem ezeket az apró „hibákat", mert úgy érzem, hogy általuk a művész betekintést enged módszerének titkaiba, s ezáltal bizalmasává fogad engem a nézet. Eisenmayer Tibor művészetének jelentőségét, a magyar művészeten belül elfoglalt különleges helyzetét viszont máshogy fogalmaznám meg. Nem vett részt egyetlen mozgalomban sem, nem sorolható egyértelműen semmilyen irányzathoz. Szabálytalant kever szabályossal, felépített egy rendszert, de nem kapcsolt hozzá merev szabályokat. Már évekkel ezelőtt megtehette volna, hogy xeroxszal könnyíti meg vagy kompjúterrel bonyolítja a maga munkáját. Mindeddig nem tette meg - ragaszkodott a „hagyományos" fényképezéshez. Cserében teljesen egyedülálló, senkivel sem összetéveszthető stílusra tett szert - ettől maradt mindmáig naprakészen korszerű. Beke László