Kőnig Frigyes kiállítása (Fészek Művészklub Herman Lipót Terme, Budapest, 1992)
Egyveleg,(=,=) egyenlet Azaz quodlibet, ’’ami tetszik”. Látszólag - és ez fontos összefüggés a szemmel - minden összefüggés nélkül kiválogatott és egymás mellé tett festészeti fragmentumok egyetlen képben. Vagy egy egész festői oeuvre-ben. König Frigyes műterme és eddigi munkássága egyetlen nagy quodlibet. Erdély Miklósnak volt 1973-ban Bogláron egy fotója, amely munkaasztalának kaotikus felületét ábrázolta. Azt a címet adta neki: ’’Önösszeszerelő költemény”. Dokumentum arról, hogy témák sohasem véletlenül kerülnek egymás mellé. A koncept időket a festészet érzéki világa követte. Úgy, ahogyan a reneszánsz gondolatiságát is a manierizmus emocionális szemlélete folytatta. Az, hogy a teremtés logikájának nárcisztikus csodálata után a manierista művészet allúziókkal és iróniával kísérletezett, hogy a teremtést újabb teremtésekkel meghaladja. Minden műfajt és azok elegyét bevetette ebben az egykori avantgárd művészi forradalomban és olyan új, mellesleg a matematikai-geometriai logika talaján álló érzékcsaló műfajokat is kitalált, mint például az anamorfózis. Természetesen nem teszek azonosságot jelentő egyenlőségjelet a koncept és a festői avantgárd közé. Helyesebbnek látom itt az analitikus vagy feltételes egyenletben használt egyenlőség jelét. Azaz analógiában állhat az érzékek elsődlegességét követő logikai felismerés és a racionális megfontoláson alapuló emocionális katarzis. Végső soron az a kérdés, hogy a transzcendentalitás megközelíthető-e pozitivista módszerekkel vagy az abszolút tudás érhető el inkább az intuíció segítségével. Egyiket sem lehet kizárni, mert az emberiség kalandja során nem tapasztalta - élte meg egyik nagy állomást sem. Feltehetően, ha ezek elérhető célok lennének, úgy nincs is szó kalandról, és a művészetnek vagy a vallásnak sem lenne semmi értelme. König talált egy családi fotót. Egy kertben prímás húzza, mulatnak az ősök. Felemelő a tudás, hogy az emberi gének egyvelege örökíti át legbüszkébb identitásunkat, de emberi gyarlóságunkat is. König talált fotóján e kettősséget képviseli az a részlet, amely egy kislány a ma már nagynéni -, orrára csavarodó hegedűcsigát ábrázolja, ami a valóságban méterekkel előbb volt a térben. De a síkok valamiféle Möbius-jelenség szerint átjárják egymást és a szentséget a legváratlanabb módon profanizálják. Amint éppen fordítva is megeshet. Éppen ezzel kísérletezik König, amikor a modern festészet több izmusa szerint is felnagyítja ezt a különös ’’áthatást”. Melyik szentebb, a Monet, Serat, Bernáth Aurél vagy a Guttuso-szerű változat? A leginkább egyesíti az eddigiekben említett összefüggő másféleségeket az a műteremsarok, ahol apa és gyermeke egy neoreneszánsz képkeret háttere előtt valamiféle vallásos ikonográfia parafrázisának tűnik, holott csak a síkok sűrítődtek egymástól távoli pozíciókból egy kulturálisan-kultikusan már ’’bevésődött” látvány kánonjának megfelelő közelségbe és sorrendbe. Egyik-másik friss mű olyan — restaurátori hulladékokból származó - vakkeretekre került, amelyek korábban barokk képeket, vagy éppen Berény és Gulácsy vásznait hordozták. A vörös terrakotta szobor egy másik képén valódi koponyának mondja Hamlet monológját, miközben König korábbi ciklusából ismert reneszánsz műtermi baba keze is nyúl a koponyáért. Benyúl a holtképbe, a csendéletbe. Shakespeare kizökkent világának korabeli jelképe szerint egy tótágast álló világban a talicska tolja az embert. König 20. századi — kárhozatunkra még vissza nem zökkentett — idejében a műterem Wunderkammerjának tetején álló könyvek gerincét egy festményszerűre visszafestett fa domborművön úgy forgatja el, hogy a szekrény és a fal között álló — szintén korábban festett — Cherubini-fej pánsípként fújja azokat a tárgyakat, amelyek a gravitáció törvényei szerint a valóságban csukott könyvekként fekszenek egymáson. Ismét egy Erdély-műre kell gondolnom, a nyitott könyv - csukott könyv fotópárja, ahol az egyik képen valóban szétnyitott könyvet látunk, a másikon egy montázst, amely a három oldalról csukva lefényképezett könyvet láttatja nyitottként. Kőnignek, évtizedes kísérletezés után, úgy látszik, sikerült a kört négyszögesítenie. Úgy jutott el a koncept kérlelhetetlen gondolatiságához és humorához, hogy közben érzékekre ható, néha egészen lírai-festői értékeket is létrehoz. Vagy fordítva, úgy tud festő lenni, hogy egyszerre gunyoros koncept teoretikus is. Szegő György