Kovách A. Vadim festőművész (Gödöllői Galéria, 1992)

KOVÁCH A. VADIM kárpátaljai festőművész A MEMORIA UNIVERSI sorozat kompozícióiban a világegyetem jövőjére úgymond "emlékezve" és múlt­ját "megjósolva", a saját maga által kidolgozott ún. METAFORIKUS INTUITIVIZMUS irányzatot válasz­totta magáévá. Művészete formabontó, nemcsak a minden eddigitől eltérő új festészeti technikája, hanem a kozmikus téma nem tárgyakon keresztüli, hanem fogalmak általi filozófikus megközelítése miatt. Született 1953-ban. 1972-ben fejezte be tanul­mányait az Ungvári Képzőművészeti Szakiskolán. (Tanárai: Berecz Vilmos, Duncsák Attila, Stichleut­­ner Kálmán, Pál József, Petky Sándor ). 1979-ben végezte el a Leningrádi (Szentpétervár) Képző­művészeti Akadémiát. (Tanárai: A.P. Csubova, A.N. Szavinov,N.N. Nyikulin, N.V. Famiszkaja). Képesítése: festőművész és művészettörténész. Művei 1973-tól szerepelnek különböző tárlatokon. Művészeti kritikát 1975-től publikál. 1977-től tagja a Szovjet Képzőművészeti Szövetség Fiatal Művészek Szervezetének. 1979-től 1­989-ig nem vesz részt kiállításokon 1990-től tagja a Kárpátaljai Professzionális Képző­művészek Alkotói Egyesületének. 1991-től tagja a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának és a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetségének. 1992-től tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Festők Társaságának. RÉSZVÉTELEI MŰVÉSZTELEPEKEN ÉS ALKOTÓTÁBOROKBAN: 1980 - Zsdenyijevó 1981 - Kosztrina 1987 - Zsdenyje­vó ( köztársasági ) 1988 - Szednyev ( köztársasági ) 1990 - Zsornava ( nemzetközi ) 1990 - Zsdenyijevó ( nemzetközi ) 1991 - Keszthely ( nemzetközi ) 1991 - Hajdúböszörmény ( nemzetközi ) 1992 - Miskolc ( nemzetközi ) 1992 - Gödöllő ( nemzetközi ) ÖNÁLLÓ TÁRLATAI 1990-1992-BEN: Ungvár ( "Kárpáti Igaz Szó" Sajtóklubja ) Debrecen ( Kossuth Lajos Tudományegyetem ) Budapest ( Váci utcai World Trade Center Galéria ) Debrecen ( MÁV Művelődési Központ Kiállítóterme ) Nyíregyháza ( Városi Galéria ) Eger ( Ifjúsági Ház "A" Galériája ) Keszthely ( Hotel "Helikon " ) Debrecen ( Kossuth Lajos Tudományegyetem ) Keszthely ( Hotel "Danubius" ) Gödöllő ( "Galéria" Snack-bár ) Debrecen ( HAÉV Club ) Miskolc ( "Fortuna" Galéria ) Budapest ( "Talentum" Galéria ) Bodrogkeresztúr ( Művelődési Központ ) Abaújszántó ( Művelődési Központ ) Hajdúböszörmény ( Sillye Gábor Művelődési Központ ) Miskolc ( Ady Endre Művelődési Központ ) Hajdúnánás ( Művelődési Központ ) Budapest ( Vízivárosi Galéria ) KOLLEKTÍV TÁRLATOK 1990-1992-BEN: Ungvár, Kijev, Poltava, Debrecen, Kisvárda, Keszthely, Hajdúböszörmény, Záhony, Tiszafüred, Székesfehérvár, Budapest, Bécs, Prága, München, Ottawa, Helsinki, Lyon. KÉPEI GALÉRIÁKBAN ÉS MAGÁNGYŰJTEMÉNYEKBEN Szovjetunióban, Magyarországon, Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában, Izraelben, USA-ban, Kanadában, Japánban, Lengyel­­országban, Csehszlovákiában, Németországban, Olaszországban, Svájcban, Finnországban. J ÉRZÉKLET, ÉSZLELET, BÖLCSELET ( Kovách A. Vadim "A metaforáktól a metaformákig" c. kiállítása képeihez ) Kovách A. Vadim két esztendeje nagy meglepetést keltett, amikor szülőföldjén, Kárpátalján bemutatta az elvont festészet címszavával ellátható műveit. Ungvárt az efféle anyag - úgy látszik - még akkoriban is újdonságnak hatott, s így az eretnekség aurájával töltötte be kiállítása helyszínét. Holott - miként a festő maga is állítja - képei nem gyömöszölhetők az absztrakt képzőművészet skatulyájába. Jóval többről vagyon szó, mint­sem hogy munkássága lényegét bizonytalan általánosítással meg lehetne határozni. Hiszen a naturalista ábrázolás is közvetetten számol be a látványról, keretbe szorítja, elrendezi a határtalan készletből kiemelt motívumot, s ki tudja, hogy egy merész lendülettel a vászonra kanyarított festékfolt nem az idő méhében lappangó őssejt elektronikroszkópikus ábrája-e? A jelenségeket, folyamatokat, műalkotásokat osztályozni kívánó fogalmak, jelzők leszegényítik, ízetlen képletekbe foglalják azt, ami a szellemi-tárgyi kifejezésmódban rendkívül szövevényes és sokirányú képzeteket kelthet. Lehetetlen vállalkozás lenne a művészettörténet többezer éves termését két vagy több különböző, esetleg ellentétes csoportba sorolni, a szubjektív megnyilatkozások között ilyen-olyan fokozatokat rendszeresíteni. Kovách A. Vadimot se elegendő mindössze posztavangard művésznek nevezni, mert hiszen másra is kiterjed a tevékenysége, nem csupán valamely stíluskategória vállalására vagy tagadására. Bizonyos, hogy avangard hajlandóságok a Kr. e. V. század görög művészetében is kimutathatók, miként Krisztus után az olasz quattrocentóban szintén. De hát hagyományos a XX. századi absztrakció is, Kandinszkij ama 1910-es akvarellcsendélete óta több mint nyolc évtized telt el. Kovách A. Vadim arról vall, hogy olyan formát választ, amelyik megfelel a tartalomnak, s e tekintetben csak a mű kvalitása hitelesítheti az alkotó munka eredményeit és nem az esedékes nómenklatúra. Munkálkodása értékét igazolja kritikusainak, művészete kollegiális szószólóinak az állásfoglalása. Sokfelől, eltérő nézőpontból kiindulva ismertetik törekvéseit, egyetértően, együttérzően, őszintén követve indítékait, de ami a legbiztatóbb: hasonló töprengések közepette, mint amilyenek a festőt foglalkoztatják alkotás közben. Kompozícióiról megállapítható, hogy azok az akciófestészet módszerét példázzák, a művész tájékoztatása alapján műfajilag az intuitív piktúra termékeinek is mondhatók, az egyik cikkíró a vizualitás bonyolult jelképrendszerét véli felfedezni bennük. A legkézenfekvőbb magyarázat mégis Kovách A. Vadimnak a forma és a tartalom nélkülözhetetlen összetartozásáról kialakult véleménye: "a formát mindig a gondolatnak vetem alá". S ehhez érvként még csak nem is a képsorozatok és az egyes művek elnevezése szolgál, mint a Memoria Universi (a Világegyetem emlékezete), Kozmikus álmok, külön-külön pedig: Üstökösök, Orbiták, Vibráció, Misztérium, Mágia, stb., mert a szavak, a címek megfontolt elképzeléseket, végső elvek intellektuális megközelítését tükrözik. Mikor azt hozza fel nézetei, témái indoklására, hogy hisz a végtelenben, egyáltalában nem kíván kihátrálni az ellenőrizhetőség régiójából, nem akar kitérni a ráció kételyei elől. Tulajdonképpen a valóságból indul ki, a geometriából, a matematikából, a csillagászatból, a tudományból, de egyúttal az emberi elme befogadó képességének a határtalanságából, fejlődésének a távlataiból is. Ebben a vonatkozásban számol az érzésvilág, a hangulatváltozás ihlető befolyásával, amiért azután képes szintézist teremteni a halandóság és a kozmikus elvágyódás, a földi lét és a metafizikai észjárás között. Ecsetjét harmóniakészség vezeti, nem kalligrafál, mert szabadon engedi érvényesülni színfantáziáját, ügyel arra, hogy alakzatainak a vonalvezetése ne váljék gépiessé, egyhangúvá. Mindig is más és más formációkban közli elgondolásait, amikor villódzást, és csillogást, lüktetést, sugallatot fest, nem elégszik meg a csend, az átszellemülés, a megbékélés nyugalmával. Koloritban és a forgó mozgás érzékeltetésében eltérő ütemet diktál a színezőnek és a festékadagolásnak, ha asszociációi dinamikusabbak vagy éppen hogy a merengés alkonyára hangolódnak. Kovách A. Vadim vérbeli képzőművész, aki tisztában van azzal, hogy eszmét, megértést, hitet az igazi festő anyagban realizálja művé, nem elég beszélni a feladatról, azt önértékű képben kell megoldania. Az alkotó tevékenység technológiájának is fontos szerepet tulajdonít a művészi meggyőzés feltételei között. Olyan sajátos eljárást dolgozott ki, mely az Ő egyéniségével, személyi tulajdonságaival összhangban rögzíti festménnyé a nyivánosság elé tárni méltó mondanivalót. Imponáló biztonsággal teszi ezt, szinte spontán közleménynek hat valahány műve. Az egyik róla készült tudósításban olvasható optimista mondata: “az intuitív festészetnek éppen az a lényege, hogy az ember akkor találja meg az örömét, amikor alkot, amikor fest". Célravezető formanyelvének alkalmazásakor ez a derűs magabiztonság látszik ösztönös találatnak, holott inkább a kiérlelt stílus gazdagsága érvényesül mindahányszor. A sajtóból arról is értesül a műbarát, hogy Kovách A. Vadim “zenére fest", Vangelis, Jean-Michel Jarre, Pink Floyd, Alfred Schnidtke felvételei szólnak műtermében, amikor fest és elmélkedik. Tévedés lenne azt hinni, hogy a muzikális inspiráció fellazítaná a figyelmet és elandalítaná a kedélyállapotot, éppen ellenkezőleg: a zene jellegétől függően többnyire a koncentrációt segíti, az érzékenységet növeli, olyan légkört biztosít, melyben élmény és elmélet, emlék és látomás magas hőfokon kevül bizonyossággá, s a tudatban még az idegrendszer feltételes reflexei is hozzájárulnak az ítélőképesség biztonságához. Farkas Andrást, a kifinomult ízlésű műbarátot szinte elkapta Kovách A. Vadim ecsetkezelésének az örvénye, ugyanis arra a következtetésre jut, hogy "Kovách A. Vadim a vonalakban, foltokban, színekben, a kígyózó vagy sistergő rengetegben, a rendszer iszonyatos forgásának, sebességének az érzékeltetésében ismételten, újból bebizonyítja, hogy itt múlhatatlan Rend van". Ekként is egyértelmű lett, hogy az úgynevezett "modern" művészetre vonatkozó kincstári tantételek csődöt mondanak tudóskodó kodifikációikkal, a képzőművészet forradalma nem jár formabontással, mert főként formaépítést, szerkesztést követel, filozofikus megközelítése ugyanakkor mindenekelőtt tényeken alapuló következtetésekre sarkall. Amennyiben elfogadható Kovách A. Vadim vélekedése, miszerint "a csillagos ég szimbolizálja az örökkévalóságot és a világegyetemet", akkor az égbolt milliárdnyi fényjele valóban kézzelfogható üzenet a festő számára. Pont, csóva, folt, kerengő tónus, optikai valőrváltás, abszurd színperspektíva, műanyag domborzat egyaránt közreműködhet az igazság keresésében; a lélekvándorlás keleti hiedelme az energia megmaradásának az elvével bővülhet, a lélek halhatatlanságának a reménye az atomkutatók feltételezéseivel. Mint az Kovách A. Vadim tárlatán látható, a festőművésznek jó a közérzete, mert hivatása, szakmai felkészültsége alkalmassá teszi őt sorskérdések felvetésére, olyiknak a megválaszolására. Működésének a tanulsága biztató, Balla D. Károly, Kárpátalja kiváló költője Kovách A. Vadimról szóló esszéjében mindenkinek ígéretes összegezést kínál, nem kell hozzá varázslat, elegendő mindössze a művész illetékessége, hogy kiderüljön, az elveszített múlt, a megfoghatatlan jelen és a kifürkészhetetlen jövő helyére megtalált múlt, tapasztalható jelen és kifürkészhető jövő következik, ha a művelődés tápot ad az emberek hitbuzgalmának. II :ill Dr. Pogány Ö. Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria ny. főigazgatója ” LÜKTETÉS" 1990

Next