Magyar művészek Párizsban (Miskolci Galéria, 1992)
„Szép ámulások szent városa” - szólította meg Párizst Ady Endre 1906- ben, a „Gare de l’Est”-en c. versében. Ha visszatekintünk nemzeti művészetünk formálódásának eseményeire, megállapíthatjuk, hogy e „szép ámulások” lehetősége egész művészgenerációkat vonzott a „fény városába”. A 19. század elején Magyarország történelmi-politikai viszonyaiból és földrajzi helyzetéből egyenesen következett, hogy a tanulni vágyó fiatalok mindenekelőtt a bécsi akadémiára jutottak el, s az ott eltöltött éveket itáliai tanulmányánál koronázták meg. Az ötvenes években megváltozott a helyzet: az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc leverése, a magyar függetlenségi törekvések bukása a császárváros, Bécs vonzerejét sokak szemében jelentősen csökkentette. Madarász Viktor az elsők között volt, aki Bécs és München helyett a szabadon áramló szellemiség világát, Párizst választotta. 1856-tól 1878-ig élt Franciaországban. Nagyszabású, romantikus történelmi tablója, az évszázadokkal előbb lejátszódott eseményt aktualizáló „Hunyadi László siratása”, melyet 1860-ban a Salonban állított ki, elnyerte az állami nagy aranyérmet. A képről igen kedvezően nyilatkozott Th. Gautier, a Moniteur Universel kritikusa. Alig egy évtized múlva egy másik fiatal magyar mester ugyancsak történelmi esemény ihlette képe arat sikert: 1870-ben Munkácsy Mihály Siralomházban c. alkotása a Salon kiállításán aranyérmet nyer. Barátja, Paál László neve elválaszthatatlan a barbizoni iskolától. Plein-air képei a fontainebleaui erdő számos részletét örökítik meg. Mészöly Géza gyógyházszínei, párás atmoszférája Corot-val tartanak közeli rokonságot. Mindeközben első kiállításukra készülnek azok a forradalmian újat akaró mesterek, akik magukat majd Monet híres képe után impresszionistáknak nevezik. Mozgalmuk azonban - úgy lehet - mtg érintette a magyar művészeket, akik sajátos, egyéni utakon járva jutottak el a mindig humánus tartalmat hordozó, sohasem öncélú látványfestészetig. (Szinyei Merse Pál: Majális). A 19. század utolsó évtizedeiben az École des Beaux-Arts-on F. Ponscarme-nál tanul Beck Ö. Fülöp (1895). Munkássága éremművészek nemzedékeinek közvetíti a franciás hatásokat. Mednyánszky László Isidore Pils növendékes mesteréhez hasonlóan alakul ki szociális érzékenysége. Csavargóképeket fest, s ezeket először George Petit-nél állítja ki (1897). Márffy Ödön 1902 és 1906 között F. A. P. Cormon osztályát látogatta. Goldman György mestere 1926 és 1928 között Jean-Antoine Injalbert. Farkas Aladár Jean Boucher-nál képezi magát 1937-40-ig- s a sort még folytathatnánk. Sok magyar művésznövendéket vonzott a hivatalos művészképzés fórumainál nagyobb szabadságot ígérő Julian-Akadémia, így pl. A. W. Bouguereau-nál és Tony Robert-Fleury-nél tanult Ferenczy Károly és Csók István, Bourdelle mellett dolgozott Forgács Hann Erzsébet, Földes Lenke és Huszár Imre, J. E. Blanche mellett Réth Alfréd. Jean-Paul Laurens, a reprezentatív történelmi tablók mestere indította el pályáján Czigány Dezsőt, Márffy Ödönt, Pór Bertalant, Berény Róbertet, a későbbi avantgarde „Nyolcakat”, sőt a szobrász Medgyessy Ferencet is, aki ekkor még festőnek készült. Rá a Louvre ókori (sumér, asszír, egyiptomi) gyűjteménye gyakorolt érezhető hatást. Matisse-nél dolgozott két évig Dénes Valéria és Perlrott Csaba Vilmos. A Ponscarme-tanítvány Charpentier támogatta Beszédes János László szobrászt tanulmányai végzésében. A La Palette akadémiát látogatta Csáky József, a szobrász, valamint Farkas István és Szobotka Imre festők, Arhipenko szabadiskoláját Ferenczy Béni. Bölöni György író, irodalomtörténész Az igazi Ady c. kötetében (Bp. 1955) így emlékszik vissza párizsi éveire: „Fent laktam az akkor még csöndes Montparnasse-on, a 9. Rue Campagne-Première alatt egy ma is meglévő műteremházban. Itt volt műterme Berény Róbertnek, itt festegetett Czigány Dezső, gyakori vendégem volt Gulácsy Lajos, aki ekkor kezdte álmodni Nakonxipán-fantáziáit, aztán itt élt a két Körmendi- Frim, a szobrász és a festő, Galimberti Sándor, Mikola András, Ziffer és mások... A fiatal festőgeneráció vezére Czóbel Béla volt, aki ekkor tűnt fel képeivel az Independents-ban, Henri Matisse jelentkezése idején...” A magyarok párizsi tartózkodásuk alatt beleilleszkedtek a város művészeti életébe, rendszeres résztvevői lettek a Salon és a különböző kisebbnagyobb galériák (Durand-Ruel, Bing, Paquereau, du Passeur, Zak, Le Portique, Bernheim, Fürstenberg, Lambert, Weill, Denise René, L’Effort Moderne, Creuze stb.) kiállításainak, érmeket, kitüntetéseket, elismeréseket kaptak. Műveik számos köz- és magángyűjteményben megtalálhatók. Rippl-Rónai a Nabis művészcsoport alapító tagja. A szellemi rokonságon kívül barátság fűzi Vuillard-hoz, Bonnard-hoz, Maillol-hoz. Ez utóbbiról festett portréját a párizsi Modern Művészetek Múzeuma őrzi. Czóbel Béla, akinek még a Julian-akadémiáról jó barátja Dunoyer de Legonzac, 1905-ben, a Salon d’Automne-ban a Fauves-val, 1906-ban Braque-kal együtt állít ki. Martyn Ferenc, Perlrott Csaba Vilmos, Réth Alfréd 1933- ban az Abstraction Création-mozgalomhoz csatlakozik. Nagy Sándor 1898-ban, Czóbel Béla 1907-ben, Gyarmathy Tihamér