Nagy Bálint (Budapest Galéria, Budapest, 1992)

formá­ját, amely nagyrészt, bár nem teljesen, téri szerkezet. A barlangnak már vannak fizikai dimenziói is, mint a fal áthatolhatatlansága. A barlang lakhelyül választása már nemcsak téri-mértani, hanem egyben statikai döntés is. A fűtést, azaz a tüzet alkalmazó ember, a Homo Sapiens, aki a barlangot mécsének fénye mellett festette, építészeti munkát végzett, ahogyan a mai világítástervező is ezt teszi. A téri alapot megszabó építész azonban az épület lényegét teremti meg, amely azután szervesen kiegészíthető és így az alapot adja, amelyet a szakmérnökök szervesen további dimenziókkal egészíthetnek ki. Az épület téri alakja az épület magja, mint ahogyan a tölgyfa makkja az egész fa bázisa, kiindulópontja, amely a fa egészét prestguratíve magában tartalmazza, s belőle a fa lépésről lépésre kibontható. Általános szemlélve, minden egységes jelenség rendszert alkot és a rendszernek van egy alapja, amit Arisztotelész a Metafizikában arché-nak nevez. Az architektúra eszerint egy arché kibontása. Az arché az elkülönített, lakható, humán tér. III. a) Az építész tehát a kiinduló pont, a statikus, az akusztikus stb. az általa teremtett bázist fejlesztik tovább, dimenzióinak növelésével.. Ily módon az építész nemcsak az alapot adja, hanem az egész mű vázlatát, sőt a kiegészítések egymáshoz rendelését, szintézisét is. A téri alak tehát integráló elv. b) A mai szemléletnek többé­­kevésbé hallgatólagos tétele az, hogy az építésznek a téri alak megszabása mellett egy további feladatot is meg kell oldania; az épületnek nemcsak lakhatónak, hanem egyben szépnek, művészinek kell lennie. Ahhoz, hogy ennek a feladatnak fontosságát megértsük, azt kell meg­állapítanunk, mi a művészet fela­data. Felfogásom szerint a művészet feladata az, hogy az ember és világ viszonylatait harmonikusra alakítsa. Ez az idea a lényege a görög Orfeusz-mítosznak. Orfeusz művészetével kibékíti egymással az ellenségeket, megszünteti az ellenségeskedést. Orfeusz e problémát a harmónia kialakításával oldja meg. A harmónia akusztikus formája az, hogy a hangok között lehetséges viszonylatok közül a diszharmonikusokat elhagyjuk és a harmonikusakat tartjuk meg. Ezeket azonban fel kell fedezni, meg kell teremteni. Az építészetet régóta a zenével kapcsolatos művészetnek, megfagyott zenének nevezik. Ez azt jelenti, hogy az épület harmóniát valósít meg; egyes részei egymással és az egésszel harmonikus viszonylatban állnak. Ez a harmonikus viszony alapformájában meglehetősen egységes, az alapforma feltehetően az aranymetszés. Belőle, vagy tőle függetlenül sok változat alakítható ki. Ebben a fejlődésben lényeges tényező, hogy a kialakított harmóniának nevelő hatása is van, az ember egyre tágabb viszonylatrendszereket fogad el harmonikusnak. A görög oszloprendek a római építészetben már nem abszolút, végleges formák, hanem szabadon felhasználható megoldások. Ezeknek a megállapításoknak az alapján kialakulhat a felfogás, miszerint az építész egyike az épületet tervező csoport tagjainak, speciális feladata az, hogy az épületnek a fenti értelemben művészi alakot adjon. A lakhatóság elsősorban a statikus, a fűtéstervező és más specialisták feladata. A tényleges gyakorlat sokszor eszerint alakul, ez azonban felfogásom szerint nem reális megoldás. A specialisták munkáját koordinálni kell valamiképpen. Kialakítható ugyan egy sablon, amit a szakembereknek követniük kell, de egy sablon sohasem magasrendűen ideális. Az építésznek tehát a művészi térforma kialakításának specifikus feladatán túl a részfeladatok szintézisét is el kell végeznie. A térforma, amit az építész alakít ki, mindenképpen kihat a részfeladatok kivitelezésére. Statikailag labilis formák kőből, téglából nem valósíthatók meg; az építész választotta téralak sokban megszabja a specialisták feladatait is. IV. Az előzőekben felvázolt vonatkoz­tatási rendszerben Nagy Bálint épületei a harmónia fogalmából kiindulva ha­tározhatók meg. A harmonikus épület­ben az épület komponensei, mint a termek, azok méretei, alakja, az ajtó­nyílások, ablakok alakja és elhelyez­kedése egymással és az épület egészé­vel harmonikus viszonylatokat alkotnak, amelyeknek alapformája az aranymet­szés vagy más meghatározott arány­­rendszer. Nagy Bálint épületeiben az arányt a téri alak, a térforma határozza meg. A befejezett épülettéri alakja valamilyen meghatározott, esetleg korábban is­meretlen, újszerű mértani test. Ez a test felmetszés, felbontás útján egyszerűbb testekre bontható, amelyek azután ugyancsak egyszerűbb testekre oszthatók, míg végül egy tovább nem bontható, elemi alakzathoz jutunk. Az épület ily módon először egy egyszerűbb, az épület középponti részét magába foglaló formára bomlik, amely több termet, folyosót, egyéb komponenst tartalmazhat. Ez a középponti rész azután újra egyszerűbb alakra hozható, amely állhat egyetlen teremből. A terem komponensei a falak, a padló, a mennyezet, amelyek ugyancsak tovább bonthatók összetevőikre, mint kapu, ablak stb. Az épületet konstruáló eljárás tehát meghatározza az arányt, amely az épület és fő komponensei, általában az épület és részei között fennáll. Ez az arány matematikai értelemben analitikai; az alacsonyabb rendű komponensből a magasabb rendű valmilyen integrálás útján keletkezik. Az épület elemi komponense úgy jön létre, hogy az épület térformáját mint egy függvénycsoport grafikonjait addig differenciáljuk, amíg konstanshoz nem jutunk. Ez a konstans az arisztotelészi arché az épületben.

Next