Túlsó P'Art (Miskolc, 1992)

AKCIÓMŰVÉSZET 1978 ÉS 1998 KÖZÖTT ERDÉLYBEN A körülményekről 1990 előtt és után A Szocialista Kultúra és Nevelés Bizottsága nem ismert akcióművészetet, tehát tilos volt ebben a műfajban megnyilvánulni, így 1990-ig nyilvános, hivatalosan elismert élő­művészeti megnyilvánulásról nem beszélhetünk, az ese­mények java része titokban, nézők nélkül, erdőben, pincében, magánlakásokban zaj­lott. Az a kevés nyilvánosan elkövetett akció, amiről értesültem, vagy botrányosan, későbbi belügyminisztériumi zaklatással végződött, vagy pedig nem volt figyelemreméltó alkotás, teljesítmény mű. A megfélemlítés, külső kontroll, ami gátolta a művészek sza­bad megnyilvánulását egy idő után egy belénk sulykolt önkontrollá fajult, ami annyira veszélyes folyamattá alakult, hogy később nehéz volt gátlástalanul viszonyulni saját „szabadságunkhoz". Ennek eredményeként születtek az al­bátor munkák, polgárpukkasztások (polgárok nélkül), fede­zet nélküli magamutogatások. Az önkontroll káros hatását 1994 után látom megszűnni és a nyuga­ti művészekkel magát egyenrangúnak érző Erdélyi művész most már (önértékelése szerint is) vetélytársként szerepel európai, ázsiai vagy amerikai fesztiválokon. Az átváltás nem minden trauma nélkül ment végbe. Főleg 1990,91,92-ben jellemző volt az óriási infor­máció­özönt sikertelenül feldolgozó művész eltájoló­­dása. A többség viszont rövid iránytűzés után hihetet­lenül pontosan és világosan meglelte a helyét, így tehát a kommunizmus utáni állapotok meg­rostálták az össztársadalmat és legfőképpen a művészréteget, s ezen belül a nem eladható­­ műveket létrehozó típust. Az maradt, akinek hite erős volt. 1978-ban kezdtem el a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola festé­szet szakán tanulmányaimat olyan gondolatokkal, hogy jó, ezt most elvégezzük, de tudjuk, hogy a lényeg máshol van elrejtve, más irányban kell kutatni, tanítanak, de mi nem tanulunk. Illetve másoktól­ így lett sokunknak „mestere" a szerb rajzoló­­ Velickovic, az angol festő Bacon, ismerkedh­t­tünk a bécsi akcionizmussal, vagy próbáltuk­­ értelmezni a Gilbert&George élő­ szobor meg­nyilvánulásait. Mindez úgy volt lehetséges ebben a tökéletesen zártnak hitt kommunista társadalomban, hogy a főiskolánk könyvtárá­ba rendszeresen jártak (1980-ig) nyugati művészeti folyóiratok, és ezekből a sok blőd reklám között megtaláltuk a számunkra izgal­mas témákat. Ezek után már nem volt különös, hogy katedrafőnökünk gúnyos meg­jegyzései ellenére kísérleti filmek forgatókönyveit beszéltük meg a megvalósításban egyáltalán nem reménykedve, happeningek ötle­teit gondoltuk ki és néha az elméleten túl gyakorlatba is ültettük eze­­ket. Akcióművészeti kísérletek csoportos vagy individuális formá­ban lezajlottak egymástól függetlenül a vidék haladó szel­lemű városaiban (Temesvár, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad), diákkörökben vagy képzőművészek műter­meiben, de a szellemi sivatagnak hitt Sepsiszentgyörgyön és a környező erdőkben is. A hatalomtól való félelem gyakran hallgatásra kényszerítette a művészeket, így akadnak ese­ménytelen évek az akcióművészet szempont­jából. Máskor pedig külső vagy belső hatásra aktivizálódik egy-egy központ. Külső hatás­ként feltétlenül meg kell említeni a lengyel akci­óművészet kisugárzását régiónkra, belsőként pedig egy-egy karizmatikus egyéniség (BAÁSZ Imre, BERTALAN István, ELEKES Károly) magával ragadó lendületét, hozzáérté­sét. Lassan a mimetizmusból átlépve a sajátos problematizálásba értünk el a konkrét­művészeti felfogásig és távolodtunk fokozato­san az illuzionisztikus (szemfényvesztő képszerkesztés) gondolkodástól, műalkotás­készítéstől az efemer (talán múlandó) Művészet felé művészeti megnyilvánulás felé meggyőződve annak a felfedezésnek a lét­­jogosultságáról, hogy a művészet többé nem lehet alku tárgya, nem pénzzé tehető. Hogy a művészet pénzt igényel, nem pedig pénzzé tehető. Lehet, hogy nem véletlen az a tény, hogy az erdélyi nem-termelő művészek egytől-egyig hagyományos műfajokat tanulmányozó fiatalokból alakultak performerré, teljesen vagy csak részben megtagadva az eladható művek termelését, tárgyak, műtárgyak készítését. Termelőből lettek szerző-előadók és anya­giakban lényegesen szerényebbek, mint folyamato­san műveket áruba bocsátó társaik. Február Túlsó P'Art kiállítás az FMK-ban (Budapest) Résztvevők: Borgó, Erőss István, Uta Heinecke, Keserű Zsolt, Rohonczi István, Sándor János Április Túlsó P'Art kiállítás a Kurfürsten Galerie-ben (Kassel, Németország) Résztvevők: Borgó, Erőss István, Uta Heinecke, Keserű Zsolt, Maczkó Zsolt, Rohonczi István, Sándor János új tag belépése: Tasnádi József Május Sándor János, Maczkó Zsolt, Keserű Zsolt kiválnak a csoportból részvétel a Temesvári Performance Fesztiválon ANNA Art Performance Fesztivál (Szent Anna-tó, Románia) Expanzió Vác performance fesztivál Túlsó P'Art kiállítás a Vajda Lajos Pincében (Szentendre) Szeptember 1. Túlsó P'Art Művésztelep (Miskolci Alkotóház) Október Túlsó P'Art kiállítás a Kincstárban (Győr) közös installáció A fontosabb csoportokról, eseményekről Ez a nézetkülönbség vezetett el bizonyos cso­portok kialakulásához, kikristályosodva így a művészrétegek közötti nem mindig antago­­nisztikus ellentmondás. A Marosvásárhelyen csoportosuló 70-es évek beli fiatal művészek háttere az országosan híres Zene- és Képzőművészeti Líceum volt, kiváló tanáregyénisége, NAGY Pál (1929-1979) által. így alakul­hatott ki ebben a csodálatos hangulatú, akkor még magyar több­ségű városban egy olyan pezsgő művészeti, színházi, irodalmi és zenei élet, amelynek talán a temesvári BERTALAN István és társai által létrehozott SIGMA csoport tevékenysége lehetett vetélytársa. A marosvásárhelyi „társaság" neve utólag MAMŰ lett. MEGHÍVÓ A FIATAL MŰVÉSZEK KLUBJA /1062 Budapest, And­rássy u 1127 Szeretattel meghívja Önt és további tisztelt Önjei A TÚLSÓ P­­­ART csoport /Borgó, Erőss István, Uta Heinecke, Keserű Zsolt, Rohonczi István, Sándor János/ Képzőművészeti Kiállítására és az azt követő nyíltan diszkrét rendezvényére Megnyitó 1993 febr. 3.18.00 órakor Megnyitó 1993 július 11-én 17­ órakor, 19­ óráig stb. A kiállítás megtekinthető 1993 július 25-ig hétfő kivételével naponta 10-18 óráig Szentendre, Péter-Pál u. 6. A TÚLSÓ P­­ART csoport szeretettel meghívja Önt és kedves hozzátartozóit a szentendrei Vajda Lajos Stúdió pincéjében tartandó kiállítására. ELEKES Károly köré gyülekező, kísérleti szellemű, nemcsak főiskolát végzett fiatalok korlátlan szabadságvággyal járták be a klasszikus műfajok területein túl a happening, a land­art, az environment, a kísérleti film és kísérleti színház vidé­keit. Mindez urbánus és rurális helyszíneken, de többnyire a VIZESHALMOK nevű különleges természeti képződmények közül. A csoport tulajdonképpeni erdélyi működése 1978-tól 1984-ig tartott, amikor is szinte testületileg áttelepült Magyarországra vagy nyugatabbra, és ott igyekszik azóta egy bizonyos transzilvanista művészetet produkálni, több-kevesebb hitellel és sikerrel. Szólni kell az egyetemisták által a 70-es években elkö­vetett kísérle­tekről. Ilyen ese­mény volt egy októberi (Ko­lozsvár, 1978) verőfényes dé­lelőtti happen­ing, amikor a festészeti mű­termekből a GYÖRGY Csaba hívására kivo­nultunk mint­egy tüntetőleg és a sétatéri falevelekből gondos rendbe hordott halmokat, gyer­mekjátéknak tűnő lendülettel rendszertelenítettük, anarchizáltuk, az illatozó hulladékkal való azonosulásig. Szerencsénkre nem lát­­hattak a„szemfülesek". Bár néhányan a MAMU távozása által Erdélyben művészeti légüres térről beszéltek, kisebb létszámú és inkább volt diákjaival, de cso­portosulást hozott létre BAASZ Imre Sepsiszentgyörgyön már a 80- as évek elejétől, melyhez 1986-ban csatlakoztam én is. A témaelemző kiállítás-sorozatai mellett Imrének volt ideje és energi­ája akciókat is szervezni. (Ismétlem, titokban, hogy az állami szer­vek ne szerezhessenek tudomást a „veszélyes" műfajok gyakorlásáról, a „korrupt" nyugat „fertőző" hatásáról.) Az elkövetett akciók zöme erdei tisztásokon, tömbhá­zak tetején zajlott és térbeavatkozások, élő­installálások, happening jellegű művek voltak. Tájművészeti akciót hozott létre BAÁSZ Imre A BŐRÖND ELFÖLDELÉSE címmel 1979-ben Sepsiszentgyörgy környékén, amit csak elmesélésből ismerünk, melyben az elidegenedés tárgyi meg­fogalmazását kísérelte meg, illetve egy későbbi, kommunista párt évfordulós parancs-kiállítás megnyitója kapcsán röpcédulás akciót hozott létre (1981, Sepsiszentgyörgy). Beavatkozásos happeninget hozott létre szűk haveri kör segítségével ÜTŐ Gusztáv (ACTION, Kálnok, 1980) egy kápolnaromnál, aminek a flower power elv volt a vezérvonala. Vidám hangulatot árasztott a szürke kövek intenzív színezetű papírcsomagolása, vakító fehér papírcsíkokkal való bebalzsamozása, friss hó(ágyú)golyózása a régmúlt valláshábo­rúk műemlékének. 1986-ban PATAK- és TÁJAKCIÓ címen BAÁSZ Imre és SZIGETI Pálma­erdőben elkövetett tájbeavatkozásokat hoztak létre, látszólag környezetvédő küllemmel, de tulajdonképpen személyiségvédő, az ember törékenységére figyelmeztető mondanivalóval. Az első performanszt Sepsiszentgyörgyön ÜTŐ Gusztáv követte el 1987-ben fél­­nyilvánosan, zárt ajtók mögötti kiállító teremben, csak szigorúan baráti körben, AJ­UTOR, SEGÍTSÉG, HILFE címmel, amiről hangfelvétel és fényképsorozat maradt. Pánikhangulat és egymásrautaltság sugárzott a műből.

Next