Túlsó P'Art (Miskolc, 1992)
AKCIÓMŰVÉSZET 1978 ÉS 1998 KÖZÖTT ERDÉLYBEN A körülményekről 1990 előtt és után A Szocialista Kultúra és Nevelés Bizottsága nem ismert akcióművészetet, tehát tilos volt ebben a műfajban megnyilvánulni, így 1990-ig nyilvános, hivatalosan elismert élőművészeti megnyilvánulásról nem beszélhetünk, az események java része titokban, nézők nélkül, erdőben, pincében, magánlakásokban zajlott. Az a kevés nyilvánosan elkövetett akció, amiről értesültem, vagy botrányosan, későbbi belügyminisztériumi zaklatással végződött, vagy pedig nem volt figyelemreméltó alkotás, teljesítmény mű. A megfélemlítés, külső kontroll, ami gátolta a művészek szabad megnyilvánulását egy idő után egy belénk sulykolt önkontrollá fajult, ami annyira veszélyes folyamattá alakult, hogy később nehéz volt gátlástalanul viszonyulni saját „szabadságunkhoz". Ennek eredményeként születtek az albátor munkák, polgárpukkasztások (polgárok nélkül), fedezet nélküli magamutogatások. Az önkontroll káros hatását 1994 után látom megszűnni és a nyugati művészekkel magát egyenrangúnak érző Erdélyi művész most már (önértékelése szerint is) vetélytársként szerepel európai, ázsiai vagy amerikai fesztiválokon. Az átváltás nem minden trauma nélkül ment végbe. Főleg 1990,91,92-ben jellemző volt az óriási információözönt sikertelenül feldolgozó művész eltájolódása. A többség viszont rövid iránytűzés után hihetetlenül pontosan és világosan meglelte a helyét, így tehát a kommunizmus utáni állapotok megrostálták az össztársadalmat és legfőképpen a művészréteget, s ezen belül a nem eladható műveket létrehozó típust. Az maradt, akinek hite erős volt. 1978-ban kezdtem el a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola festészet szakán tanulmányaimat olyan gondolatokkal, hogy jó, ezt most elvégezzük, de tudjuk, hogy a lényeg máshol van elrejtve, más irányban kell kutatni, tanítanak, de mi nem tanulunk. Illetve másoktól így lett sokunknak „mestere" a szerb rajzoló Velickovic, az angol festő Bacon, ismerkedhttünk a bécsi akcionizmussal, vagy próbáltuk értelmezni a Gilbert&George élő szobor megnyilvánulásait. Mindez úgy volt lehetséges ebben a tökéletesen zártnak hitt kommunista társadalomban, hogy a főiskolánk könyvtárába rendszeresen jártak (1980-ig) nyugati művészeti folyóiratok, és ezekből a sok blőd reklám között megtaláltuk a számunkra izgalmas témákat. Ezek után már nem volt különös, hogy katedrafőnökünk gúnyos megjegyzései ellenére kísérleti filmek forgatókönyveit beszéltük meg a megvalósításban egyáltalán nem reménykedve, happeningek ötleteit gondoltuk ki és néha az elméleten túl gyakorlatba is ültettük ezeket. Akcióművészeti kísérletek csoportos vagy individuális formában lezajlottak egymástól függetlenül a vidék haladó szellemű városaiban (Temesvár, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad), diákkörökben vagy képzőművészek műtermeiben, de a szellemi sivatagnak hitt Sepsiszentgyörgyön és a környező erdőkben is. A hatalomtól való félelem gyakran hallgatásra kényszerítette a művészeket, így akadnak eseménytelen évek az akcióművészet szempontjából. Máskor pedig külső vagy belső hatásra aktivizálódik egy-egy központ. Külső hatásként feltétlenül meg kell említeni a lengyel akcióművészet kisugárzását régiónkra, belsőként pedig egy-egy karizmatikus egyéniség (BAÁSZ Imre, BERTALAN István, ELEKES Károly) magával ragadó lendületét, hozzáértését. Lassan a mimetizmusból átlépve a sajátos problematizálásba értünk el a konkrétművészeti felfogásig és távolodtunk fokozatosan az illuzionisztikus (szemfényvesztő képszerkesztés) gondolkodástól, műalkotáskészítéstől az efemer (talán múlandó) Művészet felé művészeti megnyilvánulás felé meggyőződve annak a felfedezésnek a létjogosultságáról, hogy a művészet többé nem lehet alku tárgya, nem pénzzé tehető. Hogy a művészet pénzt igényel, nem pedig pénzzé tehető. Lehet, hogy nem véletlen az a tény, hogy az erdélyi nem-termelő művészek egytől-egyig hagyományos műfajokat tanulmányozó fiatalokból alakultak performerré, teljesen vagy csak részben megtagadva az eladható művek termelését, tárgyak, műtárgyak készítését. Termelőből lettek szerző-előadók és anyagiakban lényegesen szerényebbek, mint folyamatosan műveket áruba bocsátó társaik. Február Túlsó P'Art kiállítás az FMK-ban (Budapest) Résztvevők: Borgó, Erőss István, Uta Heinecke, Keserű Zsolt, Rohonczi István, Sándor János Április Túlsó P'Art kiállítás a Kurfürsten Galerie-ben (Kassel, Németország) Résztvevők: Borgó, Erőss István, Uta Heinecke, Keserű Zsolt, Maczkó Zsolt, Rohonczi István, Sándor János új tag belépése: Tasnádi József Május Sándor János, Maczkó Zsolt, Keserű Zsolt kiválnak a csoportból részvétel a Temesvári Performance Fesztiválon ANNA Art Performance Fesztivál (Szent Anna-tó, Románia) Expanzió Vác performance fesztivál Túlsó P'Art kiállítás a Vajda Lajos Pincében (Szentendre) Szeptember 1. Túlsó P'Art Művésztelep (Miskolci Alkotóház) Október Túlsó P'Art kiállítás a Kincstárban (Győr) közös installáció A fontosabb csoportokról, eseményekről Ez a nézetkülönbség vezetett el bizonyos csoportok kialakulásához, kikristályosodva így a művészrétegek közötti nem mindig antagonisztikus ellentmondás. A Marosvásárhelyen csoportosuló 70-es évek beli fiatal művészek háttere az országosan híres Zene- és Képzőművészeti Líceum volt, kiváló tanáregyénisége, NAGY Pál (1929-1979) által. így alakulhatott ki ebben a csodálatos hangulatú, akkor még magyar többségű városban egy olyan pezsgő művészeti, színházi, irodalmi és zenei élet, amelynek talán a temesvári BERTALAN István és társai által létrehozott SIGMA csoport tevékenysége lehetett vetélytársa. A marosvásárhelyi „társaság" neve utólag MAMŰ lett. MEGHÍVÓ A FIATAL MŰVÉSZEK KLUBJA /1062 Budapest, Andrássy u 1127 Szeretattel meghívja Önt és további tisztelt Önjei A TÚLSÓ PART csoport /Borgó, Erőss István, Uta Heinecke, Keserű Zsolt, Rohonczi István, Sándor János/ Képzőművészeti Kiállítására és az azt követő nyíltan diszkrét rendezvényére Megnyitó 1993 febr. 3.18.00 órakor Megnyitó 1993 július 11-én 17 órakor, 19 óráig stb. A kiállítás megtekinthető 1993 július 25-ig hétfő kivételével naponta 10-18 óráig Szentendre, Péter-Pál u. 6. A TÚLSÓ PART csoport szeretettel meghívja Önt és kedves hozzátartozóit a szentendrei Vajda Lajos Stúdió pincéjében tartandó kiállítására. ELEKES Károly köré gyülekező, kísérleti szellemű, nemcsak főiskolát végzett fiatalok korlátlan szabadságvággyal járták be a klasszikus műfajok területein túl a happening, a landart, az environment, a kísérleti film és kísérleti színház vidékeit. Mindez urbánus és rurális helyszíneken, de többnyire a VIZESHALMOK nevű különleges természeti képződmények közül. A csoport tulajdonképpeni erdélyi működése 1978-tól 1984-ig tartott, amikor is szinte testületileg áttelepült Magyarországra vagy nyugatabbra, és ott igyekszik azóta egy bizonyos transzilvanista művészetet produkálni, több-kevesebb hitellel és sikerrel. Szólni kell az egyetemisták által a 70-es években elkövetett kísérletekről. Ilyen esemény volt egy októberi (Kolozsvár, 1978) verőfényes délelőtti happening, amikor a festészeti műtermekből a GYÖRGY Csaba hívására kivonultunk mintegy tüntetőleg és a sétatéri falevelekből gondos rendbe hordott halmokat, gyermekjátéknak tűnő lendülettel rendszertelenítettük, anarchizáltuk, az illatozó hulladékkal való azonosulásig. Szerencsénkre nem láthattak a„szemfülesek". Bár néhányan a MAMU távozása által Erdélyben művészeti légüres térről beszéltek, kisebb létszámú és inkább volt diákjaival, de csoportosulást hozott létre BAASZ Imre Sepsiszentgyörgyön már a 80- as évek elejétől, melyhez 1986-ban csatlakoztam én is. A témaelemző kiállítás-sorozatai mellett Imrének volt ideje és energiája akciókat is szervezni. (Ismétlem, titokban, hogy az állami szervek ne szerezhessenek tudomást a „veszélyes" műfajok gyakorlásáról, a „korrupt" nyugat „fertőző" hatásáról.) Az elkövetett akciók zöme erdei tisztásokon, tömbházak tetején zajlott és térbeavatkozások, élőinstallálások, happening jellegű művek voltak. Tájművészeti akciót hozott létre BAÁSZ Imre A BŐRÖND ELFÖLDELÉSE címmel 1979-ben Sepsiszentgyörgy környékén, amit csak elmesélésből ismerünk, melyben az elidegenedés tárgyi megfogalmazását kísérelte meg, illetve egy későbbi, kommunista párt évfordulós parancs-kiállítás megnyitója kapcsán röpcédulás akciót hozott létre (1981, Sepsiszentgyörgy). Beavatkozásos happeninget hozott létre szűk haveri kör segítségével ÜTŐ Gusztáv (ACTION, Kálnok, 1980) egy kápolnaromnál, aminek a flower power elv volt a vezérvonala. Vidám hangulatot árasztott a szürke kövek intenzív színezetű papírcsomagolása, vakító fehér papírcsíkokkal való bebalzsamozása, friss hó(ágyú)golyózása a régmúlt vallásháborúk műemlékének. 1986-ban PATAK- és TÁJAKCIÓ címen BAÁSZ Imre és SZIGETI Pálmaerdőben elkövetett tájbeavatkozásokat hoztak létre, látszólag környezetvédő küllemmel, de tulajdonképpen személyiségvédő, az ember törékenységére figyelmeztető mondanivalóval. Az első performanszt Sepsiszentgyörgyön ÜTŐ Gusztáv követte el 1987-ben félnyilvánosan, zárt ajtók mögötti kiállító teremben, csak szigorúan baráti körben, AJUTOR, SEGÍTSÉG, HILFE címmel, amiről hangfelvétel és fényképsorozat maradt. Pánikhangulat és egymásrautaltság sugárzott a műből.