Nappali ház Művészeti és irodalmi szemle 1. (Budapest, 1993)

Jó volna, ha lenne egy olyan újság, melynek belső borítóján az első szám megjelenése után három és fél évvel nem kellene, hogy megjelenjenek a következő sorok. Egy folyóirat, amely sok energiával indulna, azzal a szándékkal, hogy lehetőséget adjon mindenkinek, aki mások számára is követhető módon össze tudja foglalni a gondolatait. Szerkesztői azért dolgoznak, mert úgy gondolják, hogy egy gondolatmenet akkor lesz érthető, ha részleteiben is világos, ez pedig figyelmet és bizonyos értelemben lassúságot feltételez. Ezt a gondosságot a szerkesztők szépnek ítélik. Szépnek és nyugodtnak, amit a tördeléssel is láttatni akarnak. Úgy vélik, hogy ez a nyugalom szükséges ahhoz, hogy le lehessen írni egy gondolatot, egy érzelmet, esetleg ezek viszonyait és persze a nyugtalanságot. Esszéket válogatnak, és verseket meg novellákat, fotókat és rajzokat, mivel úgy gondolják, hogy ezekben a műfajokban kell a legnyíltabb lapokkal játszani. Mert komolyan azt hiszik, hogy a művészet küzdelem, önfegyelmezés, kíméletlenség, minden oldaláról megvizsgált igazság. Sokra tartják a múló időt, mert azt tapasztalták, hogy az éppen jelen idejű ellenáll az elemzésnek, vagy legalábbis gyakran vezet hamis megállapításokhoz. Megintcsak: legyen, hát lassú ez a lap. Legyen benne minden úgy, ahogy megismerjük. Ahogy tudjuk, ne úgy, ahogy van. Úgy találják, hogy amíg friss, addig a tapasztalás nem igazán sajátja senkinek. Követelőző indulatokkal és érzékekkel kell megosz­tozni az élményen, amit az idő adhat majd át igazi tulajdonosának. A szerkesztők véleménye szerint például a politika jelen idejű, így más lapokra és más műfajokra hagyták a napi események megvitatását. És ez így volt rendjén. Három és fél évig dolgoztak, hol elégedetlenek voltak munkájuk eredményével, hol meg elégedettek. A hibákból és a sikerekből is tanulni próbáltak, mert

Next