Agora Nemzetközi Képzőművész Találkozó (Budapest, 1994)

ELŐSZÓ Olyan időkben, mint most is, amikor Középeu­­rópát megrázkódtatja a nacionalizmus halott­nak hitt szelleme és társadalmunk gyanútlanul, szinte tehetelenül, ellenállás nélkül nézi, akkor nekem személy szerint különösen fontosnak tűnik, ha szűk keretek között is, embertársaim­mal kreatív módon érintkezésbe kerülni, így voltunk ebben az évben is Budapesten, a Fő téren az AGORA tevőleges résztvevői és függet­lenül nyelvtől és nemzetiségtől, fiataljaink kö­zött új barátságok és kapcsolatok szövődtek. Szintén jellemző és különösen örvendetes, hogy ebben nem csak osztrák művészkollegá­ink vettek részt, hanem néhányan más olyan országból is, melyek több mint háromnegyed évszázaddal ezelőtt közös államot alkottak, te­hát közös kultúrájuk is kialakult. Ez meg is mutatkozik bizonyos esetekben, sőt a kulturá­­lis összefüggések esetében - 80 év szünet elle­nére - még jobban jelen van és jó kapcsolatok lehetőségét hordozza. Miközben a Balkánon, a volt Jugoszláviában, mostanában különösen Boszniában gyűlölet és borzalmak terrorizálják az embereket, nekünk itt sikerült kreatív és közösen alkotó tehetséges fiatalok által szilár­dan álló új alapokat lerakni, mely alkalmas különböző népek közötti maradandó kapcsola­tokra. Egyszer már említettem, hogy a közös együttlét ilyen formája az együtt- és egymás­­mellettiség jól működik. Lehetővé tenni a meg­egyezést az ellenségeskedés helyett, ez minden külpolitika legjobb része és most éppen erre van szükségünk, nem csak a kormányoknak hanem mindenkinek. Személyes alkotó jelenlét által, együtt a környékbeli emberekkel, de min­denkivel, a mellettünk elhaladókkal, minden­kivel aki kapcsolatot keres, tanácsot kér, vagy egyszerűen csak vendégszerető, megteremtjük az együttlét új levegőjét, kölcsönös belátással a különböző fajta emberi érzelmekre. Létreho­zunk ezzel egy emberek közötti klímát, amely olyan szükséges most és ma, hogy a különböző létformák teret kapjanak saját megvalósulásuk­hoz, mindegyik saját szokása szerint, önmaga megismerésére, így újra örülhet minden részt­vevő — egy viszontlátás reményében — új ma­gyar barátaikkal ebben a szép és vendégszerető városban, Budapesten, 1995 tavaszán. Budapest - Wien, 1994 június Peter Contra

Next